Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hollerung Gábor


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1954

 
1954-ben született Budapesten. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés és karmester szakon, majd Somogyi László, Eric Ericson és Kurt Masur mesterkurzusain képezte tovább magát.
1979-től két éven át a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya. Ezt követően a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem zenei tanszékén karvezetést és zeneelméletet tanított, és a nőikart vezette. Ezzel párhuzamosan néhány évig a KPVDSZ félhivatásos szimfonikus zenekarának karmestere volt. 1989 óta a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezetője. Az amatőr ifjúsági zenekart néhány év alatt professzionális színvonalú együttessé fejlesztette, mely 1993-ban Magyarország legfiatalabb hivatásos szimfonikus zenekarává vált.

1980 óta a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya. Rendkívüli sikersorozatot mondhat magáénak, énekkarával Európa több rangos kórusversenyén ért el első helyezést, több nagydíj, így a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja és a Llangolleni "Világ Kórusa" cím elnyerése is az ő nevéhez fűződik. Debrecenben a legjobb karnagynak járó díjat is neki ítélte a zsűri 1984-ben.
2001. májusa óta a Honvéd Művészegyüttes Zeneigazgatója és a világszerte egyedülálló, hivatásos Honvéd Férfikar vezetője. 2002-ben a Jeruzsálemi Szimfonikus Zenekar Állandó Vendégkarmesterévé nevezte ki. 2002 óta a Philharmonia Singers Tel Aviv művészeti tanácsadója.

Együtteseivel bejárta a világot. Számos koncertet adtak Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Tajvanon, Ausztráliában és Mexikóban. Kórusával 1996-ban a világ harminc legjobb kórusa között meghívást kapott az IFCM IV. Kóruszenei Világszimpóziumára Sydneybe. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.

Vendégkarmesterként európai hangversenyei mellett rendszeres vendég Izraelben, Tajvanon és az Egyesült Államokban. Fellépett többek között a Concertgebouw Amsterdam, a De Doelen Rotterdam, a Royal College of Music London, a Frankfurter Alte Oper, a Wiener Konzerthaus, a Palau de Musica Valencia, a Sydney Opera House, a Taipei National Concert Hall valamint a jeruzsálemi Henry Crown Hall koncerttermeiben.
1986 óta évente rendszeresen tart karnagykurzusokat Magyarországon és külföldön: Belgiumban, Finnországban, Németországban, Tajvanon és Izraelben. 1995-ben az IFCM Európai Szimpóziumán vezetett mesterkurzust Ljubljanában.

1988-ban kezdeményezte egy új művészi koncepciójú kórusverseny életrehívását Budapesten, mely azóta nemzetközi rangú rendezvénysorozattá nőtte ki magát.
A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny mintájára azóta számos kórusrendezvény született Musica Mundi elnevezéssel Olaszországban, Németországban, Izraelben és az Egyesült Államokban. A sorozat 2000 nyarán érte el eddigi tetőpontját, a Linzi I. Kórusolimpia megrendezésével.
Hollerung Gábor az INTERKULTUR Nemzetközi Zenei Versenyek Alapítvány, a MUSICA MUNDI fesztiválsorozat illetve a Kórusolimpia rendezvényeinek egyik művészeti vezetője. Az 1998-ban alakult Magyarországi Kórusversenyek és Fesztiválok Szövetségének elnöke.

2004-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2015-ben pedig Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki. 2023 decemberében a Prima Primissima díj Közönségdíját vehette át.

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Purcell, J.S.Bach, Mozart, Rossini Magánkiadás
2017 László Dubrovay: The Complete Piano Concertos Hunnia Records HRCD1737