Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Galambos Dorina


ének

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1983
Együttes

 
Galambos Dorina énekesnő, dalszerző és szövegíró 1983. november 12-én született Budapesten. Már 16 éves korától kezdve énekelni tanult. 2010-ben diplomázott a Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán.

A Megasztár televíziós tehetségkutató első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe. Két évvel később kiadta első albumát Játékország címmel. A 2008-ban létrejött Mrs. Columbo zenekar alapító tagja Hudák Zsófi nagybőgössel együtt. 2013-ban első lemezükkel a (re)make up-pal Fonogram Díjat nyert "Az év hazai jazzalbuma" kategóriában.

Másik zenekara a 2015-ben alakult River of Lust. Mindemellett a YZZO, a Szilárd Piano Projekt és a Tulpa frontembere, vendégelőadóként pedig a Group’n’Swing koncertjein is szerepel.

Sokszínű pályáján poptól a jazzig és az alternatív műfajokig számos produkcióban énekelt. Koncertezett Európa-szerte és fellépett az Egyesült Államokban is. Játszd Újra! című szerzeménye bekerült a 2012-es Eurovíziós Dalverseny legjobb 30 dala közé. 2025-ben Artisjus Előadóművészi Díjban részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2011 [Re]make Up Magneoton 5999884690283