Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tornyai Péter


Zeneszerző

Születési hely
Szeged
Születési dátum
1987

 
1987. szeptember 1. Szeged

Tornyai Péter 1987-ben született Szegeden. Zeneszerzői tanulmányait Huszár Lajosnál és Fekete Győr Istvánnál kezdte. 2007 óta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jeney Zoltán növendéke. A zeneszerzéssel párhuzamosan ugyanitt hegedű szakon tanul Kertész Istvánnál.

Hegedűsként és brácsásként is gyakran játszik klasszikus és kortárs zenét különböző kamaraegyüttesekben (THReNSeMBle, Rondo Quartet, Apponyi Quartet). 2010-ben II. díjat nyert az országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen. 2007 óta állandó tagja Csalog Gábor együttesének, amelynek célja Kurtág György zenéjének tanulmányozása és előadása nyári kurzusok és koncertek keretében.

Az utóbbi években első, második és harmadik díjakat szerzett a Zeneakadémia Zeneszerzőversenyén, 2008-ban pedig megnyerte a Szépművészeti Múzeum zeneszerző-pályázatát. 2010-ben az ausztriai ISA nyári akadémián – a Klangforum Wien által odaítélt – zeneszerzői díjat kapott. A Stadler Quartet által bemutatott vonósnégyeséért 2010-ben Gerhardus-díjban részesült a szegedi Szent Gellért Fesztiválon. Részt vett Csapó Gyula, Johannes Schöllhorn, Nigel Osborne és Krzysztof Penderecki zeneszerzés-kurzusain.

2011-ben QuatreQuatuors című darabjával elnyerte az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny I. díját kamarakategóriában. Az 2013-as Új Magyar Zenei Fórum II. díjával együtt elnyerte az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány különdíját: a Villa Musica Fesztivál felkérését egy kamaradarab megírására. A mű 2015. október 2-i BMC-beli bemutatóját követően két alkalommal Németországban is elhangzik Eötvös Péter, valamint a karmesterkurzusa növendékeinek vezényletével. 2017-ben Artisjus-díjjal tüntették ki "Az Év Junior Komolyzenei Alkotója" kategóriában.



