Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Karosi Bálint


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1979
Weboldal

 
Karosi Bálint orgonavirtuózként tett szert nemzetközi elismerésre európai és amerikai fellépései alkalmával. Megnyerte a Leipzig International Bach Festivalt és számos más versenyt. 2007 óta a First Lutheran Church in Boston orgonistája, koncertjein orgonistaként, csembalistaként és karmesterként egyaránt fellép.

Bálint Budapesten született, zongorát és improvizációt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mellett a svájci Conservatoire Supérieur de Genčve-en, az Oberlin Conservatory-ban és a Yale School of Music-ban tanult, ahol Aaron Jay Kernisszel, Christopher Theofanidisszal és Martin Bresnick-kel dolgozott.

Bálint doktori tanulmányait a Yale School of Music-on végzi. Darabjai között megtalálhatóak a szóló orgonára és a zenekarra írottak is. Consonances című művét a budapesti Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem megnyitójára rendelték, és be is mutatták 2007-ben. Dancescapes című darabját a Yale Philharmonia számára komponálta, 2013-ban mutatták be.

Díjak, kitüntetések:
- 2012, Improvizációs Verseny, University of Michigan, Ann Arbor, MI - első helyezés
- 2008, Nemzetközi Johann Sebastian Bach Verseny, Lipcse, Németország - első helyezés
- 2007, St. Albans Nemzetközi Orgonaverseny, St. Albans, Nagy-Brittánia - Douglas May-díj
- 2005, Miami Nemzetközi Orgonaverseny, Miami, FL - első helyezés és közönségdíj
- 2005, Nemzetközi Orgonaverseny, St. Maurice-d’Agaune, Svájc - másodi helyezés
- 2002, Dublini Nemzetközi Orgonaverseny, Dublin, Írország - első helyezés és közönségdíj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2019 Existentia - Orchestral Works by Bálint Karosi Hungaroton HCD 32805 Saját
 
Cím Típus Dátum
"Consonances" - Concerto orgonára és szimfonikus zenekarra Concerto 2007
"O Come, O Come, Emmanuel" Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2020
Arabic Suite / Arab szvit Szólóhangszerre 2017
Azaan Szólóhangszerre 2017
Bach tanulmányok, BWV 1039 Kamarazene 2013
Cantilena klarinétra és orgonára Kamarazene 2009
Choralair Symphony Fúvószenekarra 2017
Ciaccone in C Kamarazene 2013
Compline Setting Vegyeskarra 2019
Concerto after Vivaldi Kamarazene 2017
Concordia Symphony Fúvószenekarra 2016
Dancescapes Zenekari mű 2013
Double Concerto / Kettősverseny Concerto 2021
Easter Overture Kamarazenekarra 2019
Endymion en Latmos Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2005
Erkel nyitány Szimfonikus zenekarra 2016
Est Amor Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Etudes #1 and #2 - Orgonára Szólóhangszerre 2005
Existentia – In Memoriam Weöres Sándor Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2015
Exoplanets Vonószenekarra 2015
Fagott szonáta Kamarazene 2015
Fantázia "Ut-Re-Mi-Fa-Sol-La" Szólóhangszerre 2014
Four Preludes and Fugues on B-A-C-H Szólóhangszerre 2022
Harpsichord Concerto / Csembalóverseny Concerto 2017
Hármasverseny Concerto 2015
Hét töredék szóló-klarinétra Szólóhangszerre 2014
I am Content Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2021
I. Szimfóna Bartók Béla egy koráljára Szólóhangszerre 2012
II. orgonaverseny Concerto 2016
Kodály Triptych / Kodály Triptichon Szólóhangszerre 2022
Kyrie, Gloria Kórusra és kamarazenekarra 2008
Lines on a Page Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2014
Lonely Hearts / Magányos szívek Opera 2020
Lord of Our Fathers Kórusra és kamaraegyüttesre 2011
Ne Timeas Maria Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2011
Noel Nouvelet Kórusra és kamarazenekarra 2018
Now All the Vaults of Heaven Kórusra és kamarazenekarra 2018
Nunc Dimittis Nőikarra 2013
O Come, O Come, Emmanuel Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2020
Organ Book No. 1 Szólóhangszerre 2018
Organ Concertino No. 3 Concerto 2017
Orpheus and Euridice Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
Perpetuum Mobile Szólóhangszerre 2018
Poems of the Night Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2013
Requiem Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2021
Récit et Toccata Kamarazene 2014
Sanguine - 15 hangszerre Kamarazene 2012
Sonata da Chiesa Kamarazene 2020
Syöjätär Kamarazenekarra 2023
Szonáta Bartók Béla emlékére Szólóhangszerre 2008
The Final Wait Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
The Lord Bless You Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
The Question / A kérdés Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2017
The Song of Wandering Aengus / A vándorló Aengus dala Vegyeskarra 2014
This is the Day the Lord Has Made Kórusra és kamaraegyüttesre 2016
Toccata and Fugue on "How Firm a Foundation" Szólóhangszerre 2019
Tromba Lontana Kamarazene 2011
Veni Creator Spiritus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2006
Veni Creator Spiritus - Orgonára Szólóhangszerre 2002
Versenymű klarinétra és vonószenekarra Concerto 2019
Words of Beginning Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2013