Molnár Antal
Zeneszerző
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1890
1890. január 7., Budapest - 1983. december 7., Budapest
Molnár Antalt szülei jogásznak szánták, ő ennek ellenére a zenei pályát választotta. Öregkori visszaemlékezései szerint gimnáziumi éveiben, Kodály Zoltán személye és a nála folytatott összhangzattan-tanulmányok irányították figyelmét a zenei pálya felé. Amikor felvették a Zeneakadémia brácsa és zeneszerzés szakára, már kitűnően hegedült és zongorázott, s jelentős zenezörténeti ismeretekkel rendelkezett. 1907 és 1910 között Herzfeld Viktor irányításával végezte el a zeneszerzés-tanszakot. Ekkor még nem kötelezte el magát a zene egyik területével sem, mert egyidejűleg az irodalom és az írás is vonzotta. "Körülbelül húsz éves koromig nem tudtam, hogy író leszek-e, vagy zeneszerző, vagy hegedűművész vagy esztéta. Minden kavargott bennem. Sok novellát írtam, két verseskötetem jelent meg" - mondta később ezekről az évekről.
Hangszeres pályája is sikeresen indult: 1910-től három éven keresztül a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyesben a brácsaszólamot játszotta - a vonósnégyeshez köthető Kodály és Bartók első kvartettjeinek az ősbemutatója -, majd 1917-19-ben Dohnányi Ernő és Hubay Jenő közös kamaraestjeinek volt állandó közreműködője. A tízes években ismeretséget kötött a Nyugat íróival, zeneszerzőként és zongorakísérőként többször részt vett a Nyugat matinéin, s zenei témájú cikkei jelentek meg a folyóiratban. Bartók és Kodály ösztönzésére 1910-ben Erdélyben, 1912-ben a Felvidéken népdalokat gyűjtött. Zenetudományi érdeklődése a 20-as években bontakozott ki: elemző tanulmányokat közölt Bartók műveiről, majd Az európai zene története 1750-ig című könyvével (1920) megkezdte átfogó történeti munkáit. Bár ígéretes zeneszerző-tehetségként tartották számon, ezután abbahagyta a komponálást. Mint 1975-ben egy televízió-interjúban Bónis Ferencnek megfogalmazta: "...ha valaki, bármilyen indokból, engedi magát rábeszélni, hogy ne komponáljon, hanem könyvet írjon, ez a tény már egymagában bizonyítja, hogy őbenne a komponálási képesség alacsonyabb rendű, mint az írói."
1918-tól negyven tanéven keresztül volt a Zeneakadémia tanára. Elméleti és gyakorlati tárgyakat - zenetörténetet, zeneesztétikát, kamarazenét, zeneelméletet - egyaránt oktatott, könyveinek egy részét tanári tevékenységének hátteréül szolgáló szándékkal írta. Nyugdíjazása után még számos könyve jelent meg, összegyűjtött visszaemlékező írásai a huszadik századi magyar zenetörténet fontos dokumentumai.
Molnár Antalt szülei jogásznak szánták, ő ennek ellenére a zenei pályát választotta. Öregkori visszaemlékezései szerint gimnáziumi éveiben, Kodály Zoltán személye és a nála folytatott összhangzattan-tanulmányok irányították figyelmét a zenei pálya felé. Amikor felvették a Zeneakadémia brácsa és zeneszerzés szakára, már kitűnően hegedült és zongorázott, s jelentős zenezörténeti ismeretekkel rendelkezett. 1907 és 1910 között Herzfeld Viktor irányításával végezte el a zeneszerzés-tanszakot. Ekkor még nem kötelezte el magát a zene egyik területével sem, mert egyidejűleg az irodalom és az írás is vonzotta. "Körülbelül húsz éves koromig nem tudtam, hogy író leszek-e, vagy zeneszerző, vagy hegedűművész vagy esztéta. Minden kavargott bennem. Sok novellát írtam, két verseskötetem jelent meg" - mondta később ezekről az évekről.
Hangszeres pályája is sikeresen indult: 1910-től három éven keresztül a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyesben a brácsaszólamot játszotta - a vonósnégyeshez köthető Kodály és Bartók első kvartettjeinek az ősbemutatója -, majd 1917-19-ben Dohnányi Ernő és Hubay Jenő közös kamaraestjeinek volt állandó közreműködője. A tízes években ismeretséget kötött a Nyugat íróival, zeneszerzőként és zongorakísérőként többször részt vett a Nyugat matinéin, s zenei témájú cikkei jelentek meg a folyóiratban. Bartók és Kodály ösztönzésére 1910-ben Erdélyben, 1912-ben a Felvidéken népdalokat gyűjtött. Zenetudományi érdeklődése a 20-as években bontakozott ki: elemző tanulmányokat közölt Bartók műveiről, majd Az európai zene története 1750-ig című könyvével (1920) megkezdte átfogó történeti munkáit. Bár ígéretes zeneszerző-tehetségként tartották számon, ezután abbahagyta a komponálást. Mint 1975-ben egy televízió-interjúban Bónis Ferencnek megfogalmazta: "...ha valaki, bármilyen indokból, engedi magát rábeszélni, hogy ne komponáljon, hanem könyvet írjon, ez a tény már egymagában bizonyítja, hogy őbenne a komponálási képesség alacsonyabb rendű, mint az írói."
1918-tól negyven tanéven keresztül volt a Zeneakadémia tanára. Elméleti és gyakorlati tárgyakat - zenetörténetet, zeneesztétikát, kamarazenét, zeneelméletet - egyaránt oktatott, könyveinek egy részét tanári tevékenységének hátteréül szolgáló szándékkal írta. Nyugdíjazása után még számos könyve jelent meg, összegyűjtött visszaemlékező írásai a huszadik századi magyar zenetörténet fontos dokumentumai.
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| Balett | Balett / Choreographic work | 2015 |
| Fúvósötös | Kamarazene | 1936 |
| Kilenc szerző 44 kis zongoradarabja | Szólóhangszerre | 0 |
| Valse triste | Kamarazene | 0 |