Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Miklósa Erika


ének - koloratúrszoprán

Születési hely
Kiskunhalas
Születési dátum
1970
Weboldal

 
A fiatal magyar operaénekes generáció egyik legkiválóbb tagja. A szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban tanult, ahol két év alatt végezte el négy év anyagát.

19 évesen - az intézmény történetének legfiatalabb szerződtetettjeként - lett az Operaház tagja 1990-ben. Még ugyanebben az évben Papagenaként debütált az Erkel Színházban. A bemutatkozást követően sorra kapta a legnagyobb koloratúrszoprán szerepeket, A denevér Adéljától a Lammermoori Lucia címszerepéig. 1992-ben énektanára, Hamari Júlia meghívta brüsszeli koncertjére Mester és jövő címmel, ez volt első külföldi fellépése. Még ebben az évben lehetősége adódott elénekelni Mannheimben Az Éj királynője szerepét, amely a későbbi években védjegyévé vált.

Nemzetközi karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé. 1993-ban a Nemzetközi Mozart Énekversenyen első díjat nyert. 1996-ban külföldre ment tanulni, előbb Philadelphiában (Academy of Vocal Arts), azután Milánóban (Teatro alla Scala) képezte magát ösztöndíjasként. 1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, de azóta is szinte minden évadban fellép Budapesten.

A varázsfuvola Éj királynőjeként a világ összes jelentős színpadán fellépett, Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig közel háromszáz előadással a háta mögött ő a legkeresettebb művész ebben a szerepben. 2004-től folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitanben. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical és az operett világába is, számos exkluzív gálakoncert főszereplője.

Főbb szerepei: Giulietta (Bellini: I Capuleti e I Montecchi), Lakmé (Delibes: Lakmé), Lucia (Donizetti: Lammermoori Lucia), Norina (Donizetti: Don Pasquale), Adina (Donizetti: Szerelmi bájital), Éj királynője (Mozart: Varázsfuvola), Konstanze (Mozart: Szöktetés a szerájból), Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi), Adele (Rossini: Ory grófja), Adél (J. Strauss: A denevér), Fiakermilli (R. Strauss: Arabella), Gilda (Verdi: Rigoletto), Oscar (Verdi: Az álarcosbál), Odette (Kálmán Imre: Bajadér), Maria (Bernstein: West Side Story)

Díjak, kitüntetések:
1991 Európa Kultúra díj (az Éj királynőért, Zürich)
1994 Pro Opera Lirica-díj
1998 Magyar Köztársasági Érdemrend, Kiskereszt
1999 Kiskunhalas Díszpolgára
2003 Bács Megye Művésze
2006 Liszt-díj
2012 Kossuth-díj
2022 Magyar Szent István-rend
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Miklósa Erika: Szivárvány Magánkiadás ZÉ 2000 Saját
2003 Miklósa Erika: AlternaDíva Magánkiadás TNGK03 Saját
CD/DVD
2016 Viennese Miniatures by Lanner & Schubert Hungaroton HCD 32766