Hollósy Kornélia
ének - szoprán
Születési hely
Gertenyes
Születési dátum
1827
1827. április 13., Gertenyes - 1890. február 10., Dombegyháza
Hollósy Kornélia, a "magyar csalogány", elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar opera fejlesztésében és népszerűsítésében. Erkel Ferenc egyik legkedvesebb énekesnője, a Bánk bán bemutatójának Melindája. Meghatározó szerepet játszott a nemzeti opera országos elismertségében, Pesten és vidéki turnéi, hangversenyei alkalmából az teljes operát vagy annak részleteit mindig műsorára tűzte. Az önkény legsötétebb időszakában magyar nép- és műdalokkal tartotta ébren a reményt honfitársaiban.
Hollósy koloratúr szopránjában briliáns gyorsasággal és meglehetős biztonsággal rendelkezett hangtartományában, a lírai szopránban pedig lágyan tudta megszólaltatni a magas regiszterű pianókat is. Legsikeresebb korszakában, 1846 és 1856 között 48 operában lépett fel 780 alkalommal, valamint 150 hangversenyen működött közre. Ünnepelték a bukaresti, a bécsi, a varsói operában, fényes szerződés várta Szentpétervárott, mégsem lett világpolgár és világjáró mûvész. A Pest-budai Hangászegyesület alapító tagja.
Hollósy Kornélia ősei szamosújvári örmények voltak, eredeti nevük Korbuly. A család egyik sarja, Korbuly Bogdán 1871-1874-ig a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa volt, aki négy éven át a saját vagyonából fedezte a színház tetemes deficitjét. Kornélia Júlianna Klára szülei - ifj. Korbuly Bogdán és Csausz Mária Magdolna - tizenegyedik, legfiatalabb gyermeke 1827. április 13-án született, a Temes megyei Gertenyesen, apja birtokán. Születése édesanyja életébe került. 1832-ben a család Gertenyesi előnévvel magyar nemességet kapott I. Ferenctől, és nevüket ekkor magyarosították Hollósyra.
A 11 éves Kornélia Temesváron az apácák zárdaiskolájába járt. Tehetsége hamar kitűnt az ének- és zongoraórákon, így Zimmermann énekmester - a bécsi opera egykori tenorista - hamarosan különórákat adott neki. 15 éves korára befejezte tanulmányait, ám igen elszántan, hangját tovább akarta képezteti külföldön. Apja végül belegyezett, hogy Kornélia útra keljen egy nőrokon kíséretében. Először Bécsbe ment, ahol egy ideig Matteo Salvitól, az udvari opera későbbi igazgatójától vett énekleckéket. 1843 őszén Milánóba utazott Lampertihez, akinél két évig tanult, s tanulmányai befejeztével egy énekmesteri bizottság előtt sikeres vizsgát tett. Első nyilvános fellépésére Korfu városában került sor Verdi Ernanijának Elvira szerepében. Ezután Torinóba hívták, ahol felfigyelt rá Henriette Carl, a híres német származású énekesnő, aki szerződtette egy staggione társulatothoz háromhónapos bukaresti vendégjátékra. Magyar színpadon 1846. június 4-én lépett fel először Temesvárott a Gyárvárosi kisdedóvó javára rendezett előadáson Bellini Alvajáró című operájában. Néhány nap múlva Bellini Normájában, majd Donizetti Lindában énekelt, minden alkalommal telt ház előtt és hatalmas sikerrel, tiszteletdíját jótékony célra felajánlva.
1846. augusztus 24-én Hollósy Kornéliát szerződtették a Nemzeti Színházba. 1848-ban gyűjtés indult a honvédség felszerelésére és az önálló Nemzeti Bank megalapítására, és ehhez Hollósy nemcsak évi fizetésének 3 százalékát ajánlotta fel - ahogy a színház minden tagja -, hanem egy jelentős külön adományt is. Tagja volt annak női küldöttségnek, amely Kossuth előtt tisztelgett az 1848. június 11-i parlamenti megajánlási beszéd után. A szabadságharc leverése után egy ideig nem lépett hazai színpadra, hogy kegyelmet szerezzen bátyjának, aki a hannoveri tüzéreknél szolgált, de a szabadságharc alatt ezredével együtt átállt a magyar honvédséghez, s akit ezért halálra ítéltek. Az ünnepelt primadonna közbenjárására bátyja ítéletét börtönre változtatták.
Ezekben az években a bécsi operaházban vendégszerepelt, amit egy hosszabb varsói tartózkodás követett. Lengyelországi fellépései nyomán valóságos Hollósy-kultusz és magyar szimpátia alakult ki, amelyről természetesen a magyar lapok is tudósítottak. 1851. agusztusában Hollósy Kornélia elhatározta, hogy hazatér visszautasítva a kilátásba helyezett szentpétervári, lengyel, olasz és holland felkéréseket. 1851. szeptember 17-én már újra a pesti közönség előtt énekelt. Az operaelőadásokon kívül több hangversenyen és jótékony célú előadáson is fellépett.
1852-ben férjhez ment ifj. Lonovics Józsefhez, a későbbi Csanád megyei főispánhoz, a szabadságharc bukása után többször bebörtönzött Lonovics József érsek unokaöccséhez és közeli munkatársához. 1855-ben a pár a pesti Egyetem téri Wenckheim-házban telepedett le. Szalonjuk állandó vendégei közé tartozott Irinyi József, Vas Gereben, Szigligeti Ede, Laborfalvi Róza, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Egressy Gábor, Liszt Ferenc, Huber Károly, valamint olyan művészetpártoló mágnások és arisztokraták, mint Festetics Leó, Károlyi György, Szapáry Antal, Szapáry Gyula, báró Eötvös József vagy báró Podmaniczky Frigyes. Hosszú szünet után, már két gyerek édesanyjaként, Hollósy Kornélia 1855. áprilisában a Kunok című operában lépett fel ismét. 1860-ban a Covent Garden ajánlott számára szerződést, amelyet nem fogadott el, mert már visszavonulását tervezte. A Nemzetitől 1862. július 29-én búcsúzott el a Bánk Bán Melindájával. Ezután kétéves vendégkörútra indult, és az ország számos városában tartott hangversenyeket. A turné erkölcsileg, művészileg és anyagilag is igen jól sikerült. A bevételekből nagylelkű adományokat osztott szét a rászorulók között.
1862-től a család dombegyházi vidéki birtokára vonult vissza, ahol Hollósy Kornélia magyar nótákat tanított a környék gyerekeinek és színjátszó csoportot szervezett belőlük. 1865-ben még egyszer visszatért a színpadra a Pest-budai Hangászegyesület fennállásának negyedszázados évfordulójára rendezett ünnepség alkalmából. Liszt Ferenc Szent Erzsébet című oratóriumának ősbemutatóján énekelt, amelyen a szerző is jelen volt.
Hollósy Kornélia 1890. február 10-én halt meg az egész Európán átsöprő influenza járványban.
Fontosabb szerepei
Donizetti: Linda (Linda); Erkel: Bánk bán (Melinda); Bellini: A Montecchi és Capuletti párt (Júlia); Verdi: Ernani (Elvira); Rossini: Sevillai borbély (Rosina); Erkel: Hunyadi László (Gara Mária); Mercadente: Horatiusok és Curiatiusok (Camilla); Bellini: Puritánok (Elvira); Lammermoori Lucia (Lucia), Meyerbeer: Észak csillaga (Katalin cárnő); Mosonyi: Szép Ilonka (Ilonka); Erkel: Sarolta (Sarolta).
Hollósy Kornélia, a "magyar csalogány", elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar opera fejlesztésében és népszerűsítésében. Erkel Ferenc egyik legkedvesebb énekesnője, a Bánk bán bemutatójának Melindája. Meghatározó szerepet játszott a nemzeti opera országos elismertségében, Pesten és vidéki turnéi, hangversenyei alkalmából az teljes operát vagy annak részleteit mindig műsorára tűzte. Az önkény legsötétebb időszakában magyar nép- és műdalokkal tartotta ébren a reményt honfitársaiban.
Hollósy koloratúr szopránjában briliáns gyorsasággal és meglehetős biztonsággal rendelkezett hangtartományában, a lírai szopránban pedig lágyan tudta megszólaltatni a magas regiszterű pianókat is. Legsikeresebb korszakában, 1846 és 1856 között 48 operában lépett fel 780 alkalommal, valamint 150 hangversenyen működött közre. Ünnepelték a bukaresti, a bécsi, a varsói operában, fényes szerződés várta Szentpétervárott, mégsem lett világpolgár és világjáró mûvész. A Pest-budai Hangászegyesület alapító tagja.
Hollósy Kornélia ősei szamosújvári örmények voltak, eredeti nevük Korbuly. A család egyik sarja, Korbuly Bogdán 1871-1874-ig a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa volt, aki négy éven át a saját vagyonából fedezte a színház tetemes deficitjét. Kornélia Júlianna Klára szülei - ifj. Korbuly Bogdán és Csausz Mária Magdolna - tizenegyedik, legfiatalabb gyermeke 1827. április 13-án született, a Temes megyei Gertenyesen, apja birtokán. Születése édesanyja életébe került. 1832-ben a család Gertenyesi előnévvel magyar nemességet kapott I. Ferenctől, és nevüket ekkor magyarosították Hollósyra.
