Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Viski János


Zeneszerző

Születési hely
Kolozsvár
Születési dátum
1906

 
1906. június 10. Kolozsvár - 1961. január 16. Budapest

Zenei tanulmányait hegedűn kezdte, Antal Gyula, Sipos Gábor és Kolár Gusztáv tanítványaként. Tizenkilenc éves korától érdeklődése fokozatosan a komponálás felé fordult. 1927-ben felvették a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Kodály Zoltán zeneszerzés osztályában 1932-ben szerzett diplomát. Első szerzeményeit a kolozsvári Iparos Művelődési Kör dalárdája mutatta be. Zenei képzésével párhuzamosan a Tudományegyetem bölcsészeti karának filozófiai és művészettörténeti előadásait is hallgatta.

A Zeneakadémia elvégzése után néhány évig az erdélyi Szilágyzoványban telepedett le, ahol első, később nagy sikert aratott nagyobb szabású művei megszülettek. 1934-1935-ben szerezte Szimfonikus Szvit című zenekari darabját, amelyet a Magyar Rádió mutatott be 1937-ben, Vaszy Viktor vezényletével. A szvitet 1939-ben a Filharmóniai Társaság Zenekara is előadta, a budapesti koncerten Willem Mengelberg, a Concertgebouw zenekarának karmestere dirigált. Mengelberg a művet még számos alkalommal előadta európai koncertjei során, nemzetközi elismerést szerezve ezzel szerzőjének. A Szimfonikus szvit sikere késztette egyik legismertebb kompozíciója, az 1939-ben született Enigma című szimfonikus költemény megírására. E művéért 1941-ben a Kisfaludy Társaság Greguss emlékéremmel tüntette ki.

1940-ben a Nemzeti Zenede felkérésére az intézet főtitkára és hangszerelés tanára lett. 1941-ben megbízták a kolozsvári Konzervatórium vezetésével, 1942-től 1961-ig a Zeneakadémián tanított zeneszerzést. 1947-ben megszületett háromtételes Hegedűversenye, melyet még ugyanebben az évben nagy sikerrel mutattak be. Műveit számos európai nagyvárosban, többek között Párizsban, Bécsben, Berlinben, Drezdában, Lipcsében, Rotterdamban, Zürichben, Stockholmban, Helsinkiben, Osloban, Luxemburgban, Prágában, Varsóban, Triesztben, Belgrádban, Bukarestben, Ankarában, illetve Portlandban és Torontóban is bemutatták. Főbb művei: Szimfonikus szvit (1937), Két magyar tánc (1938), Enigma (1939), Hegedűverseny (1947), Zongoraverseny (1953), Gordonkaverseny (1955), Az irisórai szarvas (1958).

Viski János munkásságának elismeréseként 1954-ben Erkel-díjat, 1955-ben Érdemes Művész címet, 1956-ban Kossuth-díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2009 Duo Fresco: Hungarian-Armenian Piano Music Budaörs Armenian Minority Self-Government BR 0412
 
Cím Típus Dátum
"Jaj annak a fának" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1932
"Testvérem, ilyen legyen a szíved" Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1931
21 vokálfúga !meghatározása folyamatban 1931
A haldokló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Ave Maria Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Csellóverseny Concerto 1955
Enigma Szimfonikus zenekarra 1939
Fohászkodás Férfikarra 1937
Hegedűverseny Concerto 1947
Hozsánna Vegyeskarra 1932
Kilenc szerző 44 kis zongoradarabja Szólóhangszerre 0
Két magyar tánc Szimfonikus zenekarra 1938
Palotás és Friss Szimfonikus zenekarra 1938
Rákóczi induló Férfikarra 1938
Szimfonikus szvit Szimfonikus zenekarra 1935
Virág és pillangó Férfikarra 1937
Vonóstrió Kamarazene 1930
Zongoraverseny Concerto 1953
Ősz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1928