Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szélpál Krisztina


oboa

Születési hely
Szeged
Születési dátum
1975

 
Szélpál Krisztina Szegeden született 1975-ben. Zenei tanulmányait is itt kezdte, először furulyázott, majd oboázni kezdett a Király König Péter Zeneiskolában. A konzervatóriumot is Szegeden végezte, Meszlényi László és Tóth Györgyi irányításával. Ezt követően felvételizett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, és 1993-ban került Csánky Emilía osztályába. Kamarazenei tanulmányait Lajos Attilánál és Vajda Józsefnél végezte, zenekari gyakorlatot Antal Mátyástól, valamint Ligeti Andrástól tanult. Ezek az órák terelgették a zenekari pálya felé. 1994-ben a nyírbátori Nemzetközi Fafúvósverseny győztese volt. 1995-ben elnyerte a Yamaha cég ösztöndíját. A semmeringi Kamarafesztiválon első díjat és különdíjat nyert.

1998-ban diplomázott, majd még ugyanebben az évben sikeresen felvették a Magyar Állami Operaház zenekarába, mint első oboistát. Több díjban is részesült. 2002-ben Juventus díjat kapott, 2019-ben pedig az év zenekari művészének választották.

2017-től tanít a Vecsési Zeneiskolában, jelenleg az iskola intézményvezető-helyettese, ahol sikerült egy merőben új tanszakként elfogadtatni az oboa tanítást.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1997 Martinu, Bohuslav: Kamarazene
(Martinu, Bohuslav: Chamber Music)
Hungaroton HCD 31674