Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Zombola Péter


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1983
Weboldal

 
Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte, zongorázni és klarinétozni tanult. 1997-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézst és zeneszerzést hallgatott Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendékeként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Jeney Zoltán és Orbán György
tanítványa volt. 2006-ban kapta meg kitüntetéses zeneszerző diplomáját, egy évvel később pedig
ugyancsak kitüntetéssel a zeneelmélet tanári oklevelet. 2006 és 2009 között a Zeneakadémia
Doktoriskolájának doktorandusz hallgatója, doktori fokozatát 2010-ben szerezte meg. Habilitációját
is itt szerzi meg 2018-ban.

Részt vett a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szemináriumon (2002), Nemzetközi Nyári Akadémia, Bécs – Prága – Budapest kurzusán (2004), az Ostrava Days 2005 New Music fesztiválon (Christian Wolff, Alvin Lucier, Louis Andriessen, Phill Niblock, Nagy Zsolt, Petr Kotik táraságában), valamint 2006-ban a Gaudeamus Music Week rendezvényen Amszterdamban.

1999-ben megnyerte a Kodály Zoltán VI. Országos Szolfézsversenyt, 2001-ben második helyezést ért el a Bartók Béla Ifjúsági Zeneszerzőversenyen. 2003 nyarán II. zeneszerzői díjat nyert a Semmeringi Nemzetközi Nyári Akadémián, 2004-ben ugyancsak II. díjat a Zeneakadémia Zeneszerző versenyén, a 2004 őszén megrendezett Vántus István Zeneszerzőversenyen szintén II. díjjal jutalmazták. Három ízben is megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíját, 2009-ben az UMZF zeneszerző versenyének III. díját és két különdíját, 2011-ben pedig a Vántus István Zeneszerzőverseny I. díját nyerte el.

2012-ben Junior Prima díjjal tüntették ki. 2013-ban Requiem c. oratóriumáért megkapta az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Év Zeneműve díját. 2015-ben megkapta az Erkel Ferenc-díjat, 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia MAB díját. 2020-ban az EKE Tudományos Publikációs díját kapta meg, valamint zeneszerzői munkásságáért Bartók-Pásztory díjban részesült.

2004-2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem Készségfejlesztő tanszékének tanára, 2012-2017 között a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek művészeti vezetője és irodavezetője. 2009- től az Eszterházi Károly Egyetem Ének-zene tanszékének egyetemi docense, 2018-tól pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense.

Számos művét mutatták be a legrangosabb magyar (pl. Korunk Zenéje, a Budapesti Tavaszi, illetve Őszi Fesztivál, a Mini Fesztivál) és nemetközi fesztiválokon, kortárszenei és kortárs művészeti kurzusok állandó résztvevője, filmzenéket ír magyar és külföldi filmekhez, emelett színházi zenét, reklámzenét és egyéb alkalmazott zenéket is komponál, valamint szakmai szervezetek aktív tagja.

Felvételt készített a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, illetve Énekkarával.

Mind alkotói, mind pedagógiai munkássága során különösen fontosnak tartja a fiatalabb generáció érdekeltté tételét s nemcsak értelmi, de érzelmi bevonását a zeneirodalom kincseinek megismerésébe, interdiszciplináris egyetemi előadások meghirdetésével a zene és társművészetek közötti hídépítést. Alkotói munkássága fókuszpontjában a kórusművek, zenekari művek és oratórikus/színpadi művek állnak. Utóbbiak közül kiemelkedik a 2012-ben bemutatott Requiem, a 2015-ös Passio, valamint a 2019-es Echo opera.

