Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Nagy Csaba


trombita

Születési hely
Miskolc
Születési dátum
1968
Együttes

 
Nagy Csaba 1968-ban született Miskolcon. Első trombitatanára édesapja volt, aki a Miskolci Szimfonikus Zenekar harsonása volt egészen nyugdíjba vonulásáig.

1982-ben nyert felvételt a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Zobay Béla volt a tanára. 1986-ban végzett, és még ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait Szűcs Zoltán növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol 1991-ben diplomázott le. Második helyezett lett 1989-ben a Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Versenyen (Barcs), 1990-ben Narbonne-ban a Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Versenyen, valamint még ugyanebben az évben az ausztriai International Competition for Brass Quintet and Horn Quartet in Gmünd versenyén.

1994 óta a Magyar Állami Operaház tagja. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának második trombitása. A hazai kamarazenei élet aktív résztvevője, a Magyar Rézfúvós Kvintett, a Brassimum Ensemble és a Classic Chamber Brass tagjaként pedig több CD felvétel is készült vele.

Zenekari munkássága mellett 1993 és 1995 között a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskolában, valamint a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában is tanított.

1989-ben a Yamaha cég ösztöndíjasa volt. 2009-ben Ferencsik díjban, valamint Hubertus kereszt (ezüst fokozat) kitüntetésben részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1994 Magnificat - Vivaldi / Albinoni / Sammartini / Caldara Hungaroton HCD 31259