Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pacsay Attila


Zeneszerző

Születési hely
Veszprém
Születési dátum
1970

 
Pacsay Attila (Veszprém, 1970. október 30. –) magyar zeneszerző. Elsősorban a film és a színház területén dolgozik, nevéhez fűződik többek közt a 2007-ben Oscar-díjra jelölt "Maestro" című animációs rövidfilm zenéje. 1995-ben végzett a Budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán Petrovics Emil tanítványaként. Azóta szabadúszóként dolgozik, négy nagyjátékfilm, számos rövidfilm, televíziós és színházi produkció zenéje fűződik a nevéhez. 2001 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció szakának művésztanára.

2004-ben az Oscar-díjas "Légy" című animációs film rendezője, Rofusz Ferenc kérte fel legújabb produkciója zeneszerzőjének. 2006-ban az M. Tóth Géza által rendezett "Maestro" című film közreműködőjeként már saját munkái között is tudhat Oscar-díj nevezett alkotást. Ezzel a filmmel egyébként több, mint 50 nemzetközi fesztiváldíjat söpörtek be az alkotók (KGB Stúdió).

2008-ban a szerbiai ANIMANIMA fesztiválon a "Best Sound Design" díjat kapta "Ergo" című filmért. 2009-ben a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) "Legjobb Zene" díjával jutalmazta a zsüri, szintén az "Ergo" című filmért.
 
Cím Típus Dátum
...és már senki sem! (Tíz kicsi néger!) Színházi zene 2005
A bennünk élő mítosz Filmzene 2006
A kozmosz nagykövetei Filmzene 2017
Apró mesék Filmzene 2019
Arc Filmzene 2007
Az utolsó vacsora Filmzene 2019
Az élet dolgai Filmzene 1999
Budapest Noir Filmzene 2017
Crash Filmzene 2003
Deja Vu Filmzene 2004
Detti és Drót Filmzene 2009
Dog´s Life Filmzene 2004
Egy év Hoppifalván Filmzene 2017
Ergo Filmzene 2007
Ez kész! Pénz! Filmzene 2006
Freeze! Filmzene 2009
H, J, H, M Szólóhangszerre 2016
Hajnali láz Filmzene 2014
Hat hét, hat tánc Filmzene 2014
Heaven´s Vanguard Filmzene 2013
Henry Waltz Filmzene 2011
Hitvallók és ügynökök Filmzene 2009
Hoppi mesék Filmzene 2015
It Happened in TLV Filmzene 2011
Jutalomjáték Filmzene 2016
Kispárizs Filmzene 2013
Lady with Long Hair Filmzene 2012
Maestro Filmzene 2005
Mama Filmzene 2009
Müpa: Ajándék Filmzene 2021
Ne mozdulj! Filmzene 2009
Orsolya Filmzene 2009
Patrick és Theó Filmzene 2011
Piroska világa Filmzene 1999
Post Mortem Filmzene 2020
Poézis Filmzene 2005
Pulcinella közlegény Színházi zene 2004
Repríz Filmzene 2006
Szofita Land Filmzene 2010
Tespi mesék (1. rész - Ingerelt gazdaság) Filmzene 2009
Tolonc Filmzene 2014
Trezor Filmzene 2018
TÓL - IG Filmzene 1999
Urasima Taro története Filmzene 2000
Zárójelentés Filmzene 2020
Átjáróház Filmzene 2022
Érintés Filmzene 2009