Díjak, kitüntetések:
1999 Robitsek Péter Emlékdíj
2001 Robitsek Péter Emlékdíj
2012 Junior Prima díj
2013 Év Zeneműve (Requiem - Artisjus)
2015 Erkel Ferenc-díj
2017 MTA MAB díj
2020 EKE Tudományos Publikációs díj
2020 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
 
Cím Típus Dátum
... and Echo Opera 2019
131. zsoltár Vegyeskarra 2004
138. zsoltár Vegyeskarra 2005
1956-68-80/16 Színházi zene 2016
23. zsoltár Vegyeskarra 2011
3 etűd furulyára Szólóhangszerre 2002
3 miniatür Szólóhangszerre 2014
3. zsoltár Férfikarra 2010
3. zsoltár Vegyeskarra 2010
4 kép cimbalomra Szólóhangszerre 2014
4. szimfónia Vonószenekarra 2008
5. Szimfónia Szimfonikus zenekarra 2009
56 hang Szimfonikus zenekarra 2006
56-2016 Színházi zene 2016
71. zsoltár Vegyeskarra 2003
A masculinum felé Filmzene 2006
A sírtól a bölcsőig - Szimfonikus költemény Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára Szimfonikus zenekarra 2011
A teljesség felé Vegyeskarra 2001
Agnus Dei (a 8 voci) Vegyeskarra 2008
Aldegunda Opera 2023
Alig vártam Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
Ave Maria Nőikarra 2006
Ave Maria Vegyeskarra 2011
Ave, maris stella (a 4 voci) Vegyeskarra 2008
Az én szerelmesemnek szavát hallom Vegyeskarra 0
Bloody Mary Filmzene 2007
Bűn és bűnhődés Színházi zene 2017
Cantate Domino Nőikarra 2010
Chaconne Kamarazene 2008
Chaconne Kamarazene 2008
Choral Szólóhangszerre 2011
Credo Kórusmű a cappella 2006
Csikóink Színházi zene 2014
Cucc - játszótéri mintaóvoda Színházi zene 2009
Daradar! Színházi zene 2012
De profundis Vegyeskarra 2002
Decameron 2007 Filmzene 2007
E.T. Színházi zene 2010
East Side Stories Filmzene 2012
Egy fő az egy fő Színházi zene 2011
Egyetemi fanfár Ensemble 2016
Elégia Vonószenekarra 1999
Emlékül - I. Szimfónia Szimfonikus zenekarra 2005
Epitaphium Vonószenekarra 2011
Epitaphium Ensemble 2011
Etüd Kamarazene 2011
Fellegi-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
For Z Szólóhangszerre 2013
Gloria Férfikarra 2007
Golgotha Filmzene 2009
Gong fu rong (a 4 voci) Vegyeskarra 2009
Ha mi árnyak Színházi zene 2018
Hajónapló Filmzene 2009
Iduna emléke - dalciklus Arany János verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Impromptu 51217 Szólóhangszerre 2012
Impromptu - Liszt Ferenc Születésének 200. évfordulójára Ensemble 2011
In aeternum Zenekari mű 2001
In memoriam Ensemble 2007
In memoriam Cseh Tamás Kamarazene 2009
Inalterabilis I/A Vonószenekarra 2005
Institutio No. 1/A Szólóhangszerre 2007
Institutio No. 1/B Szólóhangszerre 2007
Institutio No. 1/C Szólóhangszerre 2007
Institutio No. 1/D Szólóhangszerre 2011
Institutio No. 10 Kamarazene 2011
Institutio No. 11 Kamarazene 2012
Institutio No. 2 Kamarazene 2007
Institutio No. 3 Kamarazene 2008
Institutio No. 4 Vonószenekarra 2008
Institutio No. 5/A Concerto 2008
Institutio No. 5/B Concerto 2008
Institutio No. 6/A Kamarazene 2008
Institutio No. 6/B Kamarazene 2008
Institutio No. 8 Kamarazene 2009
Institutio No. 9 Kamarazene 2011
Isten kezében Filmzene 2018
Isteni műszak (Előzetes) Filmzene 2011
Jubilate Deo Gyermekkarra 0
Jubilemus, exultemus Vegyeskarra 2010
Júlia és a hadnagya Színházi zene 2010
Kamaraszimfónia Vonószenekarra 2011
Karnyóné Színházi zene 2006
Keringő Vonószenekarra 1999
Koccanás Filmzene 2009
Kék hermelin Színpadi mű 2011
Kérész Művek 54. Színházi zene 2019
Külalak Filmzene 2011
Különös történetek Filmzene 2008
