Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tóth Péter


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1965
Weboldal

 
Tóth Péter párhuzamosan folytatta zenei tanulmányait: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában ütő- és zeneszerzés szakra járt Schwarcz Oszkárhoz, illetve Kocsár Miklóshoz. 1985-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Petrovics Emil osztályába, ahol 1990-ben szerzett diplomát. A kilencvenes években számos kísérőzenét írt vidéki és budapesti színházak produkcióihoz és több évig dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanáraként. 1999 óta, a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzéstanára és zenei igazgatóhelyettese. Két ízben is elnyerte az Nemzeti Kulturális Alap házi-zeneszerzői pályázatának alkotói támogatását.

2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja, 2014 óta a Tagozat vezetője.



Díjak, elismerések
1990 Kincses József-díj
1992 Kodály-ösztöndíj
2007 Erkel Ferenc-díj
2009 Arany Hangvilla-díj
2009 KÓTA-díj
2013 Bartók Béla - Pászthory Ditta-díj
2020 Magyarország Érdemes Művésze Díj
 
Cím Típus Dátum
(Nem) könnyű zongoradarabok Szólóhangszerre 2022
...canticum novum Vegyeskarra 2006
A Halál belovagol Európába Kamarazene 2017
A Mester és Margarita Szimfonikus zenekarra 1994
A Reménytelenség Könyve Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
A Szépség és a Szörnyeteg Opera 0
A Tom Sawyer kaland Színházi zene 2011
A helység kalapácsa Kórusra és zenekarra 2009
A magyarokhoz Vegyeskarra 2022
Adj már csendességet Énekegyüttesre 2008
Adjon Isten minden jót! Nőikarra 2000
Agnus Dei Vegyeskarra 2008
Amen dico tibi Vegyeskarra 2010
Amor profanus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2007
Andalúziai dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Angyal a város felett - 4 gitárra Kamarazene 1995
Apokrif szonáta Kamarazene 1996
Ave Maria Kórusmű a cappella 2011
Ave maris stella Vegyeskarra 2004
Ave verum corpus Nőikarra 2009
Bacchanalia Ensemble 1990
Balkán Concertante - Szólóhegedűre és ifjúsági vonószenekarra Concerto 2012
Balkán Concertante - Vonóstrióra Kamarazene 2007
Balkán Concertante - Vonószenekarra Vonószenekarra 2007
Balkán expressz Ensemble 2001
Balkán expressz Ensemble 2001
Balkán expressz Kamarazene 2001
Bordal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Bordal Nőikarra 2000
Buborékok Gyermekkarra 2012
Budapest Concerto Concerto 2002
Budapest anzix Szimfonikus zenekarra 2023
Bujdosó ének Nőikarra 2000
Bánat-erdő Vegyeskarra 2018
Bánatvirág Nőikarra 2016
Cantata Universalis Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2017
Cantate Domino Kórusmű a cappella 2010
Cantio Kórusmű a cappella 2006
Cantio alia de amore Nőikarra 1998
Canzoniere Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2011
Caprice Nőikarra 2003
Caprice Kamarazene 2009
Caroussel - Szimfonikus zenekarra Szimfonikus zenekarra 1998
Carpe Diem Kórusmű a cappella 2022
Christmas Bells Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2012
Circus Maximus Kamarazene 2003
Concerto piccolo Concerto 2010
Csendes bordal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
Csontváry-szimfonietta Szimfonikus zenekarra 2014
Cyrano de Bergerac utolsó levele Szólóhangszerre 2002
Da pacem, Domine Vegyeskarra 2020
Dadogós dal Kórusmű a cappella 2004
Dal a halálról Nőikarra 2007
Dalok Kiss Judit verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Das wohltemperirte Rondo Szólóhangszerre 2016
De re mi Kórusmű kísérettel 0
Dellusion Zenekari mű 1991
Divertimento Vonószenekarra 2018
Don Quijote szerenádja - Levél Na´Conxipannól Szólóhangszerre 2001
Dormi Jesu - Hommage à Harmonia Caelestis Vegyeskarra 2008
Dulcis Amor Nőikarra 0
Duo Concertante Kamarazene 2005
Elindultam szép hazámból Vegyeskarra 2015
Elmehetsz már Nőikarra 2000
Elégia - in memoriam 1956 Szimfonikus zenekarra 2016
Előttem a jóisten Vegyeskarra 2023
Esti könyörgés Vegyeskarra 2020
Et incarnatus est Vegyeskarra 2019
Európa elrablása Szimfonikus zenekarra 2022
Falióra Szólóhangszerre 2007
Fantázia Kamarazene 2017
Felhők Nőikarra 1997
For true love Vegyeskarra 2009
Fáradt már a madár Vegyeskarra 2009
Fűfélék Kórusmű 0
Gaudete Nőikarra 2009
Gloria in excelsis Nőikarra 1999
Gyermekjáték Szólóhangszerre 0
Halálvirágok Vonószenekarra 2020
Hangnem nélküli keringő Szólóhangszerre 1989
Hat szerep élni akar Színházi zene 2013
Haydn hét szava Szólóhangszerre 2008
Hogyha a szerelem elkerül Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Hold-ének Nőikarra 1993
How Great Delight Vegyeskarra 2012
Hunyadi-intermezzo Szimfonikus zenekarra 2018
Hymnus ad galli cantum Vegyeskarra 2007
Hymnus de Magna Hungariae Regina Kórusra és zenekarra 2007
Igéző Nőikarra 2003
Ikarosz Fúvószenekarra 2003
