Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Berényi Petra


cimbalom, brácsa

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1978
Weboldal

 
Sokoldalú muzsikusként Berényi Petra kettős karriert mondhat magáénak, hiszen brácsán és cimbalmon egyaránt kiválóan játszik.

2000-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében diplomáját cimbalom szakon, Szeverényi Ilona és Szakály Ágnes tanítványaként. Főiskolai évei alatt felvételt nyert a Zeneakadémia brácsa szakára, ahol Bársony Lászlótól és Nagy Sándortól tanult.

2001-ben a magyar kortárs szerzők darabjaiban nyújtott kiváló cimbalom játékáért a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Artisjus-díjjal jutalmazta.

2002-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola “Lukács Pál” Brácsaversenyén második díjat nyert.

Az Egyesült Államokba történt kiköltözése előtt számos magyar kortárszenei fesztiválon - többek között a Nemzetközi Bartók Szemináriumon, Szombathelyen - szerepelt kamarazenészként, utóbbin Kurtág György zeneszerzővel, pedagógussal dolgozhatott együtt.

Többek között olyan kamara- és szimfonikus együttesekben működött közre az évek során, mint a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, a Magyar Virtuózok Zenekara és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Még ebben az évben meghívott előadóként vett részt a londoni Kurtág Fesztiválon, ahol a szerző legjelentősebb zenekari darabjaiban működött közre cimbalmon a Királyi Akadémia zenekarával és a London Sinfonietta-val.

2003 óta az Egyesült Államokban az alábbi pozíciókat töltötte be:
- A scottsdale-i (Arizona) Musica Nova Szimfonikus Zenekar helyettes brácsa-szólamvezetője és alkalmanként a Phoenix Szimfonikus Zenekar kisegítője volt.
- Három alkalommal is teljes ösztöndíjjal vehetett részt a Colorado College Nyári Zenei Fesztiválon, a fesztivál zenekarának brácsa szólamvezetőjeként.
- North Carolinába történő költözése óta Triangle-körzet több zenei rendezvényére is meghívást kapott.
- Cimbalmosként és brácsásként egyaránt gyakran szerepel a Duke Egyetem és a North Carolina Egyetem különböző koncertjein és kamarazenei hangversenyein, valamint több alkalommal is fellépett a Mallarmé Chamber Players koncertsorozataiban.

A közelmúlt történései közül kiemelkedik Mark Scearce: “Dracula” című művének előadása a North Carolina Ballettel (gálaest keretében, a Washington DC-i Kennedy Center-ben), illetve fellépései a philadelphiai Kimmel Centerben, a Center City Opera zenekarával.

2011 augusztusában a New Hampshire-i Monadock Zenei Fesztivál meghívott cimbalom-művészeként Kurtág György: “Jelentek egy regényből” című művét adhatta elő olyan prominens művészek társaságában, mint a szoprán Tony Arnold, a hegedűs Gabriela Diaz és a nagybőgős Robert Black.

2012 januárjában a darab egyesült államokbeli bemutatója alkalmával három koncerten adta elő Lendvay Kamilló: “Concertino Semplice” című, cimbalomra és vonószenekarra komponált versenyművét.

Berényi Petra 2011 óta Cary-ben (North Carolina) él, miután elnyerte a North Carolina Symphony állandó brácsás pozícióját.