StEFREM
Zenekar, kórus, együttes
A StEFREM vokális zenekar 2002-ben alakult meg Szent Efrém Férfikar néven. A 2024 óta StEFREM néven működő férfikar az első másfél évtizedben Magyarország egyetlen professzionális bizánci zenei együtteseként működött. Kezdetben a budapesti görög katolikus kórusok (Rózsák terei Görög Katolikus Kórus, Csepeli Szent Efrém Kórus) tagjaiból, valamint a bizánci liturgikus zenét szerető hivatásos énekesekből állt. Fő céljuk az volt, hogy a magyarországi és a közép-kelet-európai bizánci rítusú egyházak zenei kincseit autentikus módon szólaltassák meg. Emellett időnként műsorukra tűzték a magyar és nemzetközi férfikari repertoár kis létszámú együttesen megszólaltatható darabjait is. Első sorban bizánci szakrális zenére, illetve a legnagyobb magyar zeneszerzők, így Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán műveire koncentráltak. Gazdag és változatos hangzásuk számos kortárs zeneszerzőt inspirált, akik kifejezetten a számukra írtak műveket. A modern zene iránti vonzalom saját feldolgozások és darabok írására ösztönözte a kórus tagjait - ennek köszönhetően repertoárjuk túlnyomó része immár saját átiratokból és művekből áll.
Vezetőjük Bubnó Tamás (1957) énekművész és karvezető, aki egyházzenei doktori kutatásait a magyarországi és a Kárpátok vidéki görög katolikus dallamok eredetének témájában végzi. A férfikar 2003 májusában meghívást kapott - Magyarországról első kórusként - a lengyelországi Hajnówka-ban évente megrendezésre kerülő ortodox zenei fesztiválra, ahol óriási meglepetésre második díjat szerzett a kitűnő felkészültségű és nagy hagyományú szláv, balti és balkáni kórusok között. A férfikar rendszeresen szolgálatot teljesített görög katolikus liturgiákon, s állandó fellépője volt az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat programjainak.
Az együttes megalakulása óta meghívást kapott már jó néhány jelentős magyar fesztiválra is (Művészetek Völgye, Zempléni Művészeti Napok, Óbudai Nyár, Magyarok Nagyasszonya Egyházzenei Fesztivál). A férfikar 2005 májusára meghívást kapott Szentpétervárra, a Pojuscsij Mir Fesztiválra, ahol a magyarországi bizánci zenei hagyomány értékes darabjainak, valamint Liszt, Bartók és Kodály kórusműveinek előadása mellett két orosz kortárs zenemű bemutatására is felkérték. Két hangversenyük a Szentpétervári Filharmónia Kamaratermében, illetve a Szent Péter és Pál Templomban került megrendezésre.
Manapság a StEFREM stílusában crossover, klasszikus, pop és népzenei elemek ötvöződnek. Saját kompozícióik és átdolgozásaik képezik műsoruk gerincét. Folyamatosan kísérleteznek új és meglepő hangzásokkal, valamint az együttes tagjai által megszólaltatott hangszerek, mint például a trombita, a harmonika, a gitár, különböző ütőhangszerek és elektronikus zenekeltő eszközök is megszólalnak a koncertjeiken. Az együttes eddig 18 lemezt adott ki, továbbá számos videóklipet készítettek.
Díjak:
Magyar Örökség díj (2014)
Budapest Márka díj (2014)
Supersonic-díj - Byzantine mosaics (2010)
Pro Cultura Minoritatum Hungariae (2012)
Gramofon-díj jelölés - Benedicamus Domino (2019)
Nemzetiségekért-díj - ruszin nemzetiség (2018)
Artisjus Előadóművészi Díj (2024)

Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|
2005 |
Boksay, János (Joann): Aranyszájú Szent János Liturgiája férfikarra
(Boksay, János (Joann): Liturgy of St. John Chrysostom for Male Choir) |
Hungaroton | HCD 32315 |
Saját Első felvétel |
2006 | Byzantine Spirit | Magánkiadás | ORP004EFR1 |
Saját |
2009 |
Liszt Ferenc: Férfikarok 1.
(Liszt, Ferenc: Male Choruses 1.) |
BMC Records | BMC CD 168 |
Saját |
2010 |
Bizánci mozaikok
(Byzantine Mosaics) |
BMC Records | BMC CD 172 |
Saját |
2010 |
Liszt Ferenc: Férfikarok 2.
(Liszt, Ferenc: Male Choruses 2.) |
BMC Records | BMC CD 178 |
Saját |
2012 |
Bizánci mozaikok II
(Byzantine Mosaics II) |
BMC Records | BMC CD 203 |
Saját |
2012 | Orientale Lumen I | BMC Records | BMC CD 208 |
Saját |
2015 | Orientale Lumen II | BMC Records | BMC CD 217 |
Saját |
2015 | Bartók & Folk | BMC Records | BMC CD 220 |
Saját |
2017 |
Szent Efrém Férfikar: Orientale Lumen III
(Saint Ephraim Male Choir: Orientale Lumen III) |
BMC Records | BMC CD 251 |
Saját |
2018 |
Faragó Béla: Pormacska dalok és táncok
(Béla Faragó: Dustball Songs and Dances) |
BMC Records | BMC CD 258 |