Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lukin Márta


ének - mezzoszoprán

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1956

 
Szülei zenepedagógusok, akik hét gyermeküknek széles, általános zenei műveltséget nyújtottak. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán angol-orosz szakon eltöltött néhány év után 1979-ben került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének szakára, ahol Sipos Jenő, majd Bende Zsolt növendékeként 1984-ben kapott énekművészi diplomát. Ezután további tanulmányokat folytatott Rózsa Veránál Londonban, illetve Blum Tamásnál Zürichben.
A következő három évben a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának tagja és szólistája volt. Operaszínpadon 1988-ban debütált Győrben, Don Carlos Eboli szerepében. Később további főszerepeket énekelt Miskolcon: Carmen, Azucena, Santuzza és Pécsett: Dorabella, Gertrudis. A Magyar Állami Operaházban 1992-ben mutatkozott be Parsifal Kundry szerepében. További szerepei Fricka, Eboli, Brünnhilde (Walkür), Amneris, Bartók Kékszakállújában Judit. Ez utóbbi szerepet koncertelőadásban énekelte a Budapesti Fesztiválzenekarral Athénben, a Cincinnati Szimfonikusokkal az USA-ban, a Japán Filharmonikus Zenekarral Tokyóban, az Osakai Filharmonikusokkal Osakában, majd Prágában és a Zágrábi Biennálén is. Gyakran vesz részt a Nemzeti Filharmónia és a Magyar Rádió hangversenyein, Bach, Händel, Rossini, Brahms, Verdi, Mahler stb. oratóriumaiban.