lásd még: Tornyai Péter - zenész
 
Cím Típus Dátum
’für den alten Fritz’ !meghatározása folyamatban 0
…langue de la pleine lune Kamarazene 2008
"...ennek már lőttek."(?) Szólóhangszerre 2011
"Sie ruhn" – in memoriam W. A. Ensemble 0
"talán-lom" Szólóhangszerre 2022
(Fül-)tisztító kánon Kamarazene 0
(be)for(e) piano - üdvözlet John Cage-nek Színpadi mű 2012
(füstjelek)_ Kurtág Györgynek Kamarazene 2016
...about time Élő zene és zene magnószalagra 2008
...voraus gegangen... Szólóhangszerre 2014
...zu jenen Höh´n´ Kamarazene 2014
...über die letzten Worte von J.H. Kamarazene 2010
2 zenetörténeti tanulmány Kamarazene 2012
3 darab vonósnégyesre Kamarazene 2011
4 Morpheusz-töredék Szólóhangszerre 2013
6:3 Ensemble 2018
A három bölcs Filmzene 2014
Abfall-Musik Live and prerecorded music 2009
AbsCHied – Adagio Ensemble 2022
Ach Herr Gott Ensemble 2011
Altató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
Altatók Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Amphión és Zéthosz Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2018
Az idő fele Kamarazene 0
Barabbás avagy: Orosz István lépcsői Kamarazene 0
Bartók-anamorfózis Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Bifoglia (di Corniolo) Szimfonikus zenekarra 2015
Bonsai-sonata Kamarazene 2007
Bonsai-sonata Kamarazene 2010
Buborékszonett Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
Can(z)oni dell´ infinito Kamarazene 2015
Cantata di Narciso Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Canzone 75-80 Kamarazene 2015
Chaconne in Tempus Perfectum Kamarazene 2015
Chansons volées Live and prerecorded music 2023
Chorus Sturnorum Szimfonikus zenekarra 2017
Cordes á Vide Concerto 2013
Corodiatonicos Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
Cseppkő csöndje Kamarazene 2016
Diaphonia Vonószenekarra 2015
Die Zauberbratsche Live and prerecorded music 2021
Dixit Concerto 2017
Ede-variációk Kamarazene 2018
Egy majdnem lakatlan szigeten (Bali szigetén?) Kamarazene 2011
Előjáték határok nélkül (Vorspiel das keinen Anfang und kein Ende hat) Kamarazene 2019
Este minden könnyebb Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2022
Esti kérdés Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2020
Esti kérdés Szólóhangszerre 2019
FUGA per Nørgård Kamarazene 2022
Fantasie per (tre) tastiere Szólóhangszerre 2014
Ferne Ensemble 0
For the Public Kamarazene 2013
Fosforesque Kamarazene 2020
Fractal-duo Élő elektronikus zene 2009
Fritz und Franz Kamarazene 2018
FuGA Kamarazene 2019
Fukla Hegozovi Ensemble 2010
Glasperlen Szólóhangszerre 2023
Gleitende Glocken Szólóhangszerre 0
Grand Sonate for Composer Színpadi mű 2012
H.G. Sonaten Kamarazene 2022
Hegedűduók Kamarazene 2011
Helix Filmzene 2018
Hildegard-anamorfózis Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Hollán-fák Zenekari mű 2012
Hommage á Aesopus Szólóhangszerre 2013
Hälfte des Lebens Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2010
Hölderlin-fordítások - Énekegyüttesre Énekegyüttesre 2012
Impronte (Piano Trio No. last-but-one) Kamarazene 2019
Iniciálék - 6 bagatell vonósnégyesre Kamarazene 2020
Interludes anachroniques - in memoriam B.B. !meghatározása folyamatban 0
Introitus és Kánon (a) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Introitus és Kánon (b) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Kampánycsend Egyéb 2022
Konstellációk – Hommage à Dukay Egyéb 2016
Kunst oder Fügung Szimfonikus zenekarra 2020
Két gambaszonáta Kamarazene 2011
Két kis köszöntő kánon Kamarazene 2018
Lamento (nach "Barabbás") Kamarazene 0
Le Folie Kamarazene 2009
Lectiones – PaterNoster-mozaik Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2013
Lisztharmatos elégia Kamarazene 2011
Logopédus Kamarazene 0
Lánc-reakciók Kamarazene 0
MOON-ZOOM 3002 Kamarazene 2011
Miniatűr két keretben Kamarazene 2015
Monochrome Concerto 2013
Motet (nach "Barabbás") Kamarazene 0
Máté 6:3 Szólóhangszerre 2020
Narcissus – Jelenet és csendélet Kamarazene 2015
Note-turnes I (5 Nocturnes) Szólóhangszerre 2014
Note-turnes II Kamarazene 2015
Nárcisz vagy Echó Multimédia 2014
Oft denk´ ich... Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2014
Pantagruel pantomime Ensemble 2021
Poème de chambre Kamarazene 2023
Prelüd Zene magnószalagra 2009
Purcell-anamorfózis Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Puzzle Kamarazene 0
Pythagorean Suite Kamarazenekarra 0
Quant(z)um - Alt-furulyára (vagy fuvolára) Szólóhangszerre 2013
QuatreQuatuors Kamarazene 2010
Quintette.zip Kamarazene 2014
RONDeau Kamarazene 2023
Ricercari dello spazio Zene magnószalagra 2013
Sequenza infinita Kamarazene 2021
Sheep Union Kamarazene 0
Sibelius-variations Elektroakusztikus zene 2010
Sirató intarziával Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Sitio Kamarazene 2011
Sospiro congelato – passacaglia senza passi Szimfonikus zenekarra 2015
Sprechgesang Kamarazene 2015
Streichquintett / Vonósötös Ensemble 2010
Studi dal vero Kamarazene 2016
Szekvenciák Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
Szólószonáta Szólóhangszerre 2005
Tafelmusik Kamarazene 2015
Three Strophic Songs from James Joyce Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Titkos lépcsők Kamarazene 0
Triptychon nach Schubert Szólóhangszerre 2020
Triton - Hommage á G. L. Bernini Szólóhangszerre 2013
Tumtuobbi ilperu Szólóhangszerre 2008
Twins - Jelenet 2 két B-klarinétra Kamarazene 2008
Tíz magyar népdal (a) Elektroakusztikus zene 2009
Tíz magyar népdal (b) Kamarazene 2013
Uniszónó Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
Vier Wiegenlieder gleichzeitg Kamarazene 2017
Viginti spiritus Szólóhangszerre 2016
Villa Pisani – Labyrinth of Chaconne and Passacaglia Kamarazene 0
Voilà for Viola Szólóhangszerre 2016
Városi tücskök Egyéb 2015
Weitere intime Briefe Kamarazene 2019
WireLess Filmzene 2015
Zsoltár kánonok Vegyeskarra 2017
[sic?] transit - Női hangra, gitárra, csellóra és élő elektronikára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
a Monument of Preconception Színpadi mű 2014
antik-rom- Kamarazene 2011
aus seinen Schriften Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2018
come l´acqua dal robinetto Szólóhangszerre 2020
da camera - 3 jelenet 3 zenészre Kamarazene 2012
dialoghi…pezzi…con ombre Kamarazene 2010
doubleaf Kamarazene 2010
eine Minute Szólóhangszerre 2011
fiori sfiorati Szólóhangszerre 2016
fiori sfiorati (b) Kamarazene 2019
január !meghatározása folyamatban 0
magányos hallucinációk Szólóhangszerre 2011
subito piano Szólóhangszerre 2019
szinfonal - drawing and painting or monody and ode for orchestra Zenekari mű 2012
the rest is silence Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2015
transparente - in memoriam Kálmán Katona !meghatározása folyamatban 2017
unicorn Szólóhangszerre 2014
vonalak trapézban Szólóhangszerre 2012
Átirat - Bach: Allemande a fuvola-partitából Kamarazene 2015
Átirat - Bach: Contrapuctus No. 5 Szimfonikus zenekarra 2019
Átirat - Dvořák: Biblické písně (Bibliai dalok), Op. 99 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Átirat - François Couperin: Les Charmes, Les Moissonneurs Kamarazene 2021
Átirat - Louis Couperin: Prélude non mesuré Kamarazene 2022
Átirat - Rameau: Les Sauvages Kamarazene 2022
Új anamorfózisok Ensemble 2019
Üzenet Szólóhangszerre 2010
üvegmetamorfózis - preparált zongorára és 3 preparátorra Szólóhangszerre 2013