Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pertis Jenő


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1939

 
1939. április 23., Budapest - 2007. május 2., Budapest

A zeneiskolai zongoratanulmányai után 1956 és 1960 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt zeneszerzés tanszakon dr. Major Ervinnél; gimnáziumi érettségijét a Fazekas Mihály Gimnáziumban 1957-ben teszi le. Ezekben az években már a Vasas Központi Művészegyüttes zongorakísérője, valamint kísérőzenéket komponál néptánc koreográfiákra. 1958 és 62 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, ahol Szabó Ferenc (zeneszerzés) és Vásárhelyi Zoltán (karvezetés) növendéke.
1964-től és 1999-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Állami Operaház korrepetitora, kezdetben a balettkarnál, majd 1989-től a magánénekesek mellett. 1985-től 1989-ig a Táncművészeti Főiskola zenei tanszékének vezetője.
Több darabját bemutatta a Budafoki Ifjúsági Zenekar (ma Dohnányi Szimfonikus Zenekar), Budafoki Kamarakórus, valamint a Csili Kamarakórus. Több kórusművemből a Magyar Rádió Énekkara felvételt készített Sapszon Ferenc vezényletével. Szerzői estjei nagy része budafoki szervezésben történt. (1989, 1999). Az utóbbi esztendőkben négykezes, kétzongorás és hegedű-brácsa, hegedű-zongora kompozíciókat alkotott (Családi zene sorozat).

Díjak, elismerések:
2006 Erkel Ferenc-díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1979 Contemporary Hungarian Choral Works Vol.2 Hungaroton SLPX 11723 LP
2009 Brass5 Hungaroton HCD 32632
 
Cím Típus Dátum
A fal No. 2 Vokális zene 1981
A hűtlen lány Vegyeskarra 1975
A megátkozott lány balladája Nőikarra 1976
Adagio Kamarazene 1980
Capriccio !meghatározása folyamatban 0
Csak azt mondd meg rózsám Kórusra és szólóének(ek)re 0
Családi zene No. 3 Kamarazene 2001
Családi zene No. 4 - Zongorára, négy kézre Kamarazene 2002
Duók Kamarazene 2000
Ember voltam Vegyeskarra 1939
Félbemaradt mesék Szólóhangszerre 1982
Hat aforizma - Zongorára, négy kézre Kamarazene 1997
Hat darab vonósnégyesre Kamarazene 1982
Három szerelmes vers Vegyeskarra 1975
Három tánc Kamarazene 0
I. hegedű–zongora szonáta Kamarazene 2003
II. hegedű-zongora szonáta Kamarazene 2006
Kvintett öt csellóra Kamarazene 1982
Medvetánc Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Négy etűd - Zongorára, négy kézre Kamarazene 2001
Négy magyar népdal Vegyeskarra 0
Négy zongoradarab Szólóhangszerre 1981
Népdalcsokor Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Okina Kamarazene 0
Pastorale per 2 corni Kamarazene 1984
Recitativo No. 2 Szólóhangszerre 0
Rézfúvós szextett Kamarazene 1982
Szerenád sárgában Kamarazene 1984
Szerenád vonóstrióra Kamarazene 2000
Toccata Szólóhangszerre 2000
Tört rácsok - Gitárra Szólóhangszerre 1981
Vonósnégyes Kamarazene 0
Változatok egy névjegyre Kamarazene 1982
Át a vizen Vegyeskarra 1976
Öt bagatell - Két cimbalomra Kamarazene 1985