Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Balogh József


klarinét

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1956

 
Zenei tanulmányait 9 éves korában kezdte. 1979-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Béla tanítványaként, majd 1988 és 1992 között az Akadémia tanára. 1976-tól a Magyar Állami Operaház, majd 1985-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóklarinétosa. 1988-ban a Magyar Rádió Fafúvós Versenyének klarinét kategória győztese. Ugyanebben az évben a Danubius Vonósnégyessel a grazi Nemzetközi Kamarazenei Verseny első helyezettje. 1989-ben elnyerte Solti György ösztöndíját a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz, ahol a zenekar első klarinétosánál, Larry Combsnál tanult. 1988-ban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjaként Bartók Béla - Pásztory Ditta díjban részesült. 1991-ben a Magyar Rádió Elnöksége Nívódíjjal tüntette ki. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, minden stílus és korszak kitűnő ismerője, a klarinéton kívül szaxofonon és tárogatón is játszik. A klasszikus zene mellett más zenei műfajok (jazz, népzene, klezmer) kiemelkedő előadója. Több zenei együttes alapítója és vezetője (ClarSix, Budapesti Koncertfúvósok, Ózon Fúvósötös). Rendszeresen fellép a hazai és külföldi fesztiválokon (ICA Clarinetfest, Oklahoma Symposium, Israel Clarinet Festival). 1997-ben vendégprofesszora volt több amerikai egyetemnek (University of Oklahoma, Idaho State University, University of North-Texas), majd 1998-ban több hónapig tanított Amerikában. Kiemelkedő előadóművészi tevékenysége mellett mesterkurzusokat, workshopokat vezet itthon és külföldön (USA, Hollandia, Izrael, Anglia, Finnország). 1994-ben egyik alapító tagja és azóta elnöke a Magyar Klarinétosok Szövetségének. 1996-ban zsűritag volt a Nemzetközi Klarinét Szövetség Fiatal Tehetségek versenyén. 1991-ben a Naxos cégnél három CD-lemeze jelent meg Brahms és Mozart műveiből 1998-ban létrehozták a Frank Hammerschmidt Ensemble klarinét együttest, amellyel CD- és rádiófelvételeket készítettek a Bayerische Rundfunk részére. Balogh József Hammerschmidt klarinéton játszik, elsőként Magyarországon (Pomarico O, Zinner).

Díjak, elismerések
1988 Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj