BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Lukács Pál
Név: Lukács Pál
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1919
Hangszer: brácsa
 
1919. április 27. Budapest - 1981. május 22. Budapest

Brácsaművész, hegedű- és énektanár, zenei tanulmányait 1934 és 1943 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte hegedű és ének szakon Koncz János, Walter Margit, Waldbauer Imre és Molnár Imre növendékeként.

1946-tól énektanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1947-től ugyanitt a mélyhegedű főtanszak vezetője. 1972-ben rektorhelyettessé, 1975-től az ének tanszak vezetőjévé nevezték ki. 1936-ban tagja lett a Magyar Állami Operaház zenekarának, 1947-től 1976-ig az együttes szólóbrácsásaként dolgozott. 1948-ban első díjat nyert a genfi Nemzetközi Zenei Versenyen. Magyarországon és külföldön egyaránt nagy sikerrel koncertezett, fellépett többek között Ausztriában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Olaszországban és Svájcban is.

1947-ben és 1949-ben vendégszerepelt Bécsben, a Wiener Festwochen fesztiválon, 1948-ban a Prágai Tavasz, 1958-ban pedig a Velencei Biennalé meghívottja volt. 1964 és 1978 között vendégtanárként a Weimari Nemzetközi Zenei Szemlén oktatott. Számos hanglemez örökítette meg játékát, több magyar és külföldi zeneszerző komponált számára brácsaműveket. Közreadott mélyhegedűre írt műveket, zenepedagógiai cikkeket publikált, előadásokat tartott. 1960-ban jelent meg Fekvésváltó gyakorlatok mélyhegedűre, felső fokon című munkája. Rendszeresen kapott meghívásokat rangos nemzetközi versenyek zsűrijébe. Tagja volt a Magyar Zeneművészeti Szövetség elnökségének.

Munkásságának elismeréseként 1948-ban Kiváló Munkáért-díjat, 1950-ben a Népköztársaság Érdemérmének arany fokozata kitüntetést, 1952-ben Érdemes Művész címet, 1965-ben Kossuth-díjat, 1971-ben Kiváló Művész címet kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek