Zenei tanulmányait 1990-ben kezdte egy budapesti gimnázium zenei tagozatán. 1991-ben kapta első alkalmazott zenei munkáját, kísérőzenét írt a Magyar Rádió részére egy hangjátékhoz. 1993-ban szerezte első színházi zenéjét a Színház és Filmművészeti Főiskolán Sophokles: Trakhisi nők című darabjához. Mostanra közel 30 további előadás kísérőzenéje fűződik a nevéhez. 1994 és 2001 között a Laokoón Csoport zenei vezetője volt. 1996-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-Tanszékének basszusgitár szakára, ahol 2001-ben kapta meg diplomáját. 1999 és 2004 között rendszeres résztvevője volt a szombathelyi Bartók-Szemináriumnak és Michael Jarrell, Marco Stroppa, Manuel Hidalgo, Martin Bresnik és Örjan Sandred kurzusainak.
1999-től zeneszerzőként és basszusgitárosként is tagja az EAR Együttesnek, akikkel számos új darabot mutattak be. 2000-ben részt vett a sárvári ISMEAM-on (International Summer Meeting of Elektro-Acoustic Music), és még ugyanebben az évben tanulmányokat folytatott az Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien zeneszerzés-szakán Michael Jarrell, Alkalmazott zene és Médiazeneszerzés szakon pedig Klaus Peter Sattler osztályában. Meghatározóak számára George Aperghis és Eötvös Péter mesterkurzusai.
2001-ben a Hukkle című filmhez Barna Balázzsal együtt szerezte első mozifilm-zenéjét. 2001-ben egy évig tanított zenei gyakorlatot színészeknek a budapesti Bárka Színház stúdiójában. 2002-ben zenészként és zeneszerzőként részt vett az Új Sanzonok - hangos nyelvemlékek a kétségek korából projektben 12 zeneszerzővel, 12 színésszel és 12 költővel együtt. 2002-ben a Magyar Rádió megrendelésére Dél-Kelet Ázsiában címmel zeneművet írt négy narrátorra, fuvolanégyesre, mintavételezett gamelan-zenekarra, élő elektronikával.
2003-ban A mihasznák című kétfelvonásos zenés gyerekdarabhoz írt zenét Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban. 2003-ban Nandkishohr Mulley indiai santur művész nyári kurzusán vett részt Berlinben. 2004-ben Daniel Ott Új-zene-színház kurzusát látogatta a Making New Waves Fesztivál keretében. 2004-ben szerezte A Kárhozat Kertje című művét a Trafó - Kortárs Művészetek Házában mutattak be Budapesten. Még ugyanebben az évben Palya Bea Álom, álom, kitalálom - énekelt mese című CD-jének zeneszerzője és hangszerelője. 2005-ben kísérleti zene-színház tanulmányokat folytatott a tavaszi szemeszterben az Erasmus program keretében a berlini Universität des Künstes zeneszerzés szakán Daniel Ott vezetésével.
Kamaraoperáját a berlini Sophiensaele-ben mutatták be 2007-ben. 2008-ban részt vett a nemzetközi MuPATh (Music-Performance-Art-Theater) társulat alapításában. 2008 őszétől Fulbright ösztöndíjas a Wesleyan University-n, Ron Kuivila Anthony Braxton és Alvin Lucier osztályában.
2008 óta Artisjus Alkotói Támogatásban részesül. 2009 Őszén OperaLooper című interaktív munkájával szerepelt az Egyesült Államok beli Brooklyn Museum Magyarországot bemutató kiállításán. 2010-ben Kodály Zoltán ösztöndíjas.
Jelenleg Bécsben és Budapesten él.
|