Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ittzés Zsuzsanna


fuvola

Születési hely
Születési dátum

 
Ittzés Zsuzsanna 1986-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 1992-ben szerzett fuvolaművész-tanár diplomát. 2003 és 2006 között pedig részt vett a Pécsi Tudományegyetem művészetterápia/zeneterapeuta szakirányú továbbképzésén.

1991-től 1997-ig a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola fuvolatanára volt, ezen időszak alatt (1992-1994) elnyerte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának zenekari ösztöndíját is. 1994-től két éven keresztül a Budapesti Fesztiválzenekarnál volt zenekari kisegítő, és ugyancsak 1994-től a Magyar Állami Operaház zenekarának II. fuvolása. 2012 óta a Vienna Konservatorium Budapest tanára és a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház zeneterapeutája.