Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Matuz Gergely


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1976

 
Középfokú zenei tanulmányait 1990-től a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, Csetényi Gyula és Dratsay Ákos irányítása alatt. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének hallgatója volt két évig, majd a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának szintén két évig, ahol főiskolai oklevelet szerzett. Egyetemi diplomáját Szegeden szerezte.

1996-ban megalapította a Marcato Együttest, amely alapvetően a kortárs zenére specializálódott. Jelenleg a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának Fúvóskarnagy képzős növendéke, valamint a Pilisborosjenői Művészeti Iskola tanára. Kétszeres Artisjus-díjas a magyar kortárszene terjesztéséért. Számos rádió- és TV felvételt készített, a Hungarotonnál több lemeze is megjelent. Itthon és külföldön egyaránt foglalkoztatott koncertező művész.


lásd még: Matuz Gergely - fuvola/karmester
 
Cím Típus Dátum
36 Kamarazene 2017
4 Kamarazene 2017
A Kakukk tánca Szólóhangszerre 0
A kismalac és a farkasok Kamarazene 0
A kozmosz éneke Kamarazene 2017
A kozmosz éneke marimbára Szólóhangszerre 2017
A nyugalom, ahogy én szeretem Kamarazene 0
A róka és a varjú Kamarazene 2018
Bezzeg a kőris Kamarazene 2017
Ceterum victoria Szólóhangszerre 2019
Dignissim Szólóhangszerre 0
Duplex flagranti, avagy tényleg így csinálják Opera 2020
Herkules emlékei Kamarazene 0
I"D"ée Kamarazene 0
Idée fix, görbe tükörben Ensemble 2017
Lex, rex, fex Opera 2019
Masca Ridens Kamarazene 2018
Álom, verzió Dittának Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017