Széll György
karmester
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1897
1897. június 7., Budapest - 1970. július 30., Cleveland (USA)
Karmester, zeneszerző, zongoraművész. Széll György (George Szell) szüleivel hároméves korában költözik Bécsbe. Itt Eusebius Mandyczewskinél, majd Lipcsében Max Regernél tanult zeneszerzést és zenetudományt. 1908-tól Münchenben, Bécsben és Londonban műveivel és zongorajátékával kimagasló sikereket aratott. 1914-től vezényelt rendszeresen Berlinben, ahol a következő évben a Berlini Királyi Operaház karnagyává nevezték ki.
Richard Strauss ajánlatára a Strassburgi Városi Színházhoz hívták meg karmesternek (1917-19). 1919-ben a Prágai Német Színházhoz szerződött, majd Darmstadtban működött. 1922-től Düsseldorfban vállalt állást, később ismét Berlinbe költözött (1924). Itt 1929-ig az Állami Operaház első karnagya volt, ezenkívül a Berlini Zeneművészeti Főiskolán tanított. 1930-ban újból Prágába szerződött, ahol nem csak a Német Színházban vállalt szerződést, hanem a Német Zene- és Képzőművészeti Főiskolán is tanított. 1932-től Ny-Európában rendszeresen vállalt vendégszerepléseket. Glasgow-ban a Scottish Philharmony vezető karnagya lett (1937), emellett néhány koncertet vállalt Hágában a Residentie Orkest élén.
1939-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Toscanini volt segítségére. 1942-1946 között a Metropolitan Opera, 1943-1956 között a New York-i Filharmonikusok állandó vendégkarnagya. 1946-tól haláláig a Cleveland Orchestra főzeneigazgatója; az együttest világhírnévre emelte. Európában 1954-ben vendégszerepelt ismét, ahol a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében Rolf Liebermann Penelopé című operáját, 1957-ben ugyanitt Liebermann Nők iskolája című operáját mutatta be. 1958-tól ismét állandó vendégként szerepelt a New York-i Filharmonikusoknál, ahol a művészeti vezető címet is elnyerte.
Élete utolsó évében az Amszterdami Concertgebouw művészeti vezetője volt. Több egyetem díszdoktorává avatta; 1963-ban elnyerte az Order of the British Empire kitüntetést.
Az első nagy magyar karmester-generációnak (Reiner, Szenkár, Fleischer, Széll, Doráti) talán legnagyobb képviselője. Elsősorban a nagy osztrák-német klasszikus-romantikus szimfonikus repertoár világklasszis interpretálója. Szigoráról, aprólékos és kemény próbáiról legendák szólnak.
Főbb művei: Variációk saját témára (1916); Lírikus nyitány (1920); kamaraművek, zongoraművek stb.
Karmester, zeneszerző, zongoraművész. Széll György (George Szell) szüleivel hároméves korában költözik Bécsbe. Itt Eusebius Mandyczewskinél, majd Lipcsében Max Regernél tanult zeneszerzést és zenetudományt. 1908-tól Münchenben, Bécsben és Londonban műveivel és zongorajátékával kimagasló sikereket aratott. 1914-től vezényelt rendszeresen Berlinben, ahol a következő évben a Berlini Királyi Operaház karnagyává nevezték ki.
Richard Strauss ajánlatára a Strassburgi Városi Színházhoz hívták meg karmesternek (1917-19). 1919-ben a Prágai Német Színházhoz szerződött, majd Darmstadtban működött. 1922-től Düsseldorfban vállalt állást, később ismét Berlinbe költözött (1924). Itt 1929-ig az Állami Operaház első karnagya volt, ezenkívül a Berlini Zeneművészeti Főiskolán tanított. 1930-ban újból Prágába szerződött, ahol nem csak a Német Színházban vállalt szerződést, hanem a Német Zene- és Képzőművészeti Főiskolán is tanított. 1932-től Ny-Európában rendszeresen vállalt vendégszerepléseket. Glasgow-ban a Scottish Philharmony vezető karnagya lett (1937), emellett néhány koncertet vállalt Hágában a Residentie Orkest élén.
1939-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Toscanini volt segítségére. 1942-1946 között a Metropolitan Opera, 1943-1956 között a New York-i Filharmonikusok állandó vendégkarnagya. 1946-tól haláláig a Cleveland Orchestra főzeneigazgatója; az együttest világhírnévre emelte. Európában 1954-ben vendégszerepelt ismét, ahol a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében Rolf Liebermann Penelopé című operáját, 1957-ben ugyanitt Liebermann Nők iskolája című operáját mutatta be. 1958-tól ismét állandó vendégként szerepelt a New York-i Filharmonikusoknál, ahol a művészeti vezető címet is elnyerte.
Élete utolsó évében az Amszterdami Concertgebouw művészeti vezetője volt. Több egyetem díszdoktorává avatta; 1963-ban elnyerte az Order of the British Empire kitüntetést.
Az első nagy magyar karmester-generációnak (Reiner, Szenkár, Fleischer, Széll, Doráti) talán legnagyobb képviselője. Elsősorban a nagy osztrák-német klasszikus-romantikus szimfonikus repertoár világklasszis interpretálója. Szigoráról, aprólékos és kemény próbáiról legendák szólnak.
Főbb művei: Variációk saját témára (1916); Lírikus nyitány (1920); kamaraművek, zongoraművek stb.