Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Négyesy János


hegedű

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1938
Weboldal

 
Négyesy János 1938-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után tanulmányait a németországi Detmoldban folytatta. 1965-ben elhagyta Magyarországot, rövidebb ideig Párizsban, Berlinben, Bécsben és New Yorkban élt, majd San Diegoban telepedett le, ahol a California Egyetem oktatója lett. Számos jelentős fesztiválon fellépett (Holland Festival, Berlin Festival), koncertezett Royanban, Metzben, Teheránban és Párizsban. 1970 és 1974 között a Berlini Rádiózenekar (Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin) koncertmestere volt.

Párizsban szoros kapcsolatot alakított ki Pierre Boulez-zel, aki 1976-ban egyhetes koncertsorozatra invitálta a párizsi IRCAM-ba. Felkérésére készítette a kortárs hegedűjáték technikáját bemutató tanulmányát.

Elsőként Európában Cornelius Cardew-val lemezre vette Charles Ives összes Hegedű-zongora szonátáját. Felvételt készített Bozay Attila, Carlos Farinas, Vinko Globokar, Hans Otte és Isang Yun számára komponált műveiből.

1992 tavaszán jelent meg az a CD, amelyen Roger Reynolds neki írt művei (Aether, Personae - hegedűverseny) hallhatók. Négyesy János mutatta be John Cage Freemen etüdök című művét is (I-XVI, 1984 Torino; XVII-XXIII 1991 Ferrara). A komlett sorozatot tartalmazó album 1995-ben jelent meg a Newport Classic Records gondozásában.

Päivikki Nykter közreműködésével lemezre vette Bartók hegedűduóit, amely a Neuma Records jóvoltából jelent meg 1993-ban. 1996-ban készült el az a kiadvány, amelyen Négyesy János a California Egyetem diákjainak számára írodott műveit játssza. Ugyanebben az évben jelent meg Päivikki Nykter és Négyesy János kortárs szerzők hegedűduóit tartalmazó albuma is.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2002 Eötvös Péter: Elektrokrónika
(Eötvös, Péter: Electrochronicle)
BMC Records BMC CD 072