Istar - Balettzene Balett / Choreographic work 1989
Isteni pokol Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2021
Joyce dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2016
Karácsonyi kantáta Kórusra és zenekarra 2016
Keringő Kamarazene 2013
Kheiron - Retrográd szimfonikus költemény Szimfonikus zenekarra 1992
Kikericsek Vegyeskarra 2011
Kikericsek - Ötszólamú férfikarra Férfikarra 2011
Kintornás-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Kis szvit - Gyerekkarok Gyermekkarra 1984
Kiscsibék Szólóhangszerre 2007
Könnyű pára Gyermekkarra 0
Könyörgő népének Vegyeskarra 2010
Különböző metrumban Szólóhangszerre 0
Lachrymae - Vonószenekarra Vonószenekarra 2004
Liber exitium Kamarazene 0
Liber transitus Vegyeskarra 2018
Lorca sanzonok Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2008
Lángok Kórusmű a cappella 2005
Lángok Nőikarra 2005
Madárfogó Szólóhangszerre 2005
Magas hegyen lakom Nőikarra 2000
Magas hegyről foly´ le a víz Nőikarra 2000
Magnificat Fúvószenekarra 2014
Magnificat Hungaricum Kórusra és zenekarra 2010
Magnus, maior, maximus Nőikarra 2010
Magyar rapszódia Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
Manoson Opera 2021
Mesedoboz Gyermekkarra 2015
Miatyánk Vegyeskarra 2012
Modern barbárok Szólóhangszerre 2016
Mondókáskönyv Gyermekkarra 2001
Mönj el, Sátán, mönj el! Nőikarra 2012
New-York Szvit Ensemble 0
Nincsen már csillagom Nőikarra 2004
Nocturne Szólóhangszerre 0
Nunc dimittis Vegyeskarra 2014
Négy gyerekkar Kányádi Sándor verseire Gyermekkarra 2006
Német tánc Szólóhangszerre 2007
O magnum mysterium Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
O nata lux Nőikarra 2017
O nata lux Nőikarra 2017
O salutaris hostia Vegyeskarra 2009
O salutaris hostia Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Olasz koncert Kamarazene 2012
Panis angelicus Nőikarra 2016
Pas de deux Kamarazene 1986
Pater noster Vegyeskarra 2006
Pax et Bonum Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2013
Pelléas búcsúja - Hajnali szerenád Ensemble 2003
Pentagramma Kamarazene 2005
Perpetuum flaute Kamarazene 2011
Piccolo Concertino Kamarazene 2008
Pompeii Fúvószenekarra 2016
Pone me ut signaculum... Nőikarra 0
Prex precis Vegyeskarra 2006
Prospero Zenekari mű 2014
Párosító Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Pékcsúfoló Kórusmű a cappella 2000
Pénteki ima Vegyeskarra 0
Pénteki ima Nőikarra 2009
Rapsodie / Rapszódia Szólóhangszerre 2006
Regina caeli Gyermekkarra 2011
Res gesta mundi - A világ viselt dolgairól Kórusra és zenekarra 2011
Resurrectio Szimfonikus zenekarra 2019
Rondino Szólóhangszerre 2007
Rondo capriccioso - Zongorakvintettre Kamarazene 1993
Rondó a szerelemről - Vegyeskarra Vegyeskarra 1999
Rorate caeli Gyermekkarra 2017
Régi lovagi dal Szólóhangszerre 2007
Rímkeverő Gyermekkarra 1997
Salve Regina Vegyeskarra 2010
Salve Regina Nőikarra 2010
Sanctus Vegyeskarra 2013
Scherzo Vegyeskarra 2017
Scherzo per violino solo Szólóhangszerre 2016
Shirocco Kamarazene 2006
Sicut cervus Nőikarra 2012
Sirató Vonószenekarra 2019
Sonata da chiesa Kamarazene 0
Sonnet 22 Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Stabat Mater Nőikarra 1996
Stiamo, Amor Nőikarra 2009
Stílusgyakorlatok - kabaré-opera Opera 2020
Szappanbuborékok W.S. emlékére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
Szent Gellért oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2015
Szentimentális keringő Kamarazene 0
Szerelem, jaj te szerelem Vegyeskarra 2004
Szerenád jobb időkre Vonószenekarra 2000
Szeretlek Nőikarra 2000
Szonatina - Csellóra és zongorára Kamarazene 2005
Szvit csellókra Kamarazene 2018
Tavaszi felhők Gyermekkarra 1998
Te lucis Vegyeskarra 2007
Te lucis ante terminum Vegyeskarra 2007
Telemanner Concerto Concerto 2011
Toccata Szólóhangszerre 0
Trio No. 1 Kamarazene 2018
Trois beaux oiseaux du Paradis Vegyeskarra 2015
Tánc-dal Nőikarra 2005
Téli rege Vonószenekarra 2006
Tóték Opera 2016
Ubi caritas et amor Nőikarra 2012
Urbi caritas et amor Nőikarra 2012
Valse nostalgique - Dal Kiss Judit Ágnes versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Valse triste Vegyeskarra 2002
Vivamus Vegyeskarra 2013
XXII. szonett Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2013
Zongoradarabok gyermekeknek Szólóhangszerre 2007
Zsoldos szerenád - Pas de trois Kamarazene 2002
Ádám-játék - Kamaraopera Opera 1992
Álarcosbál Na´Conxypánban Kamarazene 2012
Álmatlan éj - Vegyeskarra Vegyeskarra 1994
Álomképek Gyermekkarra 2014
Ámor és Psyché - Jelenetek az istenek életéből Vonószenekarra 1998
Árgyélus királyfi - avagy Pomedória megmentése Színházi zene 2010
Átok-dal Kórusmű a cappella 2001
Ünnepi nyitány Fúvószenekarra 0
Üres a ház Nőikarra 2018
Őrizz angyal! Vegyeskarra 2013
Őszi szonáta Kamarazene 2020