Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Strausz Kálmán


karnagy

Születési hely
Sarkad
Születési dátum
1950
Weboldal

 
Zenei tanulmányait Gyulán, Esztergomban és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként.

1974-tõl a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági kórus karnagya lett és a Magyar Televízió klasszikus zenei osztályának vezetőjeként is tevékenykedett.
1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjeként dolgozott. Kórusaival számtalan versenyen szerzett első díjat és kiemelkedő helyezéseket, lemezeket, tv- és rádiófelvételeket is készített.

1988-ban létrehozta a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt. Vendégdirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. Dolgozott a Salzburgi Ünnepi játékokon is. Számtalan világhírű dirigenssel és együttessel dolgozott együtt (Berlini Filharmonikusok, Solti György, Beethovenfest Bonn, Schleswig-Holsteiner Festival, Christoph von Eschenbach, Marcello Viotti, Lorin Maazel, stb.)

1992-2008 között a Magyar Rádió énekkarát vezette, 2010-ben a Honvéd Férfikar karnagya lett.

Munkásságáért 1997-ben Liszt-díjat vehetett át, 1998-ban két kategóriában Grammy díjra jelölték.

1999-ben dolgozott az Athéni Megaronban, a barcelonai Liceuban, amelyek a világ legrangosabb operaelőadásait produkálják nemzetközi sztárokkal. 2000. márciusában a Spanyol Nemzeti Rádió énekkarával adott nagysikerű hangversenyt Madridban, amelyet további spanyolországi meghívások követtek.

Mesteriskolákat vezet Olaszországban, Németországban és az Egyesült Államokban, állandó tagja számos nemzetközi kórusverseny zsűrijének Európa-szerte.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1986 Liszt Ferenc: Missa Choralis - Sacred Choral Music Hungaroton HCD 12747-2
2000 Mozart, Wolfgang Amadeus: Mass No.18 in C minor K.427 'Great' - Kyrie in D minor K.341 Naxos 8.554421
2002 Ünnep
(High Day)
Népszabadság NSZMR 002 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2009 Victimae - Vokális és kamarazene
(Victimae - Vocal and Chamber Music)
Hungaroton HCD 32628