Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Botvay Károly


cselló

Születési hely
Sopron
Születési dátum
1932
Együttes

 
Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, korábban a Bartók- és Végh Vonósnégyes, jelenleg az Új Budapest Vonósnégyes tagja.

1932-ben született Sopronban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett gordonka diplomát Friss Antal és Banda Ede tanítványaként. 1957-től 1994-ig a Magyar Állami Operaház tagja, 1963-tól pedig szólócsellistája. 1957-től 1977-ig a Bartók vonósnégyes tagja. 1977-től a Budapesti Vonósok alapító művészeti vezetője. 1978-tól 1983-ig az Aldeburgh vonóstrió, 1979-től 1982-ig a Végh vonósnégyes tagja. 1983-től 1992-ig a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagjaként és szólamvezetőjeként tevékenykedett. 1985-től 2005-ig az Új Budapest vonósnégyes tagja volt. 1987 és 1991 között az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar szólamvezetői körét töltötte be.

Zenei munkásságával párhuzamosan tanári tevékenysége is kiemelkedő. 1983-tól 1989-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, 1989-től 1997-ig docense, 1997-től 2002-ig egyetemi tanára volt. 1994-ben a Budapesti Vonósokkal elsőként, önerőből megalapította Fertőd-Eszterházán a Budapesti Vonósok Haydn Fesztiválját, melynek nyomán további Haydn Fesztiválok alakultak. Öt kontinens neves koncerttermeiben vendégszerepel, e mellett gyakran vezet hazai és nemzetközi cselló, valamint kamarazenei mesterkurzusokat (Anglia, Svájc, Olaszország, Horvátország, USA, Kanada, Ausztrália, Japán, Hongkong, Szombathelyi Bartók Szeminárium, Pécs, Tata). Növendékei, felkészített együttesei több díjat nyertek.

Lemezei a Hungaroton, a Capriccio, az Erato, a Hyperion, a Marco Polo, a Nuova Era, valamint a Nami Records gondozásában jelentek meg. Számos albumát ismerték el díjakkal: Deutscher Schallplatten Preis, Charles Cros Akadémia nagydíja, Premio di Musicografi Italiani, stb. Körülbelül 50 lemeze jelent meg a Hungaroton és az Erato kiadásában a Bartók vonósnégyessel - Mozart, Beethoven, Brahms, Bartók-sorozatok, magyar kortárs szerzők művei, stb. Az Új Budapest vonósnégyessel közel 60 albumot adott ki: Beethoven, Brahms, Bartók-sorozatok, külföldi és magyar kortárs szerzők művei, stb. (a Hyperion és a Marco Polo gondozásában). Szintén körülbelül 60 lemeze jelent meg a Budapesti Vonósok kamarazenekarral - barokktól kortárs művekig, pl. Vivaldi-, J. Chr. Bach-sorozatok világpremierje (kiadta a Capriccio és a Nuova Era).

1948-ban az Országos Centenáriumi Versenyen csellistaként I. díjat nyert. 1950-ben az Országos Verseny I. díját nyerte el a cselló kategóriában, valamint a Feld-Botvay Vonósnégyes tagjaként is. 1964-ben a Ličge-i vonósnégyes verseny I. díját, 1965-ben a Liszt-díjat (a Bartók Vonósnégyessel), 1970-ben a Kossuth-díjat kapta meg (szintén a Bartók Vonósnégyes tagjaként). Munkásságáért 1986-ban a Bartók Vonósnégyes művészeti vezetőjeként, 2001-ben pedig a Budapesti Vonósok alapító művészeti vezetőjeként a Bartók-Pásztory díjat vehette át. 1997-ben Liszt-díjat kapott (az Új Budapest Vonósnégyes művészeti vezetőjeként), 2007-ben pedig neki ítélték a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját (a Bartók Vonósnégyes művészeti vezetőjeként).

2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti tagozatának rendes tagja.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1969 Bozay Attila: Quartetto per archi, Op.9; Variazioni per pianoforte; Op.10; Papírszeletek, Op.5; Pezzo concertanto, Op.11; Pezzo sinfonico, Op.13
(Bozay, Attila: Quartetto per archi, Op.9; Variazioni per pianoforte; Op.10; Paper Slips, Op.5; Pezzo concertanto, Op.11; Pezzo sinfonico, Op.13)
Hungaroton LPX 11412 LP
1989 Barokk hangverseny
(Baroque Concert)
Hungaroton SLPD 12995 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12995 (1999)
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6-10 Laserlight 15980 5 CD
1990 Handel, Georg Friderich: Organ Concertos Op.4 Nos.2, 4, 5 and Op.7, No.4 Capriole CA15629
1991 Vivaldi, Antonio: The Best of Vivaldi Naxos 8.551105
1991 Widor, Charles-Marie: Piano Trio, Op.19 | Piano Quintet, Op.7 Naxos 8.223193
1991 Brahms, Johannes: Zongoranégyesek
(Brahms, Johannes: Piano Quartets)
Hungaroton HCD 11597-98
1992 Bennett, William Sterndale: Szextett op. 15; Zongoratrió op. 98
(Bennett, William Sterndale: Sextet op. 15; Piano Trio op. 98)
Marco Polo (Naxos) 8.223304
1993 Harp Recital - Händel, Dittersdorf, Debussy, Ravel Capriccio C10485
1993 Oboe Concertos - Stulick, Graupner, Forster, Dittersdorf Capriccio C10484
1993 Boëlmann, Léon: Zongorakvartett, Zongoratrió
(Boëlmann, Léon: Piano Quartet, Piano Trio)
Marco Polo (Naxos) 8.223524 Saját
1993 Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Souvenir de Florence - Valse-scherzo - Serenade melancolique - Pezzo capriccioso - Romance Capriccio C10441
1994 Elgar, Edward: Serenade Op.20 - Suk, Josef: Serenade Op.6 - Wolf, Hugo: Serenade, "Italienische Serenade" Capriccio C10527
1994 Albinoni, Thomaso Giovanni: Oboe Concertos Opp.7, 9 Capriccio C10507
1994 Händel, Georg Friedrich: Organ Concertos Nos.1-6 Capriccio C10533
1994 Vivaldi, Antonio: Flute Concertos Op.10 Nos.1, 2, 3, 5 - Flautino Concertos RV443, 444 Capriole CA14094
1994 Hungarian Orchestra Music Capriccio C10528
1994 Vivaldi, Antonio: Violin Concertos Op.8 Nos.5-7, 10 - Concerti Grossi Op.3, Nos.8,11 Capriole CA14099
1994 Magnificat - Vivaldi / Albinoni / Sammartini / Caldara Hungaroton HCD 31259
1995 Mendelssohn, Felix: Symphonies Nos.9, 10, 12 Capriccio C10588
1995 Salieri, Antonio: Concerto for Oboe, Violin and Cello in D major - Concerto for Flute and Oboe in C major - Sinfonia, "La Veneziana" Capriccio C10530
1996 Vivaldi, Antonio: Recorder Concertos RV 433, 439, 441 - Flute Concertos RV 428, 434 - Flautino Concertos RV 443, 444 Capriccio C49089
1996 Kreisler, Fritz: Violin Music Capriccio C10734
1996 Classic Masterworks - Franz Schubert Capriccio C49029
1996 Classic Masterworks - George Friedrich Händel Capriccio C49025
1996 Vivaldi, Antonio: The 4 Seasons - Sinfonias RV112, 132, 149 and 169 Capriccio C49088
1996 Vivaldi, Antonio: Violin Concertos RV 180, 242, 253, 362, 552 - Concerto Grosso RV 565 Capriccio C49090
1997 Bach, J. Ch.: Sinfonie Concertanti, Vol. 4 Capriccio C10811
1997 Brahms, Johannes: f-moll zongoraötös Op. 35; h-moll klarinétötös Op. 115
(Brahms, Johannes: Piano Quintet in f minor Op. 35; Clarinet Quintet in b minor Op. 115)
Hungaroton HCD 11596
1997 Albrechtsberger, Johann Gregor: Harp Concerto in C major - Partita in F major - Wagenseil, Georg Christoph: Harp Concerto in G major Capriccio C10586
1998 Bach, Johann Sebastian: Jauchzet Gott in allen Landen - Melani Alessandro: Qual mormorio giocondo - Scarlatti, Alessandro: Su le sponde del Tebro Capriccio C10583
1999 Barokk hangverseny
(A Baroque Concert)
Hungaroton HCD 12995 Saját
A Hungaroton SLPD 12995 (1989) újrakiadása
1999 Albinoni, Thomaso: Concerti a 5 - Op.5 Nos.1-12 Capriccio C10709
1999 Schubert, Franz: Pisztráng-ötös/Moments Musicaux
(Schubert, Franz: Trout Quintet/Moments musicaux)
Hungaroton HRC 1039 Echo sorozat
1999 Sári József: Kérdések Hillélhez
(Sári, József: Questions to Hillel)
Hungaroton HCD 31857
2000 Händel, Georg Friedrich: Choruses and Organ Concertos Capriccio C51087
2001 Widor, Charles-Marie: d-moll Zongorakvintett; B-dúr zongoratrió
(Widor, Charles-Marie: Piano Trio, Op. 19 / Piano Quintet, Op. 7)
Marco Polo (Naxos) 8.555416 Saját
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2002 Holst, Gustav: St. Paul's Suite - A Fugal Concerto - Britten, Benjamin: Simple Symphony - Walton, William: 2 Pieces for Strings Capriccio C10584
2003 Music of the Bach Family Capriccio C51117
2003 Bozay, Attila: Három vonósnégyes Opp. 9, 21, 40
(The Three String Quartets Opp. 9, 21, 40)
Hungaroton HCD 32117
2003 Olsvay Endre: Tengerszem
(Tarn)
Hungaroton HCD 32178
2004 Classic Moods - Boccherini, Händel, Mendelssohn, Haydn, Fibich, Csajkovszkij, Grieg, Dvorak Capriccio C18405
2005 Art & Music: Cezanne - Music of His Time Naxos 8.558179
2009 Bach, Johann Christian: Symphonie concertanti Capriccio C7005
2011 Salieri, Antonio: Sinfonia "La Veneziana" - Concertos Capriccio C5087
2012 Kreisler, Fritz: Violin Music Capriccio C5120
2013 Organ Concertos Capriccio C7172 5 CD
2020 Budapesti Vonósok 40
(Budapest Strings 40)
Budapesti Vonósok Alapítványa