Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Győri Noémi


fuvola

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1983
Weboldal

 
1983-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait három éves korában kezdte meg. 1996-'97 között Japánban Kovács Lóránt irányításával tanult, a következő évben pedig a Stanford Egyetem Zenei Intézetében Frances Blaisdell növendéke volt. 1998-tól 2002-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait Gyöngyössy Zoltán tanítványaként, mellette az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium diákja volt. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, tanára Prőhle Henrik.

Rendszeres résztvevője külföldi fesztiváloknak (Tanglewood Institute - Boston, Thy Masterclass - Denmark, Musikforum - Klagenfurt) és fuvolakurzusoknak (Aurčle Nicolet, Adorján András, Marina Piccinini, William Bennett, Michael M. Kofler). Nemzetközi versenyek eredményes szereplője. Kamarakoncertjei mellett szólistaként lépett fel a Teatro di Musica Kamarazenekarral, illetve a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, melynek 2002 óta művészeti vezetője és első fuvolása. 2004-ben Madaras Gergellyel létrehozta az „Ifjúsági Kortárs Zenei Estek” koncertsorozatot az Óbudai Társaskörben. Felvételei készültek a Magyar Rádióban és a Hungarotonnál.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Horváth Márton Levente: Till Now Hungaroton HCD 32328
2011 Antonio Nava: Flute and Guitar Duos Hungaroton HCD 32706 Saját
2016 Glowing Sonorities - Sonatas by Schubert, Reinecke & Franck Hungaroton HCD 32767 Saját
2021 Haydn / Mozart: Flute Quartets Hungaroton HCD 32832 Saját
2023 Exploration - Works by Beethoven, Schubert, Blahetka, Borne Hungaroton HCD 32882 Saját