Programok

Hetedik, ismét Csővári Csillának írt dalciklusomban szerettem volna, hogy a zene visszavegye az uralmat a szövegektől (az előző dalokban Weöres, Tandori és Parti Nagy-szövegeket használtam – lehetséges, hogy túlságosan is szolgai alázattal.)
Kiszabadulva a szöveg béklyóitól, írás közben meglepetés ért: a régiek helyett másfajta béklyók kívánkoztak kötelékül. A Kéthangú dalok szövegtelen énekszólama két-két hangot használ fel - az első dalban csak f és fisz hangokat, a másodikban fiszt és g-t,  az utolsóban h-t és c-t. Furcsa, de komponálás közben szabadabbnak éreztem a zene áramlását az új kötelékek közepette. Az énekszólam alaphangjai a zenei szituációk változásaiban sokféle megvilágításba és sokféle tonalitásba kerülhetnek.

A hangok illata - című dalom (W. S. szövegére) kiséretében ellenkező előjelű kihívás ért: nem tűnt elegendőnek a két kezem által eljátszható hangmennyiség az énekhang és a hegedű mellett. Így még egy-egy zongorista kezei működnek közre mindkét oldalamon, a hangzásteret magasítva és mélyítve.

A végtelen hegedű-zongora-repertoár legtöbb művét végigjátszottam az évtizedek során, számtalan hegedűssel. Mégse jöttem rá a titokra, hogyan is kellene hegedűre és zongorára írni a mai komponistának. Talán nem is véletlen, hogy manapság a jelentősebb művek nem erre a hangszerpárosra születtek? Itt a feladat lehetetlensége volt az inspiráció számomra. Varga Oszkár nagy segítségemre volt komponálás alatt és a próbákon.  Az ajánlás is neki szól.

Hogy a Schumann-dalok világához egyáltalán kapcsolódhatnak-e saját dalaim, az kiderülhet talán a koncert közben. 

Csalog Gábor