Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Márkus Tibor


zongora

Születési hely
Szombathely
Születési dátum
1956
Együttes

 
Márkus Tibor 1991-ben szerezte meg diplomáját a Bartók Béla Konzervatóriumban, majd elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-zongora szakát. Tanára Binder Károly volt. Ezután a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén tartott jazz fakultációt. 1992-től az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora, jazzelmélet és jazztörténet tanára. 1994 és 1996 között a Megyei Művelődési Központban jazzkurzust tartott. Jelenleg az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongoratanára, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének az oktatója.

Céljául tűzte ki a jazzkultúra minél szélesebb körű terjesztését mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten. Fontosnak tartja a gyermekek kreativitásfejlesztését. Részt vett a Yehudi Menuhin Alapítvány által létrehozott MUS-E program magyarországi megvalósításában. A jazz- és alternatív oktatási módszerek pedagógiájának elsajátítása céljából – a Magyar Ösztöndíj Bizottság támogatásával – 1994-ben a helsinki Sibelius Zeneakadémián és az Olunkula Pop-Jazz-Rock Konzervatóriumban folyó jazzoktatást tanulmányozta. 1998-ban az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház felkérésére ismeretterjesztő előadás- és koncertsorozatot vezetett.

Első albumát a svájci szaxofonossal, Claudia Rathsszal készítette 1991-ben. Szólólemeze 2000-ben jelent meg Waves of Time címmel. Még ugyanebben az évben „Amit tudni akarsz a jazzről” címmel tartott kurzust a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban, illetve később, 2004-ben a vasvári Zeneiskolában. 2001-től a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban jazzklubot is vezet. 2000-ben részt vett az EPTA kongresszussal párhuzamosan folyó továbbképzések, alternatív oktatási módszerek, illetve improvizáció előadásain, melyeknek összefoglaló előadását és kerekasztal beszélgetését vezette. 2000 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusaként módszertant, tanítási gyakorlatot és kötelező zongorát oktat.

2003 júniusában egyhetes improvizációs tábort (Lamantin) szervezett Szombathelyen az Improvizatív Zeneműhely Egyesülettel közösen, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül. A tábor helyt ad a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék hallgatói számára tartott nyári szakmai gyakorlatnak. A tábort 2006-ban az Oktatási Minisztérium akkreditációs kurzussá nyilvánította, így zenetanárok és zenepedagógusok továbbképzésére is lehetőséget nyújt.

Írt kórusműveket, film- és színházi zenét. Komponált kísérőzenét pódiumműsorokhoz (Esőcseppek; A vágyak idomítása) és a Szobolits Béla rendezte Zámolytól Strassburgig című dokumentumfilmhez. 2005-ben a Magyar Jazz Szövetség elnökévé választották; ezen a poszton László Attilát követte. Ugyanebben az évben februártól a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának felkérésére tartott előadássorozatot.

2007-ben Sepsiszentgyörgyön Románia első jazztáborának tanára volt. Zenekarának, az Equinox Jazzquartetnek eddig négy CD-je jelent meg (Equinox, Three trees, Are you free?, Ecletic), melyek saját szerzeményeit tartalmazzák a magyar jazzélet olyan élvonalbeli művészeinek közreműködésével, mint Borbély Mihály, Fekete Kovács Kornél, Juhász Gábor, Mohai Tamás, Schreck Ferenc, Dés András, Jeszenszky György, Horváth Balázs, Csuhaj Barna Tibor, Zana Zoltán vagy Tóth Viktor.

A 2000-ben megjelent „Waves of Time” című lemezének folytatásaként 2007-ben Bábszínház címmel, 3 zenekarra írt concerto grossót. 2005-ben My Pieces című szólózongorás albuma látott napvilágot.

Több publikációja is megjelent: 1991, Jazzpress (elemzés); 1998-2000, Gramofon (lemezkritikák); 2001. 1-2. szám, Parlando (Összefoglaló az improvizáció előadásairól); 2004. szeptember, Muzsika (We called it Music); 2007. január, Muzsika (A jazznagypapa).

2010-ben zenei munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét, 2015-ben pedig az Erkel-díjat vehette át.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1993 Equinox Jazz Quartet LMS Fesztiváliroda LMS 026 CD
1999 Márkus Tibor: Waves of Time - Duo Pieces for 1-12 Tones Binder Music Manufactory Saját
1999 Márkus Tibor/Equinox Quartet: Three Trees Binder Music Manufactory BMM 9903-2517 3630 Saját
2002 Tibor Márkus, Equinox Quartet: Are you free? Binder Music Manufactory BMM 0208-39224640
2002 100 éves az Erkel Ferenc Zeneiskola Távközlési Zenei Al.
2004 Márkus Tibor: My Pieces Binder Music Manufactory BMM 0402-45-254943 Saját
2004 Tibor Márkus/Equinox: Eclectic Binder Music Manufactory BMM 0403-46-254943 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD