Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csereklyei Andrea


ének - szoprán

Születési hely
Kecskemét
Születési dátum
Együttes
Weboldal

 
Csereklyei Andrea, Kecskeméten született, ahol alap- és középfokú zenei tanulmányait is végezte. 1996-ban zeneelmélet-tanári (LFZE), majd 2000-ben magánének tanári, ill. kamaraművészi (LFZE-ZTI), 2008-ban pedig énekművész-tanári diplomát (DE-ZK) szerzett.

1998-ban debütált operaszínpadon Mozart Varázsfuvola c. operájában (Pamina). Koncertpódiumon főként klasszikus és barokk oratóriumok szólistájaként hallható. Gyakran énekel dalesteken és több kortárs mű bemutatója is fűződik a nevéhez.

Magyarországi vezető együttesek gyakori szólistája, különböző fesztiválok visszatérő vendége. Rendszeresen vendégszerepel zenés színházi produkciókban országszerte.

Énekelt – többek között - Helmuth Rilling, Kocsis Zoltán, Graeme Jenkins, Fischer Ádám, Vashegyi György, Kesselyák Gergely, Ligeti András, Hollerung Gábor, Selmeczi György, Vásáry Tamás, Umberto Benedetti Michelangeli, Laurent Petitgirard vezényletével. Aktív résztvevője volt Anna Reynolds, Walter C. Moore, Csengery Adrienne, Kurtág György, Hamari Júlia mesterkurzusainak.

Számos rádió- és tévéfelvétel közreműködője, a Hungaroton gondozásában megjelent több régizenei „World Premiere” felvétel szólistája. Részt vett a Magyar Televízió számára készült Kolozsvári Operamesék c. operatörténeti sorozatban és a Budapesti Kamaraopera Poppea megkoronázása c. operafilmjében.

1999-ben III.helyezést ért el a bécsi Johann Strauss Énekversenyen, ugyanebben az évben Artisjus-díjat kapott. 2000-2001-ben a Fischer Annie ösztöndíj nyertese volt. 2003-ban elnyerte az Ari Kupsus Society ösztöndíját. 2007-ben az egri Nemzetközi Händel Énekverseny különdíjasa, és a veronai L’Orfeo verseny döntőse volt. Vendégszerepelt Bécsben, Salzburgban, Moszkvában, Kolozsvárott, Bukarestben, Pozsonyban, Prágában, Hágában, Firenzében, Münchenben, Stuttgartban, Londonban, Mexikóban.

Tanárai: Sándor Judit, Kaposy Margit, Schmiedt Annamária, Schultz Katalin, Raicsné Szerdahelyi Éva.