Gadó Gábor - Aki Takase - Geröly Tamás (H-D)
Trafó Kortárs
Művészetek Háza

IX., Liliom u. 41.
szeptember 10., szombat, 20:15

A Tokióban felnőtt zongoristanő, Aki Takase 1987 óta él Berlinben, s az utóbbi két évtized során nem csupán a német, de úgy általában a haladó szellemiségű jazz kiemelkedő nemzetközi szereplője lett.

Rengeteg lemezen játszott, csak az elmúlt pár évben több mint egy tucat felvételt készített szólóban, duóban (köztük számosat Rudi Mahallal, illetve férjével, a szintén nagyszerű zongoristával, Alexander von Schlippenbach-hal), továbbá bővebb formációkkal. Nyolcszor nyerte el a Német Lemezkritikusok Díját, az elsőt pontosan húsz éve, az utolsót 2009-ben a Louis Sclavisszal közös Yokohama albumért kapta.

További CD-ket rögzített David Murray-vel, Evan Parkerrel, Nils Wogrammal és Maria Joaóval, koncerten pedig olyan partnerek mellett szerepelt, mint Lester Bowie, Dave Liebman, Joe Henderson, Rashied Ali, Reggie Workman, Fred Frith, John Zorn, Han Bennink vagy Niels Henning Orsted Pedersen.

A kortárs jazz-szcéna meghatározó alakjaként pályafutását végigkísérte a nagy elődök előtti tisztelgés, teljes koncept-lemezeket dedikált Duke Ellington, Thelonious Monk, Eric Dolphy, W.C. Handy, Fats Waller, illetve Ornette Coleman szerzeményeinek.

Gadó Gábor zenéjét a kortárs "skatulyába" régóta nem lehet belegyömöszölni, kompozícióit nevezhetnénk esetleg post-contemporary, neo-klasszikus jazznek, vagy mondjuk csak úgy egyszerűen: ő maga az "előörs".

Első saját lemezének megjelenését követően a kilencvenes évek közepén költözött Párizsba, ahol megalakította a Gadó Gábor Quartettet. Francia társaival - Matthieu Donarier, Sébastien Boisseau, Joe Quitzke - rögzítette a kimagasló sikerű Orthodoxia című albumot (2002). Mostanáig összesen tíz lemeze jelent meg a saját neve alatt, legutóbb a 2010-es Lung-gom-pa.

Több évig volt zeneszerzője és közreműködője az énekes Winand Gábor lemezeinek, az Alban Darche-sal és Sébastien Boisseau-val alkotott trióval pedig különböző formációk keretében további három lemezt vett fel, olyan neves közreműködőkkel, mint Eric Vloeimans vagy Laurent Blondiau. 2003-ban elnyerte a francia L'Académie du Jazz által az év európai jazzművészének odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat.

Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében a duó nagy sikerrel mutatkozott be tavaly ősszel, ezúttal pedig Geröly Tamással és speciális ütőhangszer-parkjával kiegészülve lépnek fel. A sokat próbált dobos ars poeticája Kádárt idézi: "Minden eszközzel kell tudni ütni." (G.T. közlése)


Gadó Gábor - gitár
Aki Takase - zongora
Geröly Tamás - dob, ütőhangszerek


www.aki-takase.de
www.myspace.com/akitakase
info.bmc.hu (Gadó Gábor)