1987. szeptember 1. Szeged
Tornyai Péter 1987-ben született Szegeden. Zeneszerzői tanulmányait Huszár Lajosnál és Fekete Győr Istvánnál kezdte. 2007 óta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jeney Zoltán növendéke. A zeneszerzéssel párhuzamosan ugyanitt hegedű szakon tanul Kertész Istvánnál.
Hegedűsként és brácsásként is gyakran játszik klasszikus és kortárs zenét különböző kamaraegyüttesekben (THReNSeMBle, Rondo Quartet, Apponyi Quartet). 2010-ben II. díjat nyert az országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen. 2007 óta állandó tagja Csalog Gábor együttesének, amelynek célja Kurtág György zenéjének tanulmányozása és előadása nyári kurzusok és koncertek keretében.
Az utóbbi években első, második és harmadik díjakat szerzett a Zeneakadémia Zeneszerzőversenyén, 2008-ban pedig megnyerte a Szépművészeti Múzeum zeneszerző-pályázatát. 2010-ben az ausztriai ISA nyári akadémián – a Klangforum Wien által odaítélt – zeneszerzői díjat kapott. A Stadler Quartet által bemutatott vonósnégyeséért 2010-ben Gerhardus-díjban részesült a szegedi Szent Gellért Fesztiválon. Részt vett Csapó Gyula, Johannes Schöllhorn, Nigel Osborne és Krzysztof Penderecki zeneszerzés-kurzusain.
2011-ben QuatreQuatuors című darabjával elnyerte az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny I. díját kamarakategóriában.
lásd még:
Tornyai Péter - zenész