Huszár Lajos
Zeneszerző
Születési hely
Szeged
Születési dátum
1948
1948. szeptember 26., Szeged
Zenei érdeklődése korán megnyilvánult, így szülei beíratták a hódmezővásárhelyi zeneiskolába. Zongorista növendékként felébredt benne az érdeklődés a zeneszerzés iránt.
A szakma alapjairól az első fontos információkat Steiner Bélától, a zeneiskola akkori igazgatójától kapta, aki maga is komponált. 1963-ban került a szegedi Zeneművészeti Szakiskolába, ahol Vántus István tanítványa lett. 1967-től tanulmányait Szervánszky Endre és Durkó Zsolt növendékeként a budapesti Zeneakadémián folytatta.
Zeneszerző diplomáját 1973-ban szerezte meg, és ugyanebben az évben lett a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 1975-ben egy fél évet töltött Rómában, ahol Goffredo Petrassi növendéke volt a Santa Cecilia Akadémián.
Zeneszerzői pályája első évtizedében az akkori magyar és lengyel avantgárd hatása alatt komponált. Látókörét természetesen szélesítették a római tanulmányút tapasztalatai. A korszak sikerültebb művei közé számítja a két nagyobb kamaraegyüttesre készült darabot (Musica per dieci, Musica concertante), a 69. zsoltárt énekre és zongorára, a kamarazenekari Scherzo és adagiót, valamint a Rézfúvós kvintettet.
A '80-as évek elején érdeklődése fokozatosan a zenei hagyomány, illetve a hagyomány és a modernizmus összeegyeztetése felé fordult. Ettől kezdve eszményképe és célja a szintézis, vagyis olyan művek alkotása, amelyek szerves, logikus egységben tartalmazzák a tonális hagyomány és az új zene különböző elemeit. Érdeklődésének ez az új iránya természetesen nem volt független attól, hogy ezekben az években kezdte megismerni Góreczki, Pärt és Kancseli műveit. A '80-as években írott művei közül a szintézis előbb említett célkitűzését három kompozíció valósította meg legsikeresebben: A magány dalai, a Concerto rustico és a Kamarakoncert.
Első szegedi korszaka 1984-ig tartott. Ezután öt "vándorév" következett, amikor a Színművészeti Főiskolán volt korrepetitor, tanított a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában, és a budapesti Zeneakadémián is volt óraadó. Végül 1989-ben a Szegedre való visszatérés mellett döntött. A Szegedi Konzervatóriumban (jelenleg SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kar) lett adjunktus, docens, végül egyetemi tanár.
A '90-es években írta A csend című operáját. Szövegét Balázs Béla meséje nyomán Darvasi László írta. Ezzel a művével a Magyar Állami Operaház millenniumi operapályázatán harmadik díjat nyert. A korszak többi művéről szólva megállapítható, hogy növekvő arányban keletkeztek vokális, illetve vallási ihletésű kompozíciók. Egyházi kórusműveket fiatal kora óta ír. A keresztény témák, keresztény érzésvilág iránti vonzalom azonban az utóbbi évtizedben jobban betölti, mint korábban. Ez nyilvánul meg olyan művekben, mint a Libera me című orgonamű, az Ikonok Pilinszky János emlékére és a Passió.
2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.
Zeneszerzői munkásságát 1994-ben Erkel Ferenc-díjjal, 2003-ban Bartók-Pásztory díjjal, 2007-ben pedig Artisjus-díjjal jutalmazták.
Zenei érdeklődése korán megnyilvánult, így szülei beíratták a hódmezővásárhelyi zeneiskolába. Zongorista növendékként felébredt benne az érdeklődés a zeneszerzés iránt.
A szakma alapjairól az első fontos információkat Steiner Bélától, a zeneiskola akkori igazgatójától kapta, aki maga is komponált. 1963-ban került a szegedi Zeneművészeti Szakiskolába, ahol Vántus István tanítványa lett. 1967-től tanulmányait Szervánszky Endre és Durkó Zsolt növendékeként a budapesti Zeneakadémián folytatta.
Zeneszerző diplomáját 1973-ban szerezte meg, és ugyanebben az évben lett a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 1975-ben egy fél évet töltött Rómában, ahol Goffredo Petrassi növendéke volt a Santa Cecilia Akadémián.
Zeneszerzői pályája első évtizedében az akkori magyar és lengyel avantgárd hatása alatt komponált. Látókörét természetesen szélesítették a római tanulmányút tapasztalatai. A korszak sikerültebb művei közé számítja a két nagyobb kamaraegyüttesre készült darabot (Musica per dieci, Musica concertante), a 69. zsoltárt énekre és zongorára, a kamarazenekari Scherzo és adagiót, valamint a Rézfúvós kvintettet.
A '80-as évek elején érdeklődése fokozatosan a zenei hagyomány, illetve a hagyomány és a modernizmus összeegyeztetése felé fordult. Ettől kezdve eszményképe és célja a szintézis, vagyis olyan művek alkotása, amelyek szerves, logikus egységben tartalmazzák a tonális hagyomány és az új zene különböző elemeit. Érdeklődésének ez az új iránya természetesen nem volt független attól, hogy ezekben az években kezdte megismerni Góreczki, Pärt és Kancseli műveit. A '80-as években írott művei közül a szintézis előbb említett célkitűzését három kompozíció valósította meg legsikeresebben: A magány dalai, a Concerto rustico és a Kamarakoncert.
Első szegedi korszaka 1984-ig tartott. Ezután öt "vándorév" következett, amikor a Színművészeti Főiskolán volt korrepetitor, tanított a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában, és a budapesti Zeneakadémián is volt óraadó. Végül 1989-ben a Szegedre való visszatérés mellett döntött. A Szegedi Konzervatóriumban (jelenleg SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kar) lett adjunktus, docens, végül egyetemi tanár.
A '90-es években írta A csend című operáját. Szövegét Balázs Béla meséje nyomán Darvasi László írta. Ezzel a művével a Magyar Állami Operaház millenniumi operapályázatán harmadik díjat nyert. A korszak többi művéről szólva megállapítható, hogy növekvő arányban keletkeztek vokális, illetve vallási ihletésű kompozíciók. Egyházi kórusműveket fiatal kora óta ír. A keresztény témák, keresztény érzésvilág iránti vonzalom azonban az utóbbi évtizedben jobban betölti, mint korábban. Ez nyilvánul meg olyan művekben, mint a Libera me című orgonamű, az Ikonok Pilinszky János emlékére és a Passió.
2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.
Zeneszerzői munkásságát 1994-ben Erkel Ferenc-díjjal, 2003-ban Bartók-Pásztory díjjal, 2007-ben pedig Artisjus-díjjal jutalmazták.