L´inferno Vegyeskarra 2007
Levitáció Szólóhangszerre 2004
Libera me Vegyeskarra 2009
Ligeti-kommentárok Kamarazene 2008
Long Ride in a Fast Machine Szimfonikus zenekarra 2013
Lux Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2009
Lux aeterna Vegyeskarra 2010
Magnificat Vegyeskarra 2003
Makrancos Balett / Choreographic work 2015
Manjack Filmzene 2017
Marat / Sade Színházi zene 2014
Mea Culpa Filmzene 2006
Meditáció Vonószenekarra 2018
Miklós-játék Zenekari mű 2002
Mise Vegyeskarra 2006
Missa sine nomine – in memoriam Ligeti György Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2010
Nyitány Fúvószenekarra 2011
Néma kiáltás Kamarazene 2002
Oboaverseny Concerto 2004
Oldódás Kamarazene 2020
Omnia tempus habent Vegyeskarra 2011
On The Air / Adásban Színházi zene 2018
Operett nyitány Fúvószenekarra 2011
Otche nash / Mi atyánk Vegyeskarra 2007
Panem meum Balett / Choreographic work 2011
Passio Kórusra és zenekarra 2015
Pasztell Balett / Choreographic work 2006
Pater noster Férfikarra 2006
Perpetuum mobile Szólóhangszerre 2018
Pilonon Színházi zene 2007
Postludium Kamarazene 2002
Praeceptum Szimfonikus zenekarra 2007
Pre-Sonatina Kamarazene 0
Preludium Kamarazene 2004
Pro et Contra Vonószenekarra 2014
Psalm 70 (a 4 voci) Férfikarra 2019
Pyramidon Színházi zene 2012
Quartet Kamarazene 2010
Quartet Kamarazene 2003
Quintet Kamarazene 2008
Quintet - Vonósnégyesre és ütőhangszerekre Kamarazene 2005
Raped Europeans Színházi zene 2013
Requiem – 3. szimfónia Kórusra és zenekarra 2011
Ringató Vonószenekarra 2001
Ritmusgyakorlatok Szólóhangszerre 2008
Robogó szekerek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Róka a kertben Filmzene 2005
Saját idő Filmzene 2012
Salve Regina Vegyeskarra 2005
Salve Regina Gyermekkarra 2009
Sanctus (a 8 voci) Vegyeskarra 2006
Sextet Ensemble 2007
Suite Szólóhangszerre 2011
Symphony No. 1/b Szimfonikus zenekarra 2009
Szabadság különjárat Filmzene 2013
Szegény Dzsoni és Árnika Színházi zene 2011
Szelíd teremtés - A Frankeinstein-terv Filmzene 2010
Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv Filmzene 2010
Szirénének Színházi zene 2011
Szvit Zenekari mű 2019
Szvit kamarazenekarra Kamarazenekarra 2022
Szép csendben Filmzene 2019
Szűkülő folyosó Szólóhangszerre 2003
Terra toma Színházi zene 2014
The Singleman Party Színházi zene 2017
Tiszta kézzel Filmzene 2010
Toccata Kamarazene 2005
Utazás Filmzene 2005
Varg Veum - A sötétben minden farkas szürke Filmzene 2011
Versa est in luctum Kórusra és kamaraegyüttesre 2024
Vesperás Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2005
Virág voltam (Institutio No. 7) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2009
Vivat, crescat, floreat! Vegyeskarra 2011
Vonósnégyes No. 1 Kamarazene 2006
Vonósnégyes No. 2 Kamarazene 2009
Vonósnégyes No. 3 Kamarazene 2017
Változatok – Hommage à Sári József Szólóhangszerre 2008
Változó változatlan Szólóhangszerre 2009
Waldsee-töredék Kamarazene 2024
Werther Concerto 2016
Zöld asztal Színházi zene 2015
Éjjelek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2011
Énekek éneke Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2016
Öröm Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2006
Öt etűd Szólóhangszerre 2005
Ünnep Vegyeskarra 2006
Ünnepi nyitány (2. Szimfónia) Kórusra és zenekarra 2008
Őszikék - dalciklus Arany János verseire Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2018