Gonda János
Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskloa
IX. Köztelek u. 8.

szeptember 16., péntek, 18:00

Gonda János a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán előbb a zenetudományi, majd a zongora tanszakon szerzett diplomát. 1962-ben, tanulmányai befejezése után megalakította a kamara stílusú Qualiton együttest, amellyel elkészítette a Modern Jazz lemezsorozat első albumát. Különböző együttesei, többek között a hatvanas évek végén alakult Gonda-Kruza Quartet e sorozat antológia jellegű albumain hallhatók. Készített lemezeket sextetjével és szólóban is. Együtteseivel számos országban koncertezett; 1965-ben és 1972-ben hosszabb ideig Ausztráliában vendégszerepelt.

Később gyakran adott szólókoncerteket. Művei elsősorban jazzdarabok, emellett több játékfilmhez írt zenét. Komponált balett- és színházi kísérőzenét, musicalt, tánckompozíciókat, szimfonikus jazzművet és modern dalokat. Számos kiemelkedő magyar jazzmuzsikus volt egykor Gonda János növendéke. A Jazz című szaklapot mintegy két évtizeden át szerkesztette. 1965-ben megszervezte és sok éven át vezette a Bartók Béla konzervatórium jazz tanszakát, amely 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazzművész és tanárképző tanszékévé alakult át.

Rendszeresen tart előadásokat és kurzusokat külföldi egyetemeken és zenei főiskolákon. Jazztörténeti és -elméleti könyvein több generáció nőt föl a muzsikusok és a jazzkedvelők körében egyaránt. Az utóbbi másfél évtizedben intenzíven foglalkozott a kreativitást fejlesztő, alternatív zenepedagógiával, ennek eredményeként 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. Azóta művészeti vezetőként irányítja az intézményt, amely különböző témakörökkel foglalkozó kurzusokat, konferenciákat, bemutatókat rendez.

Széleskörű művészeti és oktatásszervezői tevékenységet folytat. A Nemzetközi Jazzföderáció alelnöke 1972 és 1984 között, a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnökségi tagja, jazz-szakosztályának vezetője. Az 1990-ben megalakult Magyar Jazz Szövetség tiszteletbeli elnöke. Egyebek közt Erkel-díjjal (1974), Pro Arte-díjjal (1987), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (1992), Szabó Gábor-díjjal (1993), Weiner Leó-díjjal (1996), MAOE Alkotói Nagydíjjal (2000) és Budapestért Díjjal (2001) tüntették ki.


Gonda János - zongora