Művészadatbázis

1903. szeptember 6., Léva - 1983. március 30., Budapest

Kadosa Pál Léván, a ma Szlovákiához tartozó kisvárosban született 1903. szeptember 6-án. Eredeti neve Veisz Pál volt, melyet valamikor a húszas évek eljén magyarosított Kadosára. Édesapját korán elveszítve kisiskolás éveit Nagyszombaton töltötte a nagyszülőknél, s itt tette meg első lépéseit a zongora mellett is. 1918-ban édesanyja újra férjhez ment, s a családjával Budapestre költöző tizenöt éves fiatalember ezúttal komolyan belevágott a zenei stúdiumokba: előbb Pál Ilona zongoraóráit látogatta szorgalmasan, majd három évvel később, 1921-től a Zeneakadémián már a kor legnagyobb hazai muzsikusaitól leste el a zongorázás (Székely Arnold, Keleti Lili), a kamarazene (Weiner Leó), és a zeneszerzés (Kodály Zoltán) fortélyait. Diplomáját 1927-ben szerezte meg. A "Sturm und Drang"-korszakát élő ifjú Kadosa azonban nem érte be a muzsikával: festeni és rajzolni tanult, valamint az irodalmi élet szereplőivel is szoros kapcsolatokat ápolt (Berényi Róbert, Bortnyik Sándor, Dési Huber István, Sugár Arnold, Pátzay Pál, Goldmann György). Még nincs húsz éves, amikor 1923-ban I. zongoraszvitjével zeneszerzőként is a nyilvánosság elé lépett. Első önálló szerzői estjét 1933. május 2-án tartotta, és még ugyanebben az évben érte el első nemzetközi sikerét is Amszterdamban I. zongoraversenyével. A budapesti bemutatkozást pedig már 1925-ben követte két opuszának berlini bemutatója. Ezt követően sorra mutatta be műveit mind itthon, mind pedig Európában és az Egyesült Államokban. II. zongoraszonátáját a pyrmonti és a casseli fesztiválon, I. divertimentóját Velencében, II. vonósnégyesét pedig New Yorkban hallhatták tőle.

Kadosa 1928-ban a Modern Magyar Muzsikusok alapító tagja (mely később beleolvadt az újjászervezett, és az Internationale Gesellschaft für Neue Musik tagszervezeteként működő Új Magyar Zeneegyesületbe), majd 1932-től az Új Magyar Zeneegyesület meghatározó alakja. Az egyik legjelentősebb európai zeneműkiadó, a mainzi Schott ekkoriban már tucatnál is több Kadosa-művet tartott a katalógusában, az ígéretes kapcsolatnak azonban a náci rezsim hatalomra jutása véget vetett. A viharfelhők idehaza is gyülekeztek: Kadosát a háború sötét évei előbb a tanítás lehetőségétől fosztják meg, majd a munkaszolgálat alatt átélt embertelenségek kis híján életétől is.

Kadosa azonban szerencsére nem jutott Radnóti sorsára, és a háborút követő években az új zenei intézményrendszer egyik legaktívabb közszereplőjévé vált A Művelődési Tanács elnökhelyettese (1945 és 1949 között), a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnökségi tagja (több ízben ügyvezető elnöke is), a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke, emellett a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává, a Deutsche Akademia der Künstel pedig tagjává választotta - s a lista korántsem teljes.

Kadosa Pál zongorapedagógusként végzett munkája is jelentős. 1927-től a két világháború közötti időszak legendás hírű - s épp Kadosa születésének évében alapított - intézetében, a Fodor Zeneiskolában tanított zongorát egészen 1943-ig: az itt töltött másfél évtized pedagógiai tapasztalatai majd évtizedekkel később, a Zeneakadémia tanszakvezető tanáraként hozzák meg igazi gyümölcsüket. 1943-44-ben a Goldmark Zeneiskolában oktatott, melyet azonban a munkaszolgálat szakított félbe. Hazatértét követően 1945-től egészen haláláig tanított a Zeneakadémián, ahol a zongora tanszakának tanára, később vezetője lett: több évtizedes tanári pályafutása során olyan világhírű muzsikusok kerültek ki a keze alól, akiket ma a hazai és a nemzetközi zenei élet ünnepelt kiválóságaiként tartunk számon. Csak néhány név közülük: Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső, Schiff András, Kiss Gyula. Mindezek mellett azért jutott idő a kottapapírra is, s bár Kadosa alig másfél évtizede még a tömegdalok révén már az általános iskolákban is jelen volt, azóta csak elvétve hallani műveit. Művészetére Bartók és Kodály mellett nagy hatással volt a korai avantgárd és a német neoklasszicizmus is. Művei között a teljes klasszikus zenei repertoár megtalálható. Kadosa nyolc szimfóniát és egy kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedű- és számos egyéb versenyművet, az 1951-ben bemutatott (Jókai novellája alapján született) Huszti kaland című kétfelvonásos operát, valamint számtalan kamara-, zongora- és kórusművet komponált.

Díjak:
1946 - Szabadság-díj
1949 - Népköztársasági Érdemrend kiskereszt
1950 - Kossuth-díj
1953 - Érdemes Művész kitüntetés
1955, 1962 - Erkel Ferenc-díj
1963 - Kiváló Művész kitüntetés
1965 - a Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja
1970 - Munka Érdemrend Arany fokozata
1970 - az NDK Művészeti Akadémia tagja
1973 - Magyar Népköztársaság Zászlórendje
1975 - Szocialista Kultúráért kitüntetés
1975 - Kossuth-díj


lásd: Kadosa Pál - zeneszerző