Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gál László


kürt

Születési hely
Születési dátum
1968
Együttes

 
Édesapja nyomdokaiba lépve kezdett kürtöt tanulni, aki több mint 25 évig volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtöse. Tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Beleznay Tibornál, majd a Zeneakadémián Friedrich Ádámnál végezte, ahol 1991-ben szerezte meg diplomáját. 1990 és 1992 között a magyar Állami Operaház, majd az Állami Hangversenyzenekar első kürtöse lett. 1992-től a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, ahol első és harmadik kürtöt játszott. Az Akadémia Rézfúvós Quitettel hosszú évekig nagy sikerrel szerepelt. Rendszeresen fellép a Budapesti Fúvósegyüttessel is. 2000 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtöse.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1995 Druschetzky Georg: Fúvószene/Harmoniemusik Hungaroton HCD 31618
1996 Cornologia Hungaroton HCD 31652
1997 Fúvóspartiták
(Partitas)
Hungaroton HCD 31689
2000 Partiták és concertók csembalóra és fúvósegyüttesre
(Partitas & Concertos)
Hungaroton HCD 31918
2000 Tax Free - Kaland Universum Records 000316-2
2001 Cornologia 2(000) Hungaroton HCD 31950 Saját
2005 Mindörökké Mozart
(Simply Mozart)
BMC Records BMC PCD107 Az első koncert az új Nemzeti Hangversenyteremben, a budapesti Művészetek Palotájában, 2005. január 8.