Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ella István


karmester, orgona

Születési hely
Veresegyház
Születési dátum
1947

 
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1971-ben diplomázott, ahol orgonaszakon Gergely Ferenc növendéke volt, majd Vásárhelyi Zoltánnál karvezetést tanult. Később Weimarban és Lipcsében folytatta tanulmányait Johannes Ernst Köhlernél (orgona és improvizáció), majd Olaf Kochnál (karmester). Karmesteri diplomáját végül Wittenbergben szerezte meg 1974-ben, ahol a Hallei Filharmonikus Zenekart vezényelte.

Orgonistaként több nemzetközi verseny díjazottja:
1971 Prágai Nemzetközi Orgonaverseny: II. díj,
1972 J. S. Bach Nemzetközi Orgonaverseny, Lipcse: II. díj
1974 Anton Bruckner Nemzetközi Orgonaverseny, Linz: I. díj
1976 J. S. Bach Nemzetközi Orgonaverseny, Brügge: I. díj

1976 és 86 között művészeti vezetője és szólistája volt a Corelli Kamarazenekarnak, amely a barokk és klasszikus zeneszerzők korhű hangszereken, histórikus előadásmódban szólaltatta meg. Ez idő alatt (1979-84) egyben a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekarnál is dolgozott vezető karmesterként.

1975 és 1990 között az Országos Filharmónia szólistája. 1989-ben megalapította a Budapesti Bach Kórust, amelyet azóta vezet. Európa csaknem minden országában fellépett már, csakúgy mint Kanadában, az Egyesült Államokban, Indiában, Izraelben és Libanonban.

Díjak:
1999 Liszt-díj

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1979 Contemporary Hungarian Choral Works Vol.2 Hungaroton SLPX 11723 LP
1984 Carissimi, Giacomo: Jónás; Baltazár
(Carissimi, Giacomo: Jonas; Baltazar)
Hungaroton SLPX 12509 LP / Újrakiadás CD-n: Hungaroton HCD 12509
1985 Telemann - Cimarosa: Der Schulmeister Hungaroton SLPD 12573 LP
1986 Decsényi János: Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája; Utak; Vonósnégyes; Sírfelirat Aquincumból
(Decsényi, János: Sándor Weöres' Twelfth Symphony; Roads; String Quartet; Epitaph from Aquincum)
Hungaroton SLPX 12556 LP
1990 Durkó Zsolt: Refrains; Ornamenti; Laude; Cantata No.2 Hungaroton SLPX 12753 LP
1992 Grand Duet: Kompozíciók két orgonára
(Grand Duet: Music for Two Organs)
Hungaroton HCD 31464 Saját
1994 Locatelli, Pietro Antonio: 12 concerto grosso Op. 1. Nos. 1-6 Hungaroton HCD 31531
1995 Mozart, Wolfgang Amadeus: Missa brevis Hungaroton HCD 31502
1995 Cavalli, Francesco: Laetatus sum; Magnificat / Charpentier, Marc-Antoine: Te deum Hungaroton HCD 12920
1995 Druschetzky Georg: Missa solemnis; Bengraf: Templomi zene
(Druschetzky, Georg: Missa solemnis; Bengraf: Sacred Music)
Hungaroton HCD 31609
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
1996 Karácsony Marton Évával
(Christmas with Eva Marton)
Hungaroton HCD 31672
1999 Mendelssohn-Bartholdy, Felix: Te Deum; Drei Psalmen Op. 78. No 2/ Kern, Matthias: Zwei biblische Szenen Hungaroton HCD 31854
1999 Karácsonyi barokk orgonazene Hungaroton HCD 12883
2000 Carissimi, Giacomo: Jónás; Baltazár
(Carissimi, Giacomo: Jonas; Baltazar)
Hungaroton HCD 12509 A Hungaroton SLPX 12509 (1984) újrakiadása
2005 Organ Music - Praetorius, Hofhaimer, Hassler, Gabrieli, Bull, Scheidt, Kotter, Scheidemann, Buxtehude Capriccio C49444 5 CD
2008 Respighi, Ottorino / Lajtha László: Kórusművek
(Respighi, Ottorino / Lajtha László: Choral Works)
Hungaroton HCD 32335
2013 Organ Concertos Capriccio C7172 5 CD