Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Alpár Balázs


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1982

 
1982. 10. 29. Budapest

Zenei tanulmányait 1989-ben kezdte a Weiner Leó zeneiskola zongora szakán, ahol 2000-ben végzett. Ezzel párhuzamosan 1997-től 2001-ig a Városmajori Gimnázium ének-zene szakán tanult. 2000-től 2003-ig az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora szakának hallgatója volt, 2001-től 2003-ig zeneszerzést tanult a Bartók Béla konzervatóriumban. 2003-tól zeneszerzői tanulmányait a Zeneakadémián folytatta, ahol 2008-ban Masters diplomával végzett. 2006 és 2009 között a Bécsi Zeneakadémia média-zeneszerzés és jazz szakán tanult.

Számos zenei kurzuson is részt vett, így 2002-ben a Magyar Rádió Hangtechnikus képzőjének hallgatója volt, 2004-ben Reichenauban zeneszerzés mesterkurzuson vett részt, 2005-ben a Making New Waves nemzetközi audio-vizuális workshopját hallgatta, 2009-ben a németországi Berlinale Talent Campus nemzetközi filmművészeti mesterkurzusát ösztöndíjasként látogatta, valamint részt vett a D. J. Williams vezette Hollywood Music Workshop filmzenei mesterkurzuson.

Számos zenei formációnak és médiumnak komponál, igen széles műfaji skálán kísérletezve. Kortárs komolyzenei műveiben az érzelmi inspiráció fontosságát helyezi előtérbe. Könnyűzenei darabjaiban törekszik a komolyzenei igényesség megőrzésére, a változatosságra, a szólamok gondos kidolgozására. Gyakran alkalmaz könnyűzenei darabok esetén is komolyzenei technikákat (pl. imitációs szerkesztés stb.). Elektroakusztikus darabokat és alkalmazott zenét is ír.

2002-től 2005-ig a Jeuness Ifjú Zenebarátok Kórusának tagja. 2002-ben a Funktion zenekar, 2003-ban pedig Király Linda zenekarának billentyűse volt. 2005-ben az Összpróba Alapítvány nyári, összművészeti táborában tartott zenei kurzust gimnazistáknak. 2006-ban társszerzőként, hangszerelőként, producerként és billentyűsként részt vett Farkasházi Réka gyermeklemezének megalkotásában.

2006-ban a The Craft of Bellringing című angol dokumentumfilm zenéjét szerezte, valamint felkérték a Pénzvidék című heti gazdasági magazin főcímzenéjének az elkészítésére. 2007-ben a Városmajori gimnázium szakmai táborának zenei oktatója és rendezője volt. Még ugyanebben az évben komponálta a Nyomváltás és a Szakadás című kisjátékfilmek zenéjét, továbbá ebben az évben nyerte el a Művészetek Palotája hangarculat-pályázatának fődíját, minek következtében nemcsak zeneszerzőként, de producerként is részt vett a MÜPA szignál és teljes reklám-hangarculatának kialakításában.

2008-ban ő szerezte a Vidámpark tv-reklámjának zenéjét. 2009-ben az Országos Gyermekszínházi Szemle győztese lett az Amália című bábelőadása, amelyből Harcsa Veronikával készített meselemezt, továbbá még ugyanebben az évben a Cashflow című nagyjátékfilm főcímének zeneszerzője és producere volt.

Több versenyen is részt vett. 1998-ban első díjat nyert az Országos Szintetizátor Versenyen, Székesfehérváron. 2000-ben a Weiner Leó zeneiskolai zongoraversenyen arany fokozatot ért el. 2000 óta vezetője és zeneszerzője a Fugato Orchestrának, amellyel rendszeresen koncertezik Budapesten és vidéken is. 2001-ben megkapta a Városmajori Gimnázium érdemérmét a zenekar létrehozásáért. 2002-ben a Bartók Béla improvizációs verseny II. díját vihette el.

A Fugato számára írt darabokban számos műfaj sajátosságait ötvözi, a barokktól a jazzig. 2004-ben megjelent lemezük pozitív nemzetközi visszajelzéseket kapott, és számos országba eljutott (Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Anglia, USA, Brazília, Mexikó, Japán). A Fugato Alapítvány vezetőjeként kulturális és ismeretterjesztő rendezvények lebonyolítását koordinálja, céljuk a művészi zenék terjesztése minél szélesebb körben.

Zongorán és szintetizátoron játszik, hobbi-hangszerei a fuvola és a tilinkó. Hangfelvételekkel, számítógépes hangszerkesztéssel is foglalkozik.

2017-ben Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban részesült.
 
Cím Típus Dátum
A Sajdik Filmzene 2020
Amália Színházi zene 2009
Ann-droid – Egy robotlány csodálatos kalandjai Színházi zene 2017
Az eső labirintusa Színházi zene 2008
Cashflow Filmzene 2009
Dekameron 2007 – Nyomtávváltás Filmzene 2007
Der Inspektor Filmzene 2010
Dipendenza Filmzene 2012
Egy kupac kufli Filmzene 2017
Egér Filmzene 2016
Elektroakusztikus szvit irodai eszközökre Egyéb 0
Haikuk Vegyeskarra 2003
Incella kenyérért megy Filmzene 2013
Koldus és királyfi Színházi zene 2012
MATCHES Filmzene 2019
Monster Ensemble 2010
Nalvorelda Kamarazene 0
Noé Zenekari mű 2008
Pénzvidék Filmzene 2006
Rondo Buffo Ensemble 2008
Szakadás Filmzene 0
Tekintet Filmzene 2009
Teljes Szívvel Filmzene 2018
The Craft of Bellringing Filmzene 2006
Tündérkert - Tatiosz mondásai Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2016
Ultra Filmzene 2017
Valami kék Filmzene 2010
WWF Paper World Filmzene 2013
Ármányos puncspancs Színházi zene 2008
Átmenetek Kamarazene 2015