Erkel Ferenc
Zeneszerző
Születési hely
Gyula
Születési dátum
1810
1810. november 7., Gyula - 1893. június 25., Budapest
Régi zenészcsalád sarja, dédapja zárdai zenemester volt Pozsonyban, nagyapja ugyanott zenetanár és templomi orgonista, apja kántortanító és templomi karnagy Gyulán, ahová a család 1806-ban érkezett. Zenei tanulmányait apja és nagyapja irányítása alatt kezdte, majd 1822-25 között a pozsonyi bencés gimnáziumban folytatta Klein Henrik tanítványaként. 1828 és 34 között Kolozsvárott koncertezett és zongoratanárként működött. Pesten 1834-ben tűnt fel zongorajátékával, majd a következő évben ugyanitt színházi karmester lett a Várszínházban, majd a Nemzeti Játékszínben és a Városi Színházban. A vezénylést Heinsch Józsefnél tanulta, aki a Kolozsvári Színház karmestere volt.
1838-tól a frissen nyílt Nemzeti Színház első karmestere lett, és ebben a minőségében rendkívül sokat tett a magyar nyelvű operajátszás megteremtéséért. Első operáját a Báthori Máriát 1840-ben mutatta be. Ezt követte 1844-ben a Hunyadi László, amelyet Bécsben, Pozsonyben, Zágrábban, Bukarestben is sikerrel mutattak be. Ugyanebben az évben első díjat nyert a himnusz-pályázaton. A negyvenes években családja anyagi gondjain enyhítendő, népszínművekhez írt kísérőzenét, zongoraleckéket adott. 1848-ban nemzetőrnek jelentkezett.
A szabadságharc után újjászervezte a Nemzeti Színház operatársulatát, és 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, amelynek több mint hatvan hangversenyét vezényelte, és számos alkalommal mint zongoraművész is közreműködött. 1858-tól az Országos Magyar Dalárdaegyesült országos karnagya, majd 1880-tól haláláig tiszteletbeli tagja.
1861-ben elkészült az Egressy Béni szövegére írott Bánk bán, amely Erkel legjelentősebb operája lett. 1862-ben bemutatta a Sarolta című vígoperát, ám ez a szövegkönyv gyengesége miatt megbukott. A kiegyezés évében vitte színre Dózsa György (1867) című operáját, 1874-ben a szomszédos népek békéjét hirdető Brankovics Györgyöt, majd 1880-ban a szabadságharcot idéző Névtelen hősöket. Az 1875-ben alapított budapesti Zeneakadémia első igazgatója és zongoratanára 1887-ig. Utolsó operáját, az István királyt az Operaház 1884-es megnyitójára rendelték, amelynek ettől az évtől főzeneigazgatója lett. Utoljára 1890-ben lépett pódiumra.
Operái:
Bátori Mária (kétfelvonásos opera, 1840)
Hunyadi László (négyfelvonásos opera, 1844)
Erzsébet (háromfelvonásos "üdvözlő" opera, 1857., a Doppler fivérekkel közös mű, csak a II. felv. Erkel kompozíciója; az I. felv.-t Doppler Ferenc, a III.-at Doppler Károly írta)
Bánk bán (háromfelvonásos opera, 1861)
Sarolta (háromfelvonásos vígopera, 1862)
Dózsa György (ötfelvonásos opera, 1867)
Brankovics György (négyfelvonásos opera, 1874)
Névtelen hősök (négyfelvonásos opera, 1880)
István király (négyfelvonásos opera, 1885)
Kemény Simon (háromfelvonásosra tervezett opera, töredékesen maradt fenn)
Régi zenészcsalád sarja, dédapja zárdai zenemester volt Pozsonyban, nagyapja ugyanott zenetanár és templomi orgonista, apja kántortanító és templomi karnagy Gyulán, ahová a család 1806-ban érkezett. Zenei tanulmányait apja és nagyapja irányítása alatt kezdte, majd 1822-25 között a pozsonyi bencés gimnáziumban folytatta Klein Henrik tanítványaként. 1828 és 34 között Kolozsvárott koncertezett és zongoratanárként működött. Pesten 1834-ben tűnt fel zongorajátékával, majd a következő évben ugyanitt színházi karmester lett a Várszínházban, majd a Nemzeti Játékszínben és a Városi Színházban. A vezénylést Heinsch Józsefnél tanulta, aki a Kolozsvári Színház karmestere volt.
1838-tól a frissen nyílt Nemzeti Színház első karmestere lett, és ebben a minőségében rendkívül sokat tett a magyar nyelvű operajátszás megteremtéséért. Első operáját a Báthori Máriát 1840-ben mutatta be. Ezt követte 1844-ben a Hunyadi László, amelyet Bécsben, Pozsonyben, Zágrábban, Bukarestben is sikerrel mutattak be. Ugyanebben az évben első díjat nyert a himnusz-pályázaton. A negyvenes években családja anyagi gondjain enyhítendő, népszínművekhez írt kísérőzenét, zongoraleckéket adott. 1848-ban nemzetőrnek jelentkezett.
A szabadságharc után újjászervezte a Nemzeti Színház operatársulatát, és 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, amelynek több mint hatvan hangversenyét vezényelte, és számos alkalommal mint zongoraművész is közreműködött. 1858-tól az Országos Magyar Dalárdaegyesült országos karnagya, majd 1880-tól haláláig tiszteletbeli tagja.
1861-ben elkészült az Egressy Béni szövegére írott Bánk bán, amely Erkel legjelentősebb operája lett. 1862-ben bemutatta a Sarolta című vígoperát, ám ez a szövegkönyv gyengesége miatt megbukott. A kiegyezés évében vitte színre Dózsa György (1867) című operáját, 1874-ben a szomszédos népek békéjét hirdető Brankovics Györgyöt, majd 1880-ban a szabadságharcot idéző Névtelen hősöket. Az 1875-ben alapított budapesti Zeneakadémia első igazgatója és zongoratanára 1887-ig. Utolsó operáját, az István királyt az Operaház 1884-es megnyitójára rendelték, amelynek ettől az évtől főzeneigazgatója lett. Utoljára 1890-ben lépett pódiumra.
Operái:
Bátori Mária (kétfelvonásos opera, 1840)
Hunyadi László (négyfelvonásos opera, 1844)
Erzsébet (háromfelvonásos "üdvözlő" opera, 1857., a Doppler fivérekkel közös mű, csak a II. felv. Erkel kompozíciója; az I. felv.-t Doppler Ferenc, a III.-at Doppler Károly írta)
Bánk bán (háromfelvonásos opera, 1861)
Sarolta (háromfelvonásos vígopera, 1862)
Dózsa György (ötfelvonásos opera, 1867)
Brankovics György (négyfelvonásos opera, 1874)
Névtelen hősök (négyfelvonásos opera, 1880)
István király (négyfelvonásos opera, 1885)
Kemény Simon (háromfelvonásosra tervezett opera, töredékesen maradt fenn)