Károlyi Pál
Zeneszerző
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1934
1934. június 9., Budapest, - 2015. június 2., Szombathely
Budapesten született, iskoláit is Budapesten végezte. A háború, Budapest ostroma alatt kis zongoradarabokat kezdett írogatni, amelyek a neves zeneszerző, Szervánszky Endre kezébe kerültek. Az ő hatására kezdett komolyabban foglalkozni a zenével, első lépésként a reálgimnáziumból zenei gimnáziumba iratkozott át. Kezdetben a zongora-szakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál. 1956-ban felvételizett a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, ahol Viski János növendéke lett. Az ő halála után Farkas Ferencnél fejezte be tanulmányait, 1962-ben.
Mint zeneakadémista, 1956. november 4-e után Mise-kompozíció komponálásába kezdett október 23-a emlékére, amit a Főiskola kórusa és zenekara 1957 tavaszán tervezett bemutatni. (Ez "természetesen" elmaradt.)
Diplomáját kis késéssel kapta meg, ezután egy ideig nem kapott állást. Később a XI. kerületi zeneiskolában tanított zongorát, majd 1990-ig a Zeneakadémiára felkészítő zeneelméletet és zeneszerzést.
Első műve az - oratóriumnak nevezett - Aucasin és Nicolete című ófrancia széphistória (Tóth Árpád fordításának felhasználásával), amelyből 1968-ban rádiófelvétel készült. Előtte kórusműveit és néhány kamaraművét vette szalagra a Rádió. Több hazai zeneszerzői pályázaton jutalmaztak különféle díjakkal. 1965-ben az "Introduzione ed Allegro" c. zenekari darabbal a norvégiai Bergen 200 éves jubileumát ünneplő zenekarának pályázatán 3. díjat nyert. Ezután Stockholmba utazott, hogy Bengt Hambraeus zeneszerzővel megismerkedhessen. Stockholmba visszavárta az Ingvar Lidholm zeneszerző által ígért ösztöndíj, melyet a magyar minisztérium nem neki juttatott.
A stockholmi tapasztalatok után teljes lázzal az ott megismert új lehetőségeket felhasználva komponált. A Zeneművészek Szövetségével eljutott Prágába, Bulgáriába, bukaresti és wroclavi új zenei fesztiválokra, delegációval pedig a Szovjetunióba (Moszkva, Leningrád és Jereván). 1968-tól többszöri meghívottja volt a Kasseler Musictage rendezvénynek (80-ban saját művének bemutatójához), 1972-ben pedig részt vett a darmstadti új zenei kurzuson.
A "nyugati" külföldön - elsősorban orgonaműveivel - komoly sikereket ért el (Trihtongus c. ciklusát máig is egyik legjobb alkotásának tartja, tételeit világszerte játszották), itthon minden kamaraművét kiadták, II. Vonósnégyesét a Hungaroton, a Triphtongus első darabját pedig a Decca vette hanglemezre. A szombathelyi zenekartól felkérést kapott kompozíció megírására (Consolatio), amely aztán 1978-ban készült szerzői lemeze egyik száma lett. Ezután két-három műve került még hanglemezre.
Ebben az időben - bár még az 1980-ban komponált Stabat Mater Vigadó-beli előadása is megtörtént (1983) - sorra bezárultak előttem az ajtók. Még megírtam a Th. D. Schlee által kért orgonadarabot, amelyet 1986-ban, Bonnban mutatott be (Marmor - 1985).
1990 óta Szombathely mellett, Nardán él visszavonultan. Letelepedése után Petró János, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar vezetőjének megrendelésére írta Zongoraversenyéti, majd Nyugat-Berlinből érkezett felkérésre komponált zongoradarabokat. (Az egyik sorozatért az ottani versenyen 2. díjat, valamint kiadást nyert.) 1994-ben W. Jacob ismét kért tőle kompozíciót, ezúttal brácsára és orgonára - Enrique Santiagóval mutatták be 1995-ben Kasselban (Besser singen als fluchen).
Szeverényi Ilonának Cimbalomversenyt írt, amelyet 1998-ban mutattak be Budapesten, s később rádiófelvétel is készült belőle. A Nemzeti Filharmónia 1999-ben zenekari darabot kért tőle, amelynek a Sonata címet adta. Bemutatója Budapesten ugyanaz év őszén volt. Mellettük komponált orgona-, kamara- és kórusműveket. 2001-ben szerzői estet rendezett az Óbudai Társaskörben. Szombathelyen majd minden évben műsorra került egy-egy zenekari műve.
2002-ben Nürnberg városa felkérte, hogy évente megrendezett nemzetközi fesztiváljuk, az ION számára egyházi témájú oratórikus művet írjon. Így született meg PSALMUS in MMII c. kompozíciója, melynek bemutatója a nürnbergi St. Lorenzkirchében 2003. július 5-én volt Iveta Matyasova, Peter Mikulás, a Prágai Szimfonikus Zenekar és Filharmonikus Kórus előadásában, Ratislav Stur vezényletével.
Közben tanított a Berzsenyi Dániel Főiskolán, ahol 1995-ben "főiskolai tanár" kinevezést kapott. Tanítványai iránti szeretete is többször ösztönözte kompozíciók írására - ezek egyikéből (Lontano) rádiófelvétel készült, és a többi is szerepelt budapesti bemutató-hangversenyen.
Díjak
2005 Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2009 Erkel-díj

| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 1995 | Hommage | Magyar Rádió | MR 011 | 4 CD |
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| ... mint szentjánosbogárkák az éjben | Kamarazene | 1998 |
| 42. Zsoltár | Vegyeskarra | 1997 |
| Ad Lydiam | Vegyeskarra | 0 |
| An Alice | Szólóhangszerre | 1990 |
| An Kig | Kamarazene | 1996 |
| Andare | Szólóhangszerre | 1997 |
| Angelus Domini | Kamarazene | 2001 |
| Anikord | Kamarazene | 1998 |
| Aucasin et Nicolete / Aucasin és Nicolete | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1964 |
| Ave Maria | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1999 |
| Ave maris stella | Kamarazene | 2001 |
| Besser singen als fluchen | Kamarazene | 1995 |
| Beyond | Vonószenekarra | 1999 |
| C-A-B-E-D variáció | Kamarazene | 1974 |
| Canzonetta | Szólóhangszerre | 1994 |
| Chamber Music | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 1963 |
| Cimbalomverseny | Concerto | 1998 |
| Concerto | Concerto | 0 |
| Consolatio | Szimfonikus zenekarra | 1974 |
| Contorni | Kamarazene | 1970 |
| Dies illa | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1999 |
| Echo | Kamarazene | 1999 |
| Epilógus | Kórusra és zenekarra | 0 |
| Equazioni | Szólóhangszerre | 1973 |
| Esti hangok a vizek fölött | Kamarazene | 1999 |
| Formations | Szólóhangszerre | 1976 |
| II. Vonósnégyes | Kamarazene | 1970 |
| Incanto | Vegyeskarra | 0 |
| Jugendalbum | Szólóhangszerre | 1992 |
| Kamarazene | Kamarazene | 0 |
| Kaszás e földön a halál | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1996 |
| Levél a kedveshez | Szólóhangszerre | 1959 |
| Lontano | Kamarazene | 1996 |
| Marionettek 1. - Gitti | Kamarazene | 1994 |
| Marmor | Szólóhangszerre | 1985 |
| Missa in memoriam diei 23. Octobris | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1963 |
| Modelle | Szólóhangszerre | 1991 |
| Monodia | Kamarazene | 1980 |
| Motivo 2 | Szólóhangszerre | 0 |
| Motivo I | Szólóhangszerre | 0 |
| Nisi Dominus et Agnus Dei | Vegyeskarra | 1993 |
| Notturno | Nőikarra | 1974 |
| Nähe des Geliebten | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 1994 |
| Négy cimbalomdarab | Szólóhangszerre | 1966 |
| Pantomim | Szimfonikus zenekarra | 1965 |
| Passacaglia | Szólóhangszerre | 1993 |
| Preludium | Szólóhangszerre | 1994 |
| Psalmus in MMII | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2002 |
| Quintetto in memoriam Professor János Viski | Kamarazene | 1961 |
| Rejtett szavak | Szólóhangszerre | 1993 |
| Reminiszenzes / Visszaemlékezések | Szólóhangszerre | 1991 |
| Régi magyar táncdallamok: I. Szvit a Linus-féle gyűjteményből | Kamarazene | 1996 |
| Serenata notturna | Kamarazene | 0 |
| Silhouetten / Sziluettek | Szólóhangszerre | 1991 |
| Sitis | Szólóhangszerre | 1996 |
| Stabat Mater | Kórusra és zenekarra | 1980 |
| Szerelmes párbeszéd | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1971 |
| Szonáta | Kamarazenekarra | 2000 |
| Te Deum | Vegyeskarra | 1997 |
| Toccata | Szólóhangszerre | 1966 |
| Triphtongus 1 | Szólóhangszerre | 1968 |
| Triphtongus 2 | Szólóhangszerre | 1970 |
| Triphtongus 3a: Conclusio | Kamarazene | 1975 |
| Triphtongus 3b: Constellatio | Kamarazene | 1975 |
| Zongoraverseny | Concerto | 1991 |
| Zueignung | Szólóhangszerre | 1992 |
| Évszakok | Kórusmű a cappella | 0 |