A 11 éves Kornélia Temesváron az apácák zárdaiskolájába járt. Tehetsége hamar kitűnt az ének- és zongoraórákon, így Zimmermann énekmester - a bécsi opera egykori tenorista - hamarosan különórákat adott neki. 15 éves korára befejezte tanulmányait, ám igen elszántan, hangját tovább akarta képezteti külföldön. Apja végül belegyezett, hogy Kornélia útra keljen egy nőrokon kíséretében. Először Bécsbe ment, ahol egy ideig Matteo Salvitól, az udvari opera későbbi igazgatójától vett énekleckéket. 1843 őszén Milánóba utazott Lampertihez, akinél két évig tanult, s tanulmányai befejeztével egy énekmesteri bizottság előtt sikeres vizsgát tett. Első nyilvános fellépésére Korfu városában került sor Verdi Ernanijának Elvira szerepében. Ezután Torinóba hívták, ahol felfigyelt rá Henriette Carl, a híres német származású énekesnő, aki szerződtette egy staggione társulatothoz háromhónapos bukaresti vendégjátékra. Magyar színpadon 1846. június 4-én lépett fel először Temesvárott a Gyárvárosi kisdedóvó javára rendezett előadáson Bellini Alvajáró című operájában. Néhány nap múlva Bellini Normájában, majd Donizetti Lindában énekelt, minden alkalommal telt ház előtt és hatalmas sikerrel, tiszteletdíját jótékony célra felajánlva.
1846. augusztus 24-én Hollósy Kornéliát szerződtették a Nemzeti Színházba. 1848-ban gyűjtés indult a honvédség felszerelésére és az önálló Nemzeti Bank megalapítására, és ehhez Hollósy nemcsak évi fizetésének 3 százalékát ajánlotta fel - ahogy a színház minden tagja -, hanem egy jelentős külön adományt is. Tagja volt annak női küldöttségnek, amely Kossuth előtt tisztelgett az 1848. június 11-i parlamenti megajánlási beszéd után. A szabadságharc leverése után egy ideig nem lépett hazai színpadra, hogy kegyelmet szerezzen bátyjának, aki a hannoveri tüzéreknél szolgált, de a szabadságharc alatt ezredével együtt átállt a magyar honvédséghez, s akit ezért halálra ítéltek. Az ünnepelt primadonna közbenjárására bátyja ítéletét börtönre változtatták.
Ezekben az években a bécsi operaházban vendégszerepelt, amit egy hosszabb varsói tartózkodás követett. Lengyelországi fellépései nyomán valóságos Hollósy-kultusz és magyar szimpátia alakult ki, amelyről természetesen a magyar lapok is tudósítottak. 1851. agusztusában Hollósy Kornélia elhatározta, hogy hazatér visszautasítva a kilátásba helyezett szentpétervári, lengyel, olasz és holland felkéréseket. 1851. szeptember 17-én már újra a pesti közönség előtt énekelt. Az operaelőadásokon kívül több hangversenyen és jótékony célú előadáson is fellépett.
1852-ben férjhez ment ifj. Lonovics Józsefhez, a későbbi Csanád megyei főispánhoz, a szabadságharc bukása után többször bebörtönzött Lonovics József érsek unokaöccséhez és közeli munkatársához. 1855-ben a pár a pesti Egyetem téri Wenckheim-házban telepedett le. Szalonjuk állandó vendégei közé tartozott Irinyi József, Vas Gereben, Szigligeti Ede, Laborfalvi Róza, Jókai Mór, Erkel Ferenc, Egressy Gábor, Liszt Ferenc, Huber Károly, valamint olyan művészetpártoló mágnások és arisztokraták, mint Festetics Leó, Károlyi György, Szapáry Antal, Szapáry Gyula, báró Eötvös József vagy báró Podmaniczky Frigyes. Hosszú szünet után, már két gyerek édesanyjaként, Hollósy Kornélia 1855. áprilisában a Kunok című operában lépett fel ismét. 1860-ban a Covent Garden ajánlott számára szerződést, amelyet nem fogadott el, mert már visszavonulását tervezte. A Nemzetitől 1862. július 29-én búcsúzott el a Bánk Bán Melindájával. Ezután kétéves vendégkörútra indult, és az ország számos városában tartott hangversenyeket. A turné erkölcsileg, művészileg és anyagilag is igen jól sikerült. A bevételekből nagylelkű adományokat osztott szét a rászorulók között.
1862-től a család dombegyházi vidéki birtokára vonult vissza, ahol Hollósy Kornélia magyar nótákat tanított a környék gyerekeinek és színjátszó csoportot szervezett belőlük. 1865-ben még egyszer visszatért a színpadra a Pest-budai Hangászegyesület fennállásának negyedszázados évfordulójára rendezett ünnepség alkalmából. Liszt Ferenc Szent Erzsébet című oratóriumának ősbemutatóján énekelt, amelyen a szerző is jelen volt.
Hollósy Kornélia 1890. február 10-én halt meg az egész Európán átsöprő influenza járványban.
Fontosabb szerepei
Donizetti: Linda (Linda); Erkel: Bánk bán (Melinda); Bellini: A Montecchi és Capuletti párt (Júlia); Verdi: Ernani (Elvira); Rossini: Sevillai borbély (Rosina); Erkel: Hunyadi László (Gara Mária); Mercadente: Horatiusok és Curiatiusok (Camilla); Bellini: Puritánok (Elvira); Lammermoori Lucia (Lucia), Meyerbeer: Észak csillaga (Katalin cárnő); Mosonyi: Szép Ilonka (Ilonka); Erkel: Sarolta (Sarolta).