Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó Sándor


harsona

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Szabó Sándor 1980 és 1984 között a győri Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 1985-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre Budapesten, ahol 1990-ben diplomázott le Újfalusi László növendékeként. Három évvel később, 1993-ban megnyerte a Nemzetközi Harsona Quartett Versenyt Detmoldban a Labiale Harsonakvartett tagjaként.

1988 óta a Magyar Állami Operaház harsonása, mellette pedig több együttesben is zenél (Magyar Harsona Együttes 1986 óta, valamint Brassimum Rézfúvós Quintett). A Budapesti Filharmóniai Társaság harsonása. A Zeneakadémián középfokú harsona tanítási módszertant tanít a tanárképzési tanszéken.

2005-ben a Juventus-díjat vehette át.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1987 The Super Trio, Vukán, Berkes, Kőszegi - Birthday Party Krém SLPX 37047 LP
1991 Vukán, Creativ Art Ensemble: Spanish Rhapsody Creative Art Ensemble CAE LP 002 LP