Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Jeney Zoltán


fuvola

Születési hely
Szabadka
Születési dátum
1915

 
1933-ban került a Zeneművészeti Főiskolára. 1940-ig volt a Főiskola hallgatója. Ezt az időt alaposan kihasználta tudásának gyarapítására. Két tanszakot is végzett. Fuvolát Dömötör Lajostól tanult, zeneszerzésre Siklós Alberthez és Kodály Zoltánhoz is járt. Már főiskolás korában – 1937-től 1939-ig – a Budapesti Hangversenyzenekar szólófuvolása. 1938-ban az Állami Operaház Zenekarának tagja. 1946-tól 1957-ig az Állami Hangversenyzenekar szólófuvolása, majd 1957-től 1971-ig – e helyről való nyugalomba vonulásáig – ismét az Állami Operaház zenekarának tagja. E művészi munkája mellett nagyjelentőségű zenepedagógiai tevékenységet is végez. 1950-től tanított a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Az itt szerzett tapasztalatok sürgették egy új, a magyar népzene szellemében fogant fuvolaiskola megírására. Ezt átiratok, feldolgozások sora követte. Munkássága révén a fuvolát tanuló ifjúság igen gazdag anyaghoz jutott. Mint fuvolaművész kimagasló érdemeket szerzett magyar szerzők e hangszerre írt műveinek bemutatásával. Az ő nevéhez fűződik Szervánszky Endre és Petrovics Emil fuvolaversenyének, Dávid Gyula, Járdányi Pál, Hajdú Mihály, Kadosa Pál fuvolaműveinek magyarországi bemutatója is. A fúvós kamarazene népszerűsítése, irodalmának megteremtése terén igen jelentős volt a Budapesti Fúvósötös 1947-ben való megalakítása. Alapító tagjai Jeney Zoltán (fuvola), Szeszler Tibor (oboa), Balassa György (klarinét), Ónozó János (kürt) és Hara László (fagott). Az első fúvósötöst Dávid Gyula írta számukra. A Budapesti Fúvósötös fényes sikere alkotásra késztette a magyar zeneszerzők legjavát, és egyre-másra születtek a fúvósötös irodalom remekei. A zeneiskolai tanárok fúvósötöseinek negyedik országos találkozója Jeney Zoltán munkásságának állít emléket.