Albert Sanz (E) +
Bacsó Kristóf (H) +
Németh Ferenc (H/USA)
Budapest Jazz Club
VIII. Múzeum u. 7.
TRIÓ RENDEZVÉNY
szeptember 11., szombat, 21:30

A spanyol jazz nagyreményű zongoristája még 1999-ben nyerte el az év felfedezettjének járó Tete Montoliu díjat. Berklee-i ösztöndíja után 2002-ben New Yorkba költözött, ahol olyan muzsikusokkal dolgozott, illetve készített felvételeket, mint Kurt Rosenwinkel, Joe Lovano, Mark Turner, Chris Cheek vagy Jeff Ballard. A jelentős amerikai kitérő után visszatért Barcelónába, ahol azóta a spanyol jazz krémjével, illetve két saját fő projektjével játszik. A bőgős David Menguallal közösen jegyzett Des d'aquí című albuma megkapta a legjobb spanyol jazzlemeznek járó címet.

Sanz hazai partnerével, Bacsó Kristóffal még Amerikában ismerkedett meg, amikor a szaxofonos is Bostonban tanult. Kettejük karrierjét tekintve később is vonható párhuzam, hiszen Kristóf is hazatért, s vált megkerülhetetlen szereplőjévé a magyar jazznek. Saját kvartettje mellett nemzetközi szinten is kiemelkedő produkciókat hozott létre Gadó Gáborral, Winand Gáborral, Oláh Kálmánnal; tagja a Lukács Miklós Quintetnek és a Modern Art Orchestrának. Zenekarának debütálásáról így írt a sajtó: "A Bacsó Quartet bemutatkozó lemeze nem csak az itthoni jazzélet szereplői számára helyezte magasra a lécet".

Alteregoscímű albumán Németh játszik), de egyszerre hárman is játszottak már stúdióban. "Ferike" manapság a legmagasabb jazzkörökben forog, a közelmúltban készítette el kiadás előtt álló CD-jét, amelyen saját kompozícióit a Joshua Redman, Kenny Werner, Lionel Loueke all-star felállással rögzítették.


Bacsó Kristóf - szaxofon
Albert Sanz - zongora
Németh Ferenc - dob


www.kristofbacso.com
www.myspace.com/kristofbacso
www.albertsanz.net
www.myspace.com/albertsanz
www.ferencnemeth.com
www.myspace.com/ferencnemeth