Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pálinkás Péter


harsona

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Pálinkás Péter 1980. július 20-án született Budapesten zenész és pedagógus családban (édesanyja tanítónő, édesapja énektanár, énekes, karnagy). Testvére, Pálinkás László szintén zenész, a Nemzeti Énekkar tagja, akivel együtt tanít a Szent István Király Zeneiskolában.

Pálinkás Péter 1987-től 1989-ig a Szent István Király Zeneiskolában tanult zongorázni Füzesséry Tibornénál, majd 1989-1994 között Deseő Csabánénál. 1993-tól 1994-ig pedig harsonázni Tóth Csabánál. 1994 és 1998 között Makovecz Pálnál harsona szakon folytatta tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1998-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debrecen harsona szakára, ahol Kócziás Ferenc volt a tanára egy éven át, majd ezt követően 1999-től 2003-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének harsona szakán folytatta tanulmányait Sztán Tivadar növendékeként. 2003 és 2006 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harsona szakán, Fejér Andrásnál képezte tovább magát.

1998-ban részt vett a Nemzetközi Rézfúvós Fesztivál kurzusán Nagykovácsiban, 2001-ben Armin Bachmann mesterkurzusán Budapesten, 2002-2003-ban pedig a Nemzetközi Rézfúvós Napok keretén belül Edgar Manyak mesterkurzusán Szekszárdon.

2002-ben különdíjat nyert a Debreceni Országos Főiskolai Harsonaversenyen, ahol egy évvel később már a második díjat vehette át.

A 2001-ben alapított Corpus Harsona Kvartett alapító tagja, akikkel különböző nemzetközi versenyeken elért rangos helyezések, 6 lemez felvétele, világszerte koncertek és mesterkurzusok fűződnek nevükhöz.

2002 óta a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimánzium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény harsonatanára, 2008-tól a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar harsonaművésze. 2015-ben pedig alapító tagként részt vett a Hungarian Trombone Connection létrehozásában.


A Corpus Harsona Kvartett tagjaként számos díjban részesült:

2001 - Nemzetközi Rézfúvós Kamaraversen Passau, Németország - Különdíj
2003 - ITA Nemzetközi Harsona Kvartett Verseny Helsinki, Finnország - 1. díj
2003 - Nemzetközi Rézfúvós Kamaraverseny Guebwiller, Franciaország - 1. díj
2004 - Jan Koetsier Nemzetközi Harsona Kvartett Verseny München - 1. díj
2004 - Nemzetközi Rézfúvós Kamaraverseny Passau, Németország - 4. díj
2006 - Magyar Csillag Díj
2006 - Az Év Kamara Együttese
2008 - Artisjus Díj
2010 - Nemzetközi Rézfúvós Kamaraverseny Passau, Németország - 1. díj
2011 - Aritsjus Díj
2024 - Liszt Ferenc-díj

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1999 Beethoven, Ludwig van: Fidelio Naxos 8.660070-71 2 CD
2019 Szokolay Dongó Balázs & Corpus Trombone Quartet feat Kubinyi Júlia: Madárka Magánkiadás