Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kájoni János


orgona

Születési hely
Jegenye
Születési dátum
1629

 
1629. március 8., Jegenye (Kolozs megye) - 1687. április 25., Szárhegy

Kolozsmonostoron jezsuita iskolába járt, 1648-ban katolizált (ortodox családban nőtt fel), majd Csíksomlyón a ferences iskolában tanult, ahol 1650-ben orgonistává és tanárrá léptették elő. A Pozsony melletti Nagyszombaton folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait, s itt szentelték pappá 1655-ben. Erdélyben és Moldvában több orgonát épített. 1663-tól Mikházán, 1669-től Szárhegyen volt apát, 1675-től három évig az erdélyi ferences rendtartomány főnöke, 1676-tól általános püspöki helynök volt.

Kájoni volt az első erdélyi zenész, aki európai hírnévre tett szert. Elsősorban orgonistaként működött. Buzgón gyűjtötte a zenei dokumentumokat, és maga is komponált monodikus stílusú dalokat. Cantionale Catholicum című himnuszszöveg-gyűjteményét 1805-ig folyamatosan újranyomták, s széles körben használták. Dallamait német orgona-tabulatúrákból rekonstruálták. Az ún. Kájoni-kódex egyrészt számos - részben egyházi, részben világi - erdélyi és román dalt, táncot tartalmaz, másrészt megtalálhatók benne a jelentősebb XVI-XVII. századi nyugat-európai zeneszerzők műveinek másolatai (Banchieri, Gagliano, Hassler, Praetorius, Schütz, Viadana).

lásd még: Kájoni János - zeneszerző