Acél Ervin
karmester
Születési hely
Temesvár
Születési dátum
1935
1935. június 3., Temesvár - 2006. augusztus 24., Bécs
Kolozsváron és Bukarestben végezte a Zeneakadémia karmester szakát, és részt vett a Holland Rádió karmesteri mesterkurzusán. 1971 óta szereplője a nemzetközi koncert- pódiumoknak Európa számos országában, Japánban, Észak- és Dél-Amerikában. 1960-tól 1963-ig a Botoşani (Románia) Filharmónia karmestere volt. A Nagyváradi Állami Filharmónia zenekarát 28 éven keresztül vezette, közben két évig az Isztambuli Állami Operának volt a zeneigazgatója. Művészeti vezetői munkája mellett docensként oktatott a római Ottorino Respighi Zene- akadémia karmesterképző szakán, 1992-től pedig a Szegedi Konzervatórium tanára volt. 1991-től 1999.április 30-ig irányította a Szegedi Szimfonikus Zenekart. Együttese élén számos nagysikerű hangversenyt adott, külföldi koncertturnékon vett részt, a Szegedi Nemzeti Színházban operaelőadásokat dirigált. Karmesteri művészetét több mint 40 lemez örökítette meg. 1998 tavaszán Sebetia Ter-díjjal tűntették ki Olaszországban. 1996-tól a Bécsi Zeneakadémia karmesterképző szakának docense, 1999 őszétől ismét a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere.