Programok

A kultúra hagyományozása és folyamatossága a közösségek egyik legnagyobb megtartó ereje. Nincs ez másképp a komolyzenei szférában sem, különösen a kortárs zenében fontos, hogy azokról a közvetlen elődeinkről, akiknek saját munkásságunk vagy zenei neveltetésünk legjavát köszönhetjük, de már nincsenek velünk, rendszeresen megemlékezzünk. 

Nem feltétlenül kerek évfordulóhoz kötve, bár olyan is akad köztük, elsősorban tanárainkra, mestereinkre gondolhatunk. Közülük most két kiemelkedő személyiség, a zenei tevékenységükön messze túlmutató pedagógiai mester emlékének adózunk. Egyikük a 2011-ben, 15 éve elhunyt Dobszay László eredetileg zeneszerző is, és bár korán befejezett ebbéli munkáját csak néhány konkrét, megmaradt mű képviseli, életműve egyik fő vonulatában, a tanításban, sőt minden pedagógiai megnyilvánulásában hangsúlyozta a zeneszerzői gondolkodás fontosságát, a hangok kapcsolatának, a formai tisztaságnak évszázadokon átnyúló örök eszméjét. Másikuk Jeney Zoltán, nemzedékek zeneszerzéstanár mestere, akinek hatalmas életműve és kompozíciós gondolkodásbeli sokszínűsége kimeríthetetlen példa az ifjabb nemzedékek számára.
    
A zeneszerzők külön köszönettel tartoznak azoknak az előadóknak is, akik a legújabb, sokszor komoly szellemi és/vagy technikai erőfeszítést követelő darabokat folyamatosan, nagy lelkesedéssel játsszák, rendszeresen műsorukon tartják, és a zeneszerzőkkel a próbafolyamatban is intenzív kapcsolatot ápolnak. Közülük is kiemelkedő a szintén 2011-ben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész-zeneszerző, a magyar fuvolás társadalom és kortárszenei élet kivételes egyénisége, és Vékony Ildikó, aki a cimbalomjátékot elődeitől örökölt intenzitással, saját egyéni személyességével különlegessé téve állította a kortárszenei előadóművészet szolgálatába.