Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Arató László


harsona

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében végzett 1978-ben harsona, szolfézs és általános iskolai ének szakon, majd 1991-ben a fúvóskarnagyképző szakon. 1978-1980 között a Szentendrei Zeneiskola tanára, majd 1989-1993 között az Érdi Zeneiskola fúvós tanára, 1993 óta a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola tanára, zenei igazgatóhelyettese, jelenleg megbízott igazgatója. 2000-ben és 2002-ben felsőfokú számítástechnikai végzettségeket szerzett (Felsőfokú oktatásinformatikus; rendszer-informatikus; ECDL Európai Számítógép-használói Jogosítvány); ezen ismereteit elsősorban a zeneoktatás területén alkalmazza.

A tanítás mellett elsősorban fúvóskarnagyként tevékenykedik. 1980-89 között a BM Tűzoltóság Központi Zenekarának harsona szólamvezetője. 1986 óta a Budafoki Fúvósegylet Zenekarának karnagya. Fontos szakterülete a fúvószenei átdolgozások készítése, illetve a fellelhető hagyományos repertoár modern koncertfúvós-zenekar számára is játszhatóvá tétele. Ehhez kapcsolódik a Budafokon még nyomokban megtalálható "sváb" fúvószenekari hagyomány felélesztése, és a hagyományos darabok modern szempontok szerinti átdolgozása.

Másik fontos érdeklődési területe a régizene. 1980-tól a Tűzoltóságnál a Tinódi Kamarazenekarban játszott harsona szólamvezetőként. Több más együttesnek is volt tagja, így pl. a Régizene Stúdiónak, a Kecskés Együttesnek, de alkalmanként a Camerata Hungaricaban a Clemencič Együttesben is játszott. Saját együttesként a Reneszánsz Harsonaegyüttest vezeti. 1993-tól működik a Szent Kristóf Régizene Együttes, amelynek művészeti vezetője.

Kutatási területe a régi korok hangszereinek rekonstruálása, és játékmódjuk bemutatása. Jelenleg mintegy 100 darabos gyűjteménnyel rendelkezik régi hangszerek kópiáiból.

Művészeti munkájáért 2003-ban Törley-díjjal tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1990 A kuruc kor zeneköltészete (1664-1736)
(Music of the Kuruc Era (1664-1736))
Hungaroton HCD 31088