Fekete Pál
ének - tenor, ének
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1900
1900. november 4., Budapest 1959. január 3., Budapest
Rendkívül sokoldalú művész volt, egyaránt otthonosan mozgott az opera, az operett, a tánczene, a film, sőt a prózai szerepek világában. Színészként indult pályája. Már tizenhét évesen a Belvárosi Színházban játszott, majd a Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után 1920-ban az Apolló Kabaréhoz szerződött. Ezután az Andrássy úti Színház, illetve a Fővárosi Operettszínház következett. Közben elvégezte a Zeneakadémia opera tanszakát, ahol 1927-es vizsgája Ferrando szerepében (Cosi fan tutte) komoly figyelmet keltett. 1929/30-ban Berlinben tökéletesítette énektudását.
1930-1940 között az Operaház férfikarában énekelt, de már ekkor kapott kisebb szólószerepeket is, melyek közül az első a János vitéz Strázsamestere volt 1931-ben. Eközben elindult könnyűzenei karrierje is, rengeteget énekelt a Rádióban, számos hanglemeze készült, de rekláménekesként is feltűnt, sőt még néhány filmben is szerepelt: A kék bálvány (1931), Budai cukrászda (1935), Azurexpress (1938), A pusztai királykisasszony (1938), Mágnás Miska (1949). 1928-1958 között több mint négyszáz hangfelvétel készült vele (legtöbb a háború előtt), melyek túlnyomó hányada operett, tánczene, sanzon, paródia, magyar nóta, még jazz is, csak kis része opera. Nagy népszerűségre tett szert ezekben az években, ám a történelmi események véget vetettek ennek a sikersorozatnak és a zsidótörvények miatt 1940-ben az Operaházat is el kellett hagynia. A háború végéig csak varietészínpadokon léphetett fel.
1945-ben magánénekesként tért vissza az Operaházba, melynek haláláig tagja maradt. A legjobb magyar comprimario-tenorok egyike volt, aki sziporkázó humorával és remek színészi játékával tette emlékezetessé alakításait. Nagyszerű Frosch volt (A denevér), akinek nagyjelenete lett a szilveszteri előadások csúcspontja, a Hoffmann meséi négyes buffószerepéből különösen Ferenc a süket inas alakítása emelkedett ki, de ugyanúgy kiváló volt mint Benoit (Bohémélet), Táncmester (Manon Lescaut), Goro (Pillangókisasszony), Spinelloccio (Gianni Schicchi), Pang (Turandot), Triquet (Anyegin), Monostatos (A varázsfuvola), Mime (Siegfried), Cirkuszigazgató (Az eladott menyasszony), Zsupán (A cigánybáró), Novotny (Három a kislány), vagy Francia király (János vitéz). Két legjobb drámai szerepe Muszorgszkij operákhoz fűződik: a Hovanscsina Írnokaként, vagy a Borisz Godunov Bolondjaként az előadás főszereplői közé tudott emelkedni.
Állandó közreműködője volt Klemperer budapesti Hoffmann meséi, A varázsfuvola és A denevér előadásainak. Rögtönzéseit A denevérben a zenekar tagjai fordították németre a nagy karmesternek. A varázsfuvolát és a Hoffmann meséit a Magyar Rádió hangfelvétele 1949-ből meg is őrizte számunkra.
Operaházi működésének 25 éves jubileumát Froschként ünnepelte (1956. február 12.) és korai, hirtelen halála előtt néhány nappal is ebben a szerepében lépett fel utoljára 1958 szilveszterén. 1959. január 3-án szívtrombózisban hunyt el.
Balassa Imre így emlékezett rá: Tarka-barka, nyelvöltögető, csúfondáros, tiszteletlen, szabadszájú, szellemes játékstílusát éreztük Fekete Pál művészetében, amely megtartotta a rögtönzött komédia friss kedvességét, egészséges humorát, torzító hajlamát, holott Ő szigorúan szabott művekben játszott, sőt szigorúan kottákba szedett dallamokban beszélt. Operaénekes volt!
Rendkívül sokoldalú művész volt, egyaránt otthonosan mozgott az opera, az operett, a tánczene, a film, sőt a prózai szerepek világában. Színészként indult pályája. Már tizenhét évesen a Belvárosi Színházban játszott, majd a Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után 1920-ban az Apolló Kabaréhoz szerződött. Ezután az Andrássy úti Színház, illetve a Fővárosi Operettszínház következett. Közben elvégezte a Zeneakadémia opera tanszakát, ahol 1927-es vizsgája Ferrando szerepében (Cosi fan tutte) komoly figyelmet keltett. 1929/30-ban Berlinben tökéletesítette énektudását.
1930-1940 között az Operaház férfikarában énekelt, de már ekkor kapott kisebb szólószerepeket is, melyek közül az első a János vitéz Strázsamestere volt 1931-ben. Eközben elindult könnyűzenei karrierje is, rengeteget énekelt a Rádióban, számos hanglemeze készült, de rekláménekesként is feltűnt, sőt még néhány filmben is szerepelt: A kék bálvány (1931), Budai cukrászda (1935), Azurexpress (1938), A pusztai királykisasszony (1938), Mágnás Miska (1949). 1928-1958 között több mint négyszáz hangfelvétel készült vele (legtöbb a háború előtt), melyek túlnyomó hányada operett, tánczene, sanzon, paródia, magyar nóta, még jazz is, csak kis része opera. Nagy népszerűségre tett szert ezekben az években, ám a történelmi események véget vetettek ennek a sikersorozatnak és a zsidótörvények miatt 1940-ben az Operaházat is el kellett hagynia. A háború végéig csak varietészínpadokon léphetett fel.
1945-ben magánénekesként tért vissza az Operaházba, melynek haláláig tagja maradt. A legjobb magyar comprimario-tenorok egyike volt, aki sziporkázó humorával és remek színészi játékával tette emlékezetessé alakításait. Nagyszerű Frosch volt (A denevér), akinek nagyjelenete lett a szilveszteri előadások csúcspontja, a Hoffmann meséi négyes buffószerepéből különösen Ferenc a süket inas alakítása emelkedett ki, de ugyanúgy kiváló volt mint Benoit (Bohémélet), Táncmester (Manon Lescaut), Goro (Pillangókisasszony), Spinelloccio (Gianni Schicchi), Pang (Turandot), Triquet (Anyegin), Monostatos (A varázsfuvola), Mime (Siegfried), Cirkuszigazgató (Az eladott menyasszony), Zsupán (A cigánybáró), Novotny (Három a kislány), vagy Francia király (János vitéz). Két legjobb drámai szerepe Muszorgszkij operákhoz fűződik: a Hovanscsina Írnokaként, vagy a Borisz Godunov Bolondjaként az előadás főszereplői közé tudott emelkedni.
Állandó közreműködője volt Klemperer budapesti Hoffmann meséi, A varázsfuvola és A denevér előadásainak. Rögtönzéseit A denevérben a zenekar tagjai fordították németre a nagy karmesternek. A varázsfuvolát és a Hoffmann meséit a Magyar Rádió hangfelvétele 1949-ből meg is őrizte számunkra.
Operaházi működésének 25 éves jubileumát Froschként ünnepelte (1956. február 12.) és korai, hirtelen halála előtt néhány nappal is ebben a szerepében lépett fel utoljára 1958 szilveszterén. 1959. január 3-án szívtrombózisban hunyt el.
Balassa Imre így emlékezett rá: Tarka-barka, nyelvöltögető, csúfondáros, tiszteletlen, szabadszájú, szellemes játékstílusát éreztük Fekete Pál művészetében, amely megtartotta a rögtönzött komédia friss kedvességét, egészséges humorát, torzító hajlamát, holott Ő szigorúan szabott művekben játszott, sőt szigorúan kottákba szedett dallamokban beszélt. Operaénekes volt!
| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 2001 |
Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony
(Kenessey Jenő: Gold and the Woman) |
Hungaroton | HCD 31983 | 1957-es felvétel |