|
|
A Capella Savaria a legrégebbi barokk kamarazenekar Magyarországon, 1981-ben alakult Szombathelyen. Újító törekvései nagy feltűnést keltettek a zenei életben. Céljául a barokk és a klasszikus zene korhű előadását tűzte ki, felhasználva a kor dokumentumait. Az alapító művészeti vezető, Németh Pál után 1999-től Kalló Zsolt, a zenekar koncertmestere irányítja az együttest. Hangszereik eredeti XVIII. századi mesterek munkái, vagy ezek másolatai.
Előadásukban kamara és zenekari darabok, operák, oratórikus művek hallhatók. Több mint 60 hanglemezük készült, melyek közül öt elnyerte az Év hanglemeze díjat. Felvételeiket a Hungaroton, a Quintana, a Harmonia Mundi, a Dynamic, a Naxos, és a Dorian Records cégek adták ki. Opera- és Passió sorozatuk karmestere, Nicholas McGegan 13 lemezfelvételt készített a Capella Savariával. Emellett igazi ritkaságok is megtalálhatók lemezeiken: magyar művek a XVIII. századból, Druschetzky, Roman, A. Scarlatti, B. Marcello, Telemann, Werner, Naudot, Rameau, Fasch és Muffat művei.
Magyarországon kívül 22 európai országban, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben adtak hangversenyt. A magyar régizene fesztiválok (Sopron, Fertőd, Budapest, Zemplén) elmaradhatatlan résztvevői, de megfordultak már Brugge, Innsbruck, Regensburg, Göttingen, Halle, Utrecht, Zerbst hasonló rendezvényein is. Gyakran hallhatjuk őket rádió- és televízió műsorokban. A zenekart 1991-ben a megtisztelő Liszt-díjjal tüntették ki, 2006-ban pedig a zenekar fennállásának 25 éves évfordulóján a Prima Primissima szakmai és közönségdíját is nekik ítélték Vas megyében.
| Dátum |
Cím |
Kiadó |
Kód |
Megjegyzés |
|
| 1984 |
Barokk karácsony - Concertók és kantáták (Baroque Christmas - Concertos & Cantatas) |
Hungaroton |
SLPD 12561 | LP / Újrakiadás CD-n: Hungaroton HCD 12561 (1995) |
| 1986 |
Scarlatti, Alessandro: Giuditta |
Hungaroton |
HCD 12910-11 | 2 CD |
| 1987 |
Magyar - Régi magyar táncok a XVIII.-XIX. századból (Magyar - Early Hungarian Dances from the 18th-19th centuries) |
Hungaroton |
SLPD 12885 | Saját LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12885 (1996) |
| 1988 |
Puer Natus in Betlehem - Barokk karácsonyi zene (Puer Natus in Betlehem - Baroque Music for Christmas) |
Hungaroton |
SLPD 12997 | Újrakiadás CD-n: HCD 12997 (1994) |
| 1990 |
Vivaldi: Juditha triumphans |
Hungaroton |
HCD 31063-64 | 2 CD |
| 1991 |
Esterházy Pál: Harmonia caelestis - kantáták |
Hungaroton |
HCD 31148-49 | 2 CD |
| 1993 |
Händel, Georg Friedrich: Terpsicore
- előjáték az Il pastor fido című opera seriához;
Alcina - zenekari részek (teljes);
Ariodante - balettzene
|
Hungaroton |
HCD 31193 | További közreműködő: Derek Lee Ragin kontratenor, Nicholas McGegan |
| 1994 |
Händel, Georg Friedrich: János passió |
Hungaroton |
HCD 12908 | További közreműködő: Martin Klietmann - Evangelist (tenor), Charles Brett - Pilate (countertenor) |
| 1994 |
Pergolesi, Giovanni: Az úrhatnám szolgáló (Pergolesi, Giovanni: La serva padrona) |
Hungaroton |
HCD 12846 | A felvétel 1986-ban készült |
| 1994 |
Puer Natus in Betlehem - Barokk karácsonyi zene (Puer Natus in Betlehem - Baroque Music for Christmas) |
Hungaroton |
CD 12997 | A Hungaroton SLPD 12997 újrakiadása (1988) |
| 1995 |
Barokk karácsony - Concertók és kantáták (Baroque Christmas - Concertos & Cantatas) |
Hungaroton |
HCD 12561 | A Hungaroton SLPD 12561 (1984) újrakiadása |
| 1995 |
Händel, Georg Friedrich: A hűséges pásztor (III. változat) (Händel, Georg Friedrich: Il pastor fido) |
Hungaroton |
HCD 12912-13 | 2 CD |
| 1995 |
Händel, Georg Friedrich: Atalanta |
Hungaroton |
HCD 12612-14 | 3 CD / World premiere recording |
| 1995 |
Händel, Georg Friedrich: Brockes passió |
Hungaroton |
HCD 12734-36 |
|
| 1995 |
Händel, Georg Friedrich: Kantáták |
Hungaroton |
HCD 12981 | Saját További közreműködő: Ralf Popken - kontratenor
|
| 1995 |
Monteverdi: Il combattimento di Tancredi e Clorinda: Madrigálok |
Hungaroton |
HCD 12952 | Közreműködik: Guy de Mey - tenor, Martin Klietmann - tenor
Vezényel: Nicholas McGegan |
| 1995 |
Naudot: Hat fuvolaverseny Op.11 |
Hungaroton |
HCD 31600 | Saját
|
| 1995 |
Scarlatti, Alessandro: Stabat mater; c-moll fuvolaszonáta |
Hungaroton |
HCD 12732 | Közrem: Paul Esswood |
| 1995 |
Telemann, Georg Philipp: e-moll szvit; 3 kettősverseny |
Hungaroton |
HCD 31284 | Saját
|
| 1995 |
Telemann, Georg Philipp: Hegedűversenyek |
Hungaroton |
HCD 31601 | Saját
|
| 1996 |
Magyar - Régi magyar táncok a XVIII-XIX. századból
(Magyar - Early Hungarian Dances from the 18-19th centuries) |
Hungaroton |
HCD 12885 | Saját A Hungaroton SLPD 12885 (1987) újrakiadása |
| 1996 |
Muffat, Georg: 12 concerto grosso |
Hungaroton |
HCD 31666-67 | Saját 2 CD |
| 1996 |
Telemann, Georg Philipp: Brockes passió (Telemann, Georg Philipp: Brockes Passion) |
Hungaroton |
HCD 31130-32 | 3 CD
|
| 1997 |
Galuppi, Baldassare: A vidéki kávéház (Galuppi, Baldassare: Il Caffé di Campagna) |
Hungaroton |
HCD 31658-59 | 2 CD |
| 1997 |
Haydn, Joseph: Az énekesnő; B-dúr szimfónia No. 35 (Haydn, Joseph: La Canterina; Symphony in B flat major No. 35) |
Hungaroton |
HCD 31664 |
|
| 1997 |
Haydn, Michael: Szimfóniák |
Hungaroton |
HCD 31706 | Saját
|
| 1997 |
Händel, Georg Friedrich: Latin motetták |
Hungaroton |
HCD 12908 | Saját
|
| 1997 |
Hungaroton Classic - 1998 |
Hungaroton |
HCD 31774 | Sampler CD |
| 1998 |
Bach, J. Ch.: Vauxhall dalok (Bach, J. Ch.: Favourite Songs Sung at Vauxhall Gardens) |
Hungaroton |
HCD 31730 | Saját Első felvétel / Összkiadás |
| 1998 |
Haydn, Michael: Missa Hispanica |
Hungaroton |
HCD 31765 | Saját
|
| 1998 |
Hungaroton Classic - 1999 |
Hungaroton |
HCD 31842 | Sampler CD |
| 1998 |
Telemann, Georg Philipp: A türelmes Szókratész (Telemann, Georg Philipp: Der Geduldige Socrates) |
Hungaroton |
HCD 12957-60 | 4 CD / A felvétel 1986- ban készült |
| 1999 |
Caldara: La passione di Gesů Cristo Signor Nostro; Szimfóniák Nos. 9, 5, 6, 7 |
Hungaroton |
HCD 31862 | 2 CD |
| 1999 |
Haydn, Michael: Szimfóniák az 1780-as évekből |
Hungaroton |
HCD 31810 | Saját
|
| 1999 |
Händel, Georg Friedrich: Floridante |
Hungaroton |
HCD 31304-06 | 3 CD |
| 1999 |
Musica Curiosa |
Hungaroton |
HCD 12874 | Saját
|
| 1999 |
Telemann, Georg Philipp: Szvitek |
Hungaroton |
HCD 31741 | Saját
|
| 2000 |
Vivaldi: 5 concerto hegedűre és zenekarra |
Hungaroton |
HCD 12684 | Saját Közrem: Jaap Schröder |
| 2001 |
50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001) (Fifty Years of Hungaroton - Singers) |
Hungaroton |
HCD 31096 | 3 CD |
| 2001 |
50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001) (Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001) |
Hungaroton |
HCD 32074-77 | 4 CD |
| 2001 |
50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001) (Fifty Years of Hungaroton - String Players) |
Hungaroton |
HCD 32091-3 | 3 CD |
| 2004 |
Karácsonyi koncert (Christmas Concert) |
Hungaroton |
HCD 32281 |
|
| 2008 |
Telemann: Karácsonyi kantáták/ Chr. Bernhard: Fürchtet euch nicht (Telemann: Christmas Cantatas/ Chr. Bernhard: Fürchtet euch nicht) |
Hungaroton |
HCD 32611 | Saját
|
|
|
|
|
|
Kiadványaink
|
|
|
|
Projektek
Hírek
| További hírek |  |
|
A 29. Nemzetközi Bartók Fesztivál záróhangversenye
Agora
|
|
|
|
Matuz István fuvolaestje a Bartók Fesztiválon
Képtár
|
|
|
|
Rohmann Imre zongoraestje a Bartók Fesztiválon
Képtár
|
Lemezajánló
| További lemezek